Hirdetés

Űradatokkal írhatják újra a kontinens turizmusát a CASSINI ötletverseny résztvevői

Újabb, űriparral kapcsolatos, nemzetközi pályázatot nyert el a Design Terminal. Az innovációs ügynökség szervezi a 3. CASSINI Hackathon magyarországi fordulóját, melynek fő célja, hogy a résztvevők fenntarthatóbbá alakítsák Európa turizmusát. Mindebben európai űradatok és szolgáltatások segítik a jelentkezőket.

„Az elmúlt években olyan szakmailag inspiráló, kontinensen átívelő programokba tudtunk bekapcsolódni sikeres pályázataink révén, mint az X-Europe vagy az Európai Űrügynökség inkubációs tevékenysége – mondja Jónás László, az innovációs ügynökség szakmai vezetője. – Az utóbbi időben tudatosan alakítjuk a Design Terminal nemzetközi terjeszkedését, melynek ezek a lépések szerves részei. Megtisztelő feladat, hogy mi szervezhetjük a 3. CASSINI Hackathon magyarországi fordulóját. Május 12-14. között a résztvevők az EU űrtechnológiáinak felhasználásával dolgozhatnak ötleteiken.A győzteseket helyi szinten és a verseny végén is díjazzák, a legjobb megoldást hozók hathónapos mentori programban vehetnek részt, amely 100 órányi személyre szabott, szakértői mentorálást foglal magában.

Kattints a hackathon facebook-eseményéért!

A fenntartható utazás támogatása a legfőbb cél

Pusztán az elmúlt négy évben több, mint 2 milliárd turistát fogadott a kontinens a világ minden tájáról, ez pedig elsődleges bevételi forrást jelent az államok gazdaságainak. Európa mindenki számára tartogat izgalmakat: Prága középkori utcáitól Barcelona strandjain és Budapest történelmi szépségű látványosságain és vibráló mindennapjain át egészen Oslo modern látképéig.

A 3. CASSINI Hackathon arra fókuszál, hogyan tudjuk megóvni, megőrizni a jövőnek a felejthetetlen európai úti célokat. A résztvevőket olyan ötletek kidolgozására buzdítják, amelyek támogatják a fenntartható utazást, fokozzák a megszerezhető élményeket, és népszerűsítik a természeti Európa körültekintő felfedezését.

Az Európai Unió és űrprogramja által kezdeményezett CASSINI Hackathons and Mentoring egy hat hackathonból álló eseménysorozat. A sorozat harmadik állomása többek között a Copernicus, a Galileo és az EGNOS európai űradataihoz biztosít hozzáférést, amelyek felhasználásával három sürgető kihívás egyikére hozhatnak választ a résztvevők.

Regisztrálj a hackathonra!

A CASSINI Hackathonokat tíz európai országban rendezik meg. Minden ország saját szakértők közreműködésével valamint speciális programelemekkel indítja az eseményt. A magyarországi hackathonra is lehet már regisztrálni, a részvételhez nem szükséges előzetes űrtapasztalat.

KIHÍVÁSOK:

  1. Ötletelj fenntartható úti célokon!

Hogyan lehet csökkenteni a turizmus karbonlábnyomát?

  1. Mutass utat a kevésbé ismert városokhoz és kultúrákhoz!

Hogyan fedezzük fel a helyi úti célokat és hogyan támogathatók a helyi közösségek, vállalkozások?

  1. Buzdítsd a turistákat a természet körültekintő felfedezésére!

Hogyan fedezhetjük fel fenntartható módon a természeti Európát?

Ha többre vagy kíváncsi, vagy regiszrtálnál – érdemes szétnézni a weboldalon: https://hackathons.cassini.eu

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben

Átadták a magyar startup által fejlesztett növénytermesztő konténer farmot

Április 26-án átadták a Green Drops Farm Kft. legújabb, saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farmját. A debreceni startup által megálmodott és forgalmazott saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farm újdonságnak számít Magyarországon, a konténerben ugyanis hidropónikus technológiával működő tornyok találhatók, amelyekben salátafélék, fűszernövények termelhetők talaj nélkül, tápoldatos vízben.

Bővebben

Budapest lehetne az új Boston? – Mit tanulhatunk az amerikai startup-ökoszisztéma történetéből

Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Auditóriumában tart előadást az innováció és tech-guru szerző, a MIT Technology Review és a Business Week tech-rovatának korábbi főmunkatársa, Robert Buderi. Az újságíró, szerző legújabb könyve, a Where Futures Converge: Kendall Square and the Making of a Global Innovation Hub kapcsán látogat a magyar fővárosba, május 4-i nyilvános előadásában arról beszél majd, hogy hogyan lehetne létrehozni a bostoni példából tanulva virágzó és fenntartható startup-ökoszisztémát Budapesten.

Bővebben

A startupok zöld technológiára és AI-ra összpontosítanak a fenntarthatóság érdekében

Az üzleti világ lassulása és az óvatosság miatt a befektetők kihívást jelentenek a startupok számára. Az innováció azonban kulcsszerepet játszhat a gazdasági fellendülésben. A hazai nagyvállalati inkubátor, a start it @K&H a tudásmegosztás és a kapcsolatépítés felgyorsításával segíti a legújabb 12 csapatát, hogy átlendülhessenek a kihívásokon. Az immár tizedik inkubációs program, amely márciusban zárult, főleg a környezetbarát megoldásokra és a mesterséges intelligencia alkalmazására összpontosított.

Bővebben

Megérkezett Magyarországra a Lightyear – korlátlan hozzáférést biztosít a tőzsdékhez, rejtett díjak nélkül

A Lightyear, az ex-TransferWise alapítói által létrehozott európai befektetési platform, ma bejelentette magyarországi indulását. A platform az első olyan eurózónán kívüli terjeszkedése, amely lehetővé teszi, hogy felhasználói többdevizás számlájukkal korlátlan hozzáférést kapjanak a globális tőzsdékhez, miközben elkerülik a rejtett díjakat. A Lightyear eddig már 35 millió dolláros befektetést vonzott be, befektetői között olyan nagy nevek találhatók, mint a Lightspeed Venture Partners és Sir Richard Branson. A magyarországi indulás újabb lépést jelent a cég globális terjeszkedésében, amelynek célja, hogy az európai befektetési piac meghatározó szereplője legyen.

Bővebben

Startupok: az igazi megmérettetés nem a befektetők, hanem az ügyfelek előtt zajlik

A McKinsey tanácsadó cég tanulmánya szerint amennyiben a hazai startupok a többi európai országhoz hasonló arányban és mértékben tudnának növekedni, 2,5-5 milliárd eurónyi pluszforrást tudnának bevonni a szektorba. Ennek jelentős hányada – mintegy  egy milliárd euró – a helyi gazdaságban hasznosulna.

Bővebben

Tovább bővítette komposztálható termékei listáját a zöld magyar startup

Százezer darab feletti eladott termék havonta, ipari komposztálás céljából történő visszagyűjtés, filmsztárok által használt evőeszközök. Az egyéves munka keretében hőálló alapanyagfejlesztés és új termékek gyártása, valamint azok piaci bevezetése történt meg 2021. december és 2022. november között. A három éve induló, körforgásos gazdaságban gondolkodó Vilhemp csapatának célja ma is változatlan: környezetbarát és funkcióját kiválóan ellátó evőeszközök és szívószálak gyártása hazai, természetes alapanyagokból.

Bővebben

Bemutatkozott a People Platform – öt startup összefogásával valósult meg

Tapasztalat, hogy nehéz különböző digitális platformokat bevezetni egy vállalaton belül és a startupokkal is óvatosabbak a cégek, azonban a felhasználók kiszolgálása az egyik legfontosabb feladat, ezért fogtunk össze – mondta többek között partneri bemutatkozóján a People Platform kezdeményezője, a Blue Colibri App alapító-ügyvezetője.

Bővebben

A magyar startup ökoszisztéma 2022-es legjeivel indul az új év

2023-ban folytatódik a hazai közösségi finanszírozás legfontosabb eseménysorozata, január 12-én ismét átadják az elmúlt év startup legjeinek járó díjakat. A Tőkeportál minden év végén teret ad a startup ökoszisztéma követőinek, akik szavazással dönthetik el, kik voltak 2022 legjobbjai a kijelölt kategóriákban. A Startup Utószilveszteren az elmúlt év legjobb startupját, befektetőjét, kampánygazdáját keresik.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások