Hirdetés

Vakok számára fejlesztenek vizuális protéziseket egy innovatív projekt keretében

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Természettudományi Kutatóközpontjának részvételével, az Európai Unió kutatási programjának 2,1 millió eurós támogatásával, nemzetközi projekt indul vakok számára fejlesztett, az agy látókérgi területére beültethető vizuális protézisek teljesítményének és felbontásának javítására.

A kutatók célja olyan innovatív elektromos ingerlési mintázatok kidolgozása és vizsgálata, melyek alkalmazásával kompaktabb, kevésbé invazív agyi implantátumok készíthetők a közeljövőben – közölte az ELKH Természettudományi Kutatóközpont.

Mint a kutatóközpont honlapján közölt beszámolóban olvasható,

a fejlesztés eredményeinek köszönhetően az új implantátumok a jelenlegi eszközökhöz képest jobb téri felbontású látást tesznek majd lehetővé.

A kutatás céljainak eléréséhez modern elektronikai, számítástechnikai, élettani, valamint képalkotó módszereket fognak alkalmazni a projektben résztvevő kutatók.

A 2022 őszén kezdődő, négy éven át tartó kutatás-fejlesztési projekt az Európai Unió Horizon Europe kutatási és innovációs keretprogramjának Innovatív Európa pillére alá tartozó Európai Innovációs Tanács Pathfinder Challenge programjának támogatásával valósul meg, összesen 2,1 millió eurós (csaknem 792 millió forintos) támogatással.

A négy résztvevőből álló projektet a Leuveni Katolikus Egyetem vezeti, együttműködve az ELKH TTK Integratív Idegtudományi Csoportjával, a barcelonai Pompeu Fabra Egyetemmel és a ReVision Implant leuveni székhelyű startuppal.

Az Ulbert István által vezetett Integratív Idegtudományi Csoport fogja koordinálni a projekt egyik munkacsomagját, melyben két-foton mikroszkópiás képalkotással vizsgálják majd a fejlesztett elektromos ingerlési stratégiák hatékonyságát vizuális agykérgi neuronhálózatokban.

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben