Hirdetés

Üzleti angyalnak lenni jó!

A Magyar Üzleti Angyal Egyesület, a HunBAN május 9-én tartja meg az Angel Investment Day nevű rendezvényét, ahol a közép-kelet európai angyalbefektetők és a helyi startupok találkozhatnak. Céljuk az egységes és hatékony régiós együttműködések megalapozása. Itt lesznek az üzleti angyal szervezetek képviselői, sikeres cégek, valamint olyan húzónevek is, mint a Runtastic befektetője.

A European Business Angel Network (EBAN) adatai szerint a teljes európai, korai fázisú vállalkozások befektetési piacára 2016-ban összességében a kockázati tőkével és a közösségi finanszírozással együtt 9,9 milliárd euró érkezett. Ebből

az angyalbefektetések 2016-ban elérték a 6,7 milliárd eurót, amely közel 10 százalékos növekedést jelent 2015-höz évhez képest.

A lista élén természetesen a fejlett piacok állnak: az első helyezett 98 millió euróval az Egyesült Királyság, amit Spanyolország 66, Finnország 53 és Németország 51 millió euróval követ. A közép-kelet európai számok ennél jóval kisebbek, azonban ebben a régióban is több, egyre erősebb befektetői közösség működik. Az EBAN számításai szerint az ilyen típusú befektetések átlagos megtérülése kifejezetten magas, 5 év alatt mintegy 2,6-szoros.

A szervezők szerint egy egységes régiós startup piac jelentősen növelné a térség innovációs erejét és versenyképességét. A budapesti rendezvény célja ezért a befektetők és az induló vállalkozások, ötletgazdák összehozása, valamint az európai hálózaton belüli szorosabb régiós kooperáció támogatása.

„A hosszú távú célunk az, hogy széleskörű együttműködéssel egy egységes piac irányába tereljük az iparágat, valamint népszerűsítsük az angyalbefektetést Közép-Kelet Európában. Az angyalbefektetés ugyanis nemcsak egy kifejezetten jól megtérülő befektetési forma, hanem a korai fázisú invesztíciók révén igazán hatékonyan segíti az előremutató vállalkozás ötleteket”

– mondta Károlyi Antal, a Magyar Üzleti Angyal Egyesület elnöke.

A budapesti régiós találkozón a közép-kelet európai piac szlovén, szlovák, horvát, osztrák és magyar prominensei beszélnek üzleti tevekénységükről, a startup világ helyzetéről, valamint esettanulmányokat mutatnak be.

A rendezvény főelőadója Johann „Hansi” Hansmann, az osztrák startup szcéna vezéralakja, aki a Runtastic applikáción túl számos sikeres befektetést tud maga mögött.

Az eseményen emellett ott lesz számos, már befutott vállalkozás, így például a nemrég eladott szegedi, biotechnológiával foglalkozó Solvo, a szintén szegedi, online marketing szoftvert fejlesztő Antavo alapítói és befektetőik, de olyan sikertörténetekről is lehet majd hallani, mint az önvezető technológiát fejlesztő, és hazánkban egyedüliként közúton tesztelő AIMotive sztorija.

Az Angel Investment Day-en hirdetik ki a HunBAN startup pitch vetélkedőjének nyerteseit is. A legígéretesebb ötletek egyebek mellett több ezer euró értékben branding workshopot (Geometry Group), csapatépítést (Horizont Kraft Brewery), befektetési jogi tanácsadást (Bird & Bird Lawyer Office), valamint Bitdefender és Microsoft szoftver és cloud hozzáférést kaphatnak vállalkozásuk sikeres elindításához.

A rendezvény partnere és támogatója továbbá a régiós angyalszövetségek mellett a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt, a Microsoft, valamint a Starschema.

Az Angel Investment Day, 2018. május 9. 15:30 kezdődik az Anker Klubban. Részletes programért kattints ide! Regisztrációért pedig ide.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások