Hirdetés

Utolérheti a Netflix a Disney értékét

Az idei évre vonatkozó kilátások kapcsán, a második negyedéves üzleti eredményei bemutatásakor ugyan óvatosan fogalmazott a Netflix vezetése, mégis egy friss felmérés arra utal, hogy nem kell tartaniuk a Covid-19 alatt gyűjtött tábor lemorzsolódásától. A héten rekord közeli magasságba emelkedett a streaming videószolgáltatást nyújtó cég árfolyama, piaci értéke pedig nem sokkal marad el a Disney-től.

Azoknak az amerikaiaknak, akik a Covid-19 járvány miatti korlátozások során regisztráltak a Netflixen a 41 százaléka tervezi, hogy azt követően is előfizető marad, ha megszűnnek a lezárások – derül ki a Piper Sandler friss felméréséből. A héten nyilvánosságra hozott kutatás jótékonyan hatott a Netflix részvények árfolyamára is, ami szerdán rekord közeli szintre emelkedett, 547 dollárt fizettek a cég papírjaiért. Ez egyben azt is jelenti, hogy

a cég piaci értéke meghaladta a 230 milliárd dollárt, összehasonlításként, a szórakoztató parkokkal, filmstúdiókkal, tévés hálózatokkal és streaming szolgáltatásokkal is rendelkező The Walt Disney Company jelenleg valamivel több mint 241 milliárd dollárt ér.

A Netflix júliusban jelentette be, hogy globális szinten a második negyedévben tízmillió új előfizetővel bővült a táboruk, így összesen 193 millió előfiizetővel bírnak. Csak ebben az évben már 26 millió új ügyfelet gyűjtöttek, ami azért érdekes, mert ez mindössze kétmillióval marad el a teljes tavalyi növekedéstől.

A Piper Sandler felmérése alapján a streaming videószolgáltatást kínáló cégek közül a Netflixnek kell tartania legkevésbé attól, hogy a Covid-19 járvány miatt őket választók elpártolnak. Az Amazon Prime Video esetében a megkérdezettek 28 százaléka jelezte, hogy a jövőben is fenntartaná előfizetését, a Disney+ kapcsán 17 százalék, a korlátozások alatt HBO Maxra előfizetők között pedig mindössze 7 százalék.

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben

Csillag Péter: Nem új jogszabályokra van szükség az európai ökoszisztéma jobb működéséhez, hanem a meglévő korlátozások lebontására

A HunBAN elnöke szerint ha az amerikai vámpolitika azt eredményezi, hogy Európa végre összekapja magát, és egységesebb piacot hoz létre, ez még jól is jöhet számunkra. Ehhez viszont az uniós döntéshozóknak hagyniuk kéne a piacot érvényesülni, és jól kihasználni a technológa adta lehetőségeket. Erről is beszélgettünk Csillag Péterrel.

Bővebben