Hirdetés

Új startup segíti a fiatal munkavállalókat

Az elmúlt évtizedben jelentősen megemelkedett a munkát vállaló diákok aránya, a munkavállaló fiatalok és munkáltatók között pedig továbbra is jellemzően az iskolaszövetkezetek közvetítenek. Egyre jobban érezhető azonban az igény arra, hogy ezek a szövetkezetek is megújuljanak.

A KSH adatai szerint 2009-ben a 15-24 éves korosztály 18,7%-a volt foglalkoztatva, ez az arány 2022-ben azonban már megközelítette a 30%-ot. A diákok munkavállalásának a munkáltatók és a fiatalok számára is megvannak az előnyei, feltéve persze, hogy a munkavállalás nem hátráltatja az iskolai tanulmányokat, erről azonban a törvényi szabályozás is gondoskodik.

A fiatal munkavállalók keresetükből sokszor tanulmányi vagy lakhatási költségeiket fedezik, de emellett a későbbi karrierjüket is segíti, ha van már tapasztalatuk a munkaerőpiacon. Az utánpótlás kinevelése pedig a cégek számára is jövedelmező lehet: hosszú távon a saját rendszerüket és követelményeiket ismerő, teljes munkaidős alkalmazott válhat a diákmunkásokból, rövid távon pedig a már végzettséggel rendelkező alkalmazottakhoz képest olcsóbb munkaerőt jelent a fiatalok alkalmazása.

A diákok foglalkoztatása egyébként nem csupán az alacsonyabb órabér miatt éri meg jobban, hanem azért is, mert kevesebb extra terhet ró a munkáltatóra. A 25 év alatti munkavállalóknak 2022 óta nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, valamint járulék- és szochomentesség is jár a korcsoportnak. A duális képzés során hallgatói munkaszerződéssel foglalkoztatott fiatalok után pedig járulékot és szociális hozzájárulási adót sem vonnak le.

Hidat képez a diákok és a munkáltatók között egy jól működő iskolaszövetkezet

Noha a fiatalok többféle foglalkoztatási formában, például munkaviszonyban, megbízási szerződéssel, egyszerűsített foglalkoztatás keretében vagy háztartási alkalmazottként is dolgozhatnak, a kizárólag nappali tagozatos diákok többsége iskolaszövetkezeteken keresztül dolgozik.

Ezeknek az iskolaszövetkezeteknek a célja, hogy képviseljék a diákok érdekeit, miközben a kiválasztási folyamat átvételével a munkáltatót is számos jogi és adminisztratív feladattól megkíméljék.

A mostani rendszer azonban nem feltétlenül felel meg ezeknek az igényeknek: „A Z-generáció munkakeresési szokásai és a munkáltatókkal, illetve közvetítőkkel szemben támasztott igényei már alapvetően mások, és ezt hagyományosan, többnyire papír alapon működő szervezetek nem feltétlenül tudják kielégíteni” – mondja Szili-Török Adrienn, az UniYou társalapítója és ügyvezetője.

„A gördülékenyebb, digitális ügyintézés pedig elengedhetetlenül fontos a most piacra lépő munkaerőnek.”

A szakember hozzátette: egy modern, az adminisztrációt megkönnyítő iskolaszövetkezeti rendszer vonzóbbá teheti a munkavállalást a diákok számára, és a munkáltatóknak is jelentősen megkönnyíti a számukra legjobban megfelelő munkaerő megtalálását.

Erre az igényre kínál megoldást a hamarosan piacra lépő magyar startup: az UniYou a diákok számára egy könnyen kezelhető és igényeikre szabott applikáción keresztül segíti a munkakeresést, a munkáltatóknak pedig egy modern és átlátható admin felületet kínál majd. A startup célja, hogy a mai kor igényeire szabva megreformálja a hazai iskolaszövetkezeti rendszert azzal, hogy az adminisztrációt és az ügyintézést mindkét fél számára teljes mértékben digitalizálja.

Újra Budapestre jön a millió dolláros startup verseny!

Budapest újra a startupok versengésének középpontjába kerül, amikor az idei évben is megrendezik a világ egyik legnagyobb startup eseményét, a Startup Világbajnokságot. Ez a megmérettetés olyan fiatal tehetségeknek kínál lehetőséget, akik nem csupán innovatív ötleteiket és technológiai fejlesztéseiket akarják bemutatni, de nemzetközi kapcsolataikat fejleszteni szeretnék.

Bővebben

Most bárki elsajátíthatja a takarékos vezetés technikáját a hazai startupp

A takarékos vezetés sokak által ismert, de a gyakorlatban kevésbé alkalmazott technika. Dacára a statisztikáknak, amelyek rendre bebizonyítják, hogy a tudatos odafigyelés a megspórolható üzemanyagon túl az autók műszaki állapotára, a sofőrök mentális egészségére is pozitív hatással bír. Pont ezek miatt tartja fontosnak ennek az energiatakarékos szemléletnek a terjesztését a hazai közösségi autózás elindítója, a GreenGo is. A szolgáltató idén augusztusban nem csak az autózásra vonatkozóan, hanem tágabb értelemben is szeretné felhívni a figyelmet az energiatakarékosság fontosságára. Ennek érdekében a saját Facebook oldalán, játékos formában olyan tényeket oszt meg a követőivel, amelyek ismeretében ők is tudatosabb energiafelhasználók lehetnek.

Bővebben

Hazai szinten is vannak ígéretes MI fejlesztések

A mesterséges intelligencia korába léptünk, ami számos kérdést felvet – többek között azt, hogy a nagy technológiai cégek által kifejlesztett megoldásokat hogyan tudják a kisebb, akár induló startupok használni. Hazai szinten is vannak már ígéretes megoldások, amelyek az MI-t alkalmazzák, például a betegségek felismeréséhez, a növényi kártevők ellen bevetett robotoknál, a textilhulladék újrahasznosításához vagy éppen egyedi fotóadatbázis létrehozásához.

Bővebben

A pécsi startup megkönnyíti az orvosok mindennapjait

Lezárult a zMed Zrt. által 2017-ben megkezdett fejlesztési projekt, melynek célja az volt, hogy megkönnyítse az orvosok mindennapjait, a hagyományos CT és MR felvételekből olyan innovatív 3D és AR képeket alkosson egy digitális mozgásrögzítésre alkalmas eszköz segítségével, amelyek segítik a kollaboratív munkát, legyen szó diagnosztikáról vagy éppen műtéti tervezésről.

Bővebben

Hét innovatív korai fázisú csapat kapott befektetést

Az OXO csoport az elmúlt két évben az érettebb technológiai cégek akvizíciója, illetve az ilyen cégekbe irányuló tőkebefektetések mellett a korai fázisú innovatív vállalkozások finanszírozására irányuló tevékenységét is fenntartotta. Az OXO Labs az elmúlt időszakban hét innovatív vállalkozással jutott el a befektetési megállapodás aláírásáig, illetve az egyes befektetési összegek folyósításáig mindösszesen 370 millió forint értékben.

Bővebben

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben

Átadták a magyar startup által fejlesztett növénytermesztő konténer farmot

Április 26-án átadták a Green Drops Farm Kft. legújabb, saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farmját. A debreceni startup által megálmodott és forgalmazott saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farm újdonságnak számít Magyarországon, a konténerben ugyanis hidropónikus technológiával működő tornyok találhatók, amelyekben salátafélék, fűszernövények termelhetők talaj nélkül, tápoldatos vízben.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások