Hirdetés

Újabb alternatíva a reptér megközelítésére egy startuptól

A Budapesten működő, kizárólag elektromos autókból álló flottával rendelkező GreenGo autómegosztó járműveivel is elérhető már a Liszt Ferenc Repülőtér is elérhető.

Az autómegosztó startup 2016-ban indult el, kezdetben 45 járműből állt a cég flottája, számuk mára eléri a 300-at, a társaság szolgáltatási területe 76,2 négyzetkilométer. A cég a terjeszkedés érdekében együttműködési megállapodást kötött az Airport Hotel Budapesttel, így a GreenGo jelzésű autókkal érkezők már használhatják a repülőtér termináljaitól 5 percre található szálloda VIP parkolóját, innen pedig ingyenes transzferrel juthatnak át az érintettek a repülőtérre.

A repülőtér és a hotel parkolója között, oda-vissza ingyenes transzferrel utazhatnak, azok, akik igénybe veszik a GreenGo szolgáltatásait.

A cég közleménye szerint a megállapodás részeként a társaság 6 új saját töltőpontot alakított ki a repülőtéri hotel parkolójában, a töltőpontokat egyelőre csak az autómegosztó flottájának járművei használhatják. A beruházás értéke 6-10 millió forint között mozog. A GreenGo szolgáltatását a felhasználók percalapú díjazás mellett egy mobil alkalmazás segítségével tudják igénybe venni, eddig már közel 40 ezren regisztráltak.

Kíváncsi voltam, hogy a MOL Limohoz hasonlóan a GreenGo is többletköltséggel jár-e, amennyiben a reptérre szeretnénk eljutni vele. A válasz a facebook oldalukról derül ki:

” Extra költségekkel augusztus végéig biztosan nem terheljük a bérlést, így a nyáron a szokásosan érvényes perc alapú elszámolással juthattok el a reptérig.”

-írja a GreenGo csapata. Így nagyságrendileg a taxidíj 50-60%-át spórolhatjuk meg, ha pedig megtöltjük az autót utasokkal, akkor a BKV transzferrek nagyjából egyforma költséggel járhat a belvárosból – forgalomtól függően.

(MTI)

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben