Hirdetés

Változás az innovációs politikában: Lemondott Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter, már meg is van az utódja

Csák azért mond le, mert szerinte a négy évre tervezett munkát két év alatt sikerült elvégezni, és átadná a stafétabotot a fiataloknak. Helyét Hankó Balázs eddigi innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár veszi át.

Az innovációs és startup-ökoszisztéma számára is jelentőséggel bíró politikai változás következett be hétfő reggel:

a Mandinernek megerősítette lemondását Csák János, aki 2022 májusától az Orbán-kormány kultúráért és innovációért felelős miniszteri posztját töltötte be. A lemondást Orbán Viktor miniszterelnök is elfogadta.

Ilyetén módon Csák alá tartozott a 2022-es országgyűlési választás után az állam innovációs és startup-ökoszisztéma politikája.

Az üzletemberből politikussá avanzsált, most 61 éves Csák így a négyéves politikai ciklus felében töltötte csak be a mandátumát, és elmondása alapján ő kezdeményezte a felmondását. Mint azt a Mandinernek kifejtette, ezt nem így tervezte, és nem is ebben állapodott meg Orbán Viktor miniszterelnökkel. Döntését Csák így indokolta:

„Három dolgot kért tőlem a miniszterelnök, ahogy minden tárcavezetőtől: az első, hogy a meglévőre építve alakítsak ki ütőképes működési rendszert, a második, hogy a tárcámhoz tartozó területeken legyenek ciklusokon átívelő programok, és a harmadik, hogy legyenek megfelelő utódok, személyek, akik képesek alkotó módon tovább vezetni a területeket. A rendszerépítés és programkialakítás ügyében az eltelt két évben gyorsan haladtunk munkatársaimmal.

Amit vállaltam, illetve vállaltunk, az minden területen sínen van. E tekintetben a négy évre tervezett munkát sikerült két év alatt elvégezni. Itt az ideje átadni a stafétabotot a fiatal nemzedéknek.”

Csák hozzátette, hogy meggyőződése, hogy innovációs kultúrára és a kultúra innovációjára egyaránt szükség van – ő elégedett azzal, amit két év alatt e területen elért.

Eddigi államtitkára veszi át Csák helyét

A megüresedett miniszteri pozíciót az eddigi innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár, Hankó Balázs fogja átvenni. A 46 éves politikus eredendőleg gyógyszerész és egyetemi oktató, de 2010-től kezdődően aktív szereplője volt az államigazgatásnak is tanácsadóként, miniszteri biztosként, majd felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárként és legutóbb innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkárként. Terveiről beszélve az MTI-nek Hankó azt mondta, hogy a Csák János által elkezdett úton kíván továbbhaladni kulturális és innovációs miniszterként.

„Meggyőződésem, hogy egyetemeinknek, szakképzésünknek, felnőttképzésünknek, innovációnknak a magyar gazdaság szolgálatában kell állnia.

Azon fogok dolgozni a számok nyelvén, hogy legyen egy egyetemünk 2030-ra a világ legjobb száz intézménye között, legalább három az Európai legjobb százban. Célom, hogy Magyarország legyen Európa tíz leginnovatívabb országa között. Jó alapjaink vannak, gondoljunk csak a gyógyszerészként általam jól ismert magyar gyógyszeriparra.”

NYITÓKÉP: Csák János (balra) és Hankó Balázs (jobbra) szelfizik. Forrás: Hankó Balázs / Facebook

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben