Jakab Kitti szerint ha nincsen 12-18 hónapra elegendő megtakarításod, inkább ne vállalkozz, mert a startupépítés bizony ennyi ideig jó eséllyel pénzégetéssel fog járni. De ha ezt az időszakot túl is éled, jobb ha tudod: közel sem fogsz olyan jó befektetéseket kapni itthon, mint Nyugat-Európában vagy Amerikában kapnál.
Az ökoszisztémának szóló eseményeken és a startupmédiában sok szót ejtünk a pozitív dolgokról: sikeres projektekről, a sikerhez vezető útról, lehetőségekről, tippekről. Mindezek mellett szerencsére már tudunk beszélni a fuck up sztorikról, az ökoszisztémában megjelenő egyenlőtlenségekről, a magyar startup– és médiapiac közel sem rózsás helyzetéről, valamint a felelősökről is. Vannak azonban témák, amik még 2024-ben is tabunak számítanak. Erről kérdeztük a Startup Safarin Jakab Kittit, a Lunar Program társalapítóját.
+ + +
Mi a legnagyobb tabu ma a magyar startup-ökoszisztémában, amiről nem beszélünk, vagy csak félve merünk beszélni?
Két ilyen tabu is van. Az egyik az, hogy igenis kell saját pénz a vállalkozáshoz. Sokszor nem mondjuk el expliciten azt az alapítóknak, hogy ha nincsen megtakarításod, akkor ne vállalkozz, mert nem fogsz tudni kitartani addig, amíg a termék célba ér, és el tud indulni a céged.
Vállalkozni általában nem egy tündérmese, amiben a szegény legény a nulláról indulva, egy fantasztikus ötlettel legyőzi az egész piacot.
Akkor mi a valóság?
Az, hogy ha te egy tipikus, a piacig eljutó alapító vagy, 12-18 hónapra elegendő megtakarításod van, vagy egy párod, aki finanszírozza a közös életeteket addig, amíg a startupodat építed. Sokszor ez azzal járhat, hogy életszínvonalat kell csökkentened. Főleg akkor, ha fejlesztői oldalról jössz, és kilépsz a halál jól fizető, alkalmazotti pozíciódból egy bizonytalan közegbe, ahol optimalizálni kell a költségeket.
Miért alakult ki az, hogy erről nem merünk beszélni?
Mert általában a pénzügyeinkről sem beszélünk Magyarországon, nincs meg az ehhez szükséges pénzügyi tudatosság. És ezt érzem akkor is, amikor egy velünk dolgozó projekt költségtervét állítjuk össze közösen. Meg szoktam kérdezni a csapattól, hogy mennyiből élnek havonta – nem azért, hogy a zsebükben turkáljak, hanem hogy felmérjem: tudják-e egyáltalán, hogy mennyit égetnek el havonta, és mennyit tudnak vagy hajlandóak ebből lefaragni, ha jön egy rossz hónap. Ahogy egy cégnek, úgy egy csapatnak is van burn rate-je. Sokszor kapom erre a kérdésre azt a választ, hogy „nem tudom”.
Van minimum összeg, aminek szerinted mindenképpen rendelkezésre kell állnia egy alapítónál vagy a környezeténél ahhoz, hogy startupépítésbe kezdjen?
Nem tudok konkrét összeget mondani, mert az attól is függ, hogy az adott személy mennyiből él, mik a körülmények és a preferenciák. Saját ingatlanban vagy albérletben él? Ha sajátban, van-e azon az ingatlanon törlesztendő hitel? Ha albérletben, belefér-e neki, hogy esetleg hazaköltözzön, lakótársakkal éljen, vagy akár olcsóbb opcióra váltson?
Amit ökölszabályként mondanék, hogy 12-18 havi költséged rendelkezésre álljon: ebben az időben ne kelljen azon aggódnod, hogy hogyan tudsz megélni. Akkor is, ha hozol ezidő alatt befektetést, akkor is, ha erre a megtakarításra végül részben vagy egészében nem lesz szükséged.
Megélni sem feltétlen azon a színvonalon lehet, amit az ember előzetesen megszokott.
Azt szoktam mondani, hogy egy havi megélhetési költségnek azt számoljuk, ami mellett nem fogsz szenvedni, és a figyelmedet nem fogják elvinni a megélhetési problémák. El fogja vinni a fókuszodat alapítóként az, ha nem tudod, hogy miből fogod befizetni a következő havi rezsit.
A saját példám: amikor vállalkozni kezdtem, szerencsés helyzetben voltam: volt megtakarításom, támogató párom, és egy családi tulajdonban lévő ingatlan, amiért nem kellett külön fizetni. Nem kellett felégetnem minden megtakarításomat, de ahhoz még így is egy éven keresztül hozzá kellett nyúlnom, és a párom havi fizetését is teljesen feléltük ebben az időszakban.
Mit nyernénk azzal az ökoszisztémában, ha nem kezelnénk ezt tabuként?
Sokkal felkészültebb alapítók állnának a rajtvonalhoz, akiket nem érnének váratlanul a startupépítés anyagi kihívásai. Nem úgy kezdenének bele a vállalkozói létbe, hogy az elvárásaik meghaladják a valóságot.
Mi a másik tabu az ökoszisztémában?
Nem beszélünk arról, hogy itthon és Közép-Európában nem tudunk jó deal-eket adni a csapatoknak. Még európai viszonylatban is csak közepesen jó deal-eket tudunk ajánlani.
Ugyanolyan érettségi szinten lévő csapatok fejlettebb ökoszisztémákban a sokszorosát hozzák el azoknak a befektetési köröknek, mint amiket a startupok itt kapnak
– miközben azt szeretnénk és várjuk el, hogy a csapataink globális szinten versenyezzenek.
Nagyságrendileg milyen összegekről beszélünk?
Tegyük fel, van két csapat MVP fázisban, globális potenciállal rendelkező megoldással. Az egyetlen különbség közöttük, hogy az egyik magyar, a másik brit, és a magyar, illetve a brit befektetési piacot érik el. 10-20 százalékos részesedésért cserébe az itthoni csapat komoly erőfeszítésekkel szerez 100-200 ezer eurót (40-80 millió forintot – a szerk.). A brit piacon a ticket size 300-500 ezer fonttól (körülbelül 140-230 millió forinttól – a szerk.) kezdődik.
Nem azért van ez, mert a briteknél magasabb a vállalkozói tudás szintje, és ezért a befektetők bátrabban merik odaadni a pénzt, tudva, hogy a csapat sokkal nagyobb eséllyel fogja azt megfelelően felhasználni, mint egy magyar startup tenné?
Az, hogy hány csapat van azonos szinten, valóban alacsonyabb, de én úgy látom,
az azonos szinten lévő csapatok is nehezen szereznek tőkét itthon – jellemzőbb, hogy egyenesen külföldre mennek. Ennek pedig szerintem az a szomorú oka, hogy kevesebb a rendelkezésre álló kockázati tőke a régiónkban.
Mert nem volt elég exitünk, nem volt elég visszaáramló tőke, nincsen elég erős és tudatos, ebben a közegben mozgó tőkés réteg. Ha el tud jutni odáig egy magyar startup, sokkal szívesebben fog menni Nyugat-Európába, még inkább Amerikába befektetésért, mert ott sokkal több a pénz.
Ezért is célunk a csapatainkkal, hogy minél előbb külföldre toljuk őket. Mert ha ezt nem tesszük meg, és megmaradnak a közép-európai régióban, nemcsak a szűkebb piaci elérés, hanem a befektetések nagysága miatt is meghalnak.
Kinek a felelőssége lenne megteremteni ezt az erős tőkés réteget?
Kapitalista vagyok, szerintem ez a piac feladata, a mi feladatunk lenne.
Miért alakult úgy, hogy erről sem beszélünk?
Azért, mert ha erről beszélünk, magunk ellen is beszélünk, akik a hazai ökoszisztéma diskurzusát alakítjuk.
Mert ha erről beszélnénk, azt érnénk el, hogy több csapatunk próbálna meg a magyar ökoszisztémát megkerülve külföldre menni.
Én se tudok olyan jó deal-eket adni a saját csapatainknak, mint amilyeneket szeretnék. De büszkék vagyunk arra a mentalitásra a Lunarban, hogy akkor leszünk sikeresek, ha a csapataink is azok lesznek – ehhez pedig meg kell próbálnunk minél több szakmai támogatást nyújtani olyan feltételekkel és deallel, ami a csapatok következő befektetői számára is vonzó dealt tesznek lehetővé, és nem megy az alapítók és csapat rovására.
Akkor mi a szerepe a Lunarnak az ökoszisztémában?
Mivel külföldi ökoszisztémákba magasabb a belépési küszöb, ezért kellenek a helyi ökoszisztéma-szereplők, akik segítenek abban a startupoknak, hogy be tudjanak lépni a valódi, globális versenybe. Ilyen helyi szereplők vagyunk mi és még sokan mások, akik itthon aktívak és sokat tesznek ezért.
Ez egy váltófutás, ahol mi vagyunk az első váltó. Az a dolgunk, hogy megnézzük, kiben van szerintünk potenciál, és bennük tartsuk a lelket és fejlesszük a skilljeiket addig, amíg át tudjuk adni őket a következő váltónak.
Mit nyerhetnénk azzal, ha minderről nyíltabban és többet beszélnénk?
Jobb csapatokat, akik nagyobb arányban lennének képesek belépni a globális versenybe.
NYITÓKÉP: Jakab Kitti a tavalyi CEEcosystem Summit-on. Forrás: Tőkeportál
