26 országból több mint 100 ökoszisztéma-szereplő adja a nevét egy új páneurópai alaphoz, a United Foundershez, amit egyelőre 30 millió euróra tőkésítettek fel.
Az alap célja komplex támogatást adni a pre-seed és seed fázisban lévő, európai deeptech és AI-startupoknak (különös tekintettel a hardverre, a kettős felhasználású vállalatokra és a medtechre), ami a tőkén túlmenően magába foglal mentorálást, valamint a tehetségek és az ügyfelek felkutatását.
Az alap legfeljebb 1 millió euró értékben helyez ki tőkét egy-egy vállalatba, és az elkövetkező egy évben szeretnék a kezdeményezők azt feltőkésíteni 80 millió euróra.
Mindemellett a United Founders missziója az, hogy lebontsa a határokat a fragmentált európai ökoszisztémák között, és létrehozzon egy széles mentorbázist tehetséges vállalkozókból. Így a portfóliócégek építését olyan nevek segíthetik, mint:
- Florian Seibel, a dróngyártó Quantum Systems társalapítója,
- David Pavlik, az élelmiszer-szállítási unikornis Rohlik technológiai igazgatója,
- Alexander Glätzle, a kvantumszámítástechnikai planqc társalapítója,
- Michel Pechoucek informatikus, a Cisco korábbi ügyvezető igazgatója és az Avast technológiai igazgatója,
- Alissa Hsu Lynch, a Johnson & Johnson és a Google korábbi vezetője,
- vagy Richard Valtr, a szállodamenedzsmenti unikornis Mews társalapítója.
A United Founders ötlete a cseh B2B startup, a Brand Embassy alapítójától, Vít Horkýtól származik, aki a cseh vagyonkezelő Rockaway Capital alapítójával, Horký Jakub Havrlanttal közösen indította el az alapot, aminek mindketten általános partnerei is lettek. Az alap partnercsapata – követve a páneurópai szellemet – széles, vannak cseh, brit, francia, német, svájci, belga és szlovák tagjai is.
Pár hónappal ezelőtt egyébként már elindult egy hasonló kezdeményezés Harry Stebbings podcaster és VC-alapító nyomán: a Project Europe névre keresztelt program célja, hogy felkarolja a tehetséges, 25 év alatti alapítókat, és befektetéssel, mentorálással, kurzusokkal, kapcsolati tőkével, valamint médiaeléréssel segítsen nekik felépíteni Európa következő globális sikertörténeteit. A Project Europe pénzügyi gerincét egy 10 millió dolláros tőkealap képezi, és első kohortjába összesen hat startup jutott be.
NYITÓKÉP: United Founders / LinkedIn