Hirdetés

Újabb nemzetközi díjat nyert a parkolós startup

Csütörtökön hirdették ki a legnívósabb regionális verseny, a Central European Startup Awards (CESA) győzteseit. A magyar indulók közül három cég kapott elismerést, s közülük a Best Smart City Solution kategóriában a Parkl bizonyult a legjobbnak.

A magyar mobilapplikáció forradalmasította a zárt téri és utcai parkolást, emellett idén már az elektromos töltés is bekerült a szolgáltatásaik közé. A díjjal nem csupán az első regionális győzelmét szerezte meg a 100.000 applikáció letöltést jegyző cég, hanem ezzel jelölést szereztek a Global Startup Awardson.

A Global Startup Awards a világ legjelentősebb startup versenye, mely három kontinensen díjazza a mintegy 60 országból érkező pályázatokat. A rendezvény missziója, hogy az országhatárok lebontásával kapcsolja össze és ünnepelje a folyamatosan fejlődő startup ökoszisztémát.

Central European Startup Awards

A Central European Startup Awards-nak évek óta célja, hogy teljes képet kapjunk a közeli országok startup ökoszisztémájáról, azaz a startup vállalkozásokról, befektetőkről, coworking irodákról, akcelerátor programokról, így megteremtették ehhez a megfelelő platformot egy régiós szintű konferenciával egybe kötött verseny keretein belül. Ezáltal lehetőség nyílt, hogy hozzájáruljanak a kapcsolatok kiépítéséhez és a technológiai innovációk megismertetéséhez.

„Hiszünk abban, hogy a technológiai fejlődést támogathatjuk azáltal, hogy összekötjük a legizgalmasabb fejlesztéseket és a teljes startup ökoszisztémát.”

– nyilatkozta Kovács Péter, CEO, CESAwards.

Múlt hét csütörtökön ki is osztották a megérdemelt díjakat, a díjátadón 10 ország nemzeti győztesei vettek részt. Az idei döntőben három magyar, innovatív megoldás is győzelmet szerzett.

A legjobb Best Smart City Solution győztese: a Parkl

A két éve berobbant és rendkívül népszerű Parkl lett a Best Smart City Solution kategória győztese. A magyar fejlesztés egyszerűbbé tette a budapesti parkolást, valamint az eddig kihasználatlan parkolóhelyekre is megoldást nyújtott. A díj mellett a cég azt is ünnepli idén novemberben, hogy az applikációt letöltők száma elérte a bűvös 100.000-et.

„Számunkra a díj egy nagyon pozitív visszajelzés, hogy jó irányba haladunk a szolgáltatásunkkal és sikerült egy regionális szinten is elismert megoldást létrehoznunk.”

„3 éve még kizárólag zárt téri parkolók digitalizációjával foglalkoztunk, de azóta sikerült több új funkciót is becsatolnunk a rendszerünkbe, mint a közterületi parkolás, elektromos töltés és a Business megoldások cégek számára. A díj elnyerésével még több motivációt és lendületet kaptunk a szolgáltatásunk további fejlesztéséhez.”Magyar Balázs, Business Development Manager, Parkl

A regionális döntőben aratott sikerek után nemsokára nemzetközi porondon tud majd bizonyítani a folyamatosan fejlődő, már a jövő elektromos autóinak töltést is biztosító, parkolást segítő alkalmazás.

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben