Hirdetés

Új lehetőséget jelentettek be a reptér megközelítésére

Szuper újítással jelentkezett a MOL Limo, miszerint a nyártól már nem csak taxival mehetünk a reptérre, hanem a közösségi közlekedés is lehetőséget kínál Ferihegy megközelítésére. 

Hirdetés

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre is kiterjeszti a Limo autómegosztó szolgáltatási területét a Mol, miután a legtöbb felhasználói visszajelzés erre irányult az indulás óta eltelt közel másfél évben – mondta el Ratatics Péter, a Mol Magyarország és a Fogyasztói Szolgáltatások üzletág ügyvezető igazgatója a Portfolionak adott interjúban. Kiderült az is, hogy júniustól a Mol Limo a budapesti autómegosztó szolgáltatások közül elsőként dedikált parkolóhelyekkel rendelkezik majd a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén. A felhasználók kényelme érdekében a reptéren található beléptetőrendszer felismeri majd az autók rendszámát, és automatikusan be- és kiengedi a járműveket. A szolgáltatást a normál percdíjakon felül 1 990 forintos reptéri díjért vehetik igénybe, amely automatikusan hozzáadódik az utazás végösszegéhez. Ezzel a tarifával ugyan a BKK reptéri transzferjáratánál biztosan drágább lesz, de a taxizáshoz képest minden bizonnyal kedvezőbb a szolgáltatás.

Mintegy ötmillió kilométert tettek meg a Mol közösségi autóival, amit eddig több mint 45 ezer felhasználó választott a szolgáltatás tavaly januári elindítása óta. A tájékoztatás szerint a flotta jelenleg 450 autóból áll. A vállalat tervei szerint 2020-ra Budapest közigazgatási határáig kiterjesztik a szolgáltatást, és bővítik az elektomos autók számát.

 

Hirdetés
Hirdetés

Innovatív képzéseket indítanak a szakképzési centrumok

A Széchenyi 2020 programban elindult az “A gazdaság fokozatváltását támogató innovatív képzések” című kiemelt projekt, amelyet az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ, mint konzorciumvezető kilenc szakképzési centrummal együttműködve valósít meg, 9 milliárd 941 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével – közölte az IKK pénteken az MTI-vel.

Bővebben

Kiberveszélyek felhőn innen és túl

A digitalizáció hallatán sokunknak a gyors és kényelmes felhőszolgáltatások jutnak az eszünkbe. Most sincs ez másként, amikor egyik napról a másikra kellett az offline munkát online folyamatokra cserélni. Egy rosszul bevezetett felhőalapú megoldás azonban váratlan veszélyeknek teheti ki a szervezetet, érdemes ezért a már meglévő infrastruktúránkra alapozni, ami hosszabb távon az IT költségek átláthatóságát is javítja.

Bővebben

100 millió euró értékű befektetési kört zárt a Bolt

Újabb, 100 millió euró (35 milliárd forint) értékű befektetési kört zárt a Bolt, a vezető európai utazási és szállítási platform. A befektetésből a vállalat tovább folytatja utazásszervező, mikromobilitási és ételszállító szolgáltatásainak terjesztését Európában és Afrikában. A Bolt személyszállítási mobilapplikációjával lépett a magyar piacra 2016-ban – előbb Budapesten, majd Debrecenben -, pár hete pedig elindította a Bolt Food ételházhozszállító szolgáltatását a magyar fővárosban.

Bővebben

Innovatív rollertöltő, virtuális malacpersely, blockchain alapú megújulók: győzteseket hirdetett az MVM Edison 2020

Elektromos rollerek indukciós töltőállomásai, egy fiatalokat megcélzó bankolást, megtakarítást új szintre emelő alkalmazás, valamint a blockchain alapú megújuló energia közösségi finanszírozását lehetővé tevő megoldás állhatott az MVM EDISON 2020 startup verseny képzeletbeli dobogójára. Az első három helyezettnek lehetősége lesz, hogy akár 50 millió forint értékű magvető befektetéshez jusson az MVM Csoporttól.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások