Hirdetés

Új coworking iroda nyílik a vöröslámpás ház helyén

Habár sorra emelkednek a semmiből kinövő, új, budapesti városrészek felhőkarcolói, a startupoknak és a kezdő vállalkozásoknak mégsem áll rendelkezésére elegendő, rugalmas feltételekkel bérelhető, akár rövid távra is leköthető, izgalmas irodatér. Most direkt ezen célcsoport számára coworking irodaként gondolják újra a Salétrom utca 4. szám alatt valaha állt vöröslámpás házat.

Az induló vállalkozások a kezdetekkor általában még bizonytalan alapokon állnak, és sokszor kávézókból, coworking irodákból, de legfőképp otthonról fejlesztik világmegváltó ötleteiket. Gyakran csupán éves üzleti tervvel indulnak, és nem tudják, hogy középtávon képesek lesznek-e fenntartani szervezetüket, és hogy abban hány főnek tudnak majd munkát biztosítani. A nagy növekedési potenciállal rendelkező startupok világában pedig még ennél is kevésbé jósolható meg, hogy akár egy év leforgása alatt mekkora fizikai térre lesz szükségük.

A hazai irodapiac egyik általános hiányossága, hogy nem gondolkodik “kicsiben”, nem tartja szem előtt a kis cégek igényeit, esélyt sem adva számunkra a gördülékeny induláshoz. A közösségi irodamodell hazai megteremtőiként, a Loffice tíz éve biztosít a startup- és mikrovállalkozásokra szabott flexibilis megoldási alternatívát. Éppen a saját közösségébe tartozó cégek növekedési igényeit szem előtt tartva látja szükségesnek a modern, szolgáltatott iroda-konstrukciót elérhetővé tenni a “kicsik” számára is – anélkü persze, hogy ijesztő, akár sok éves fix futamidejű bérleti szerződés kösse őket.

“Coworking-, kis- és szolgáltatott iroda-üzemeltetőként azt tapasztaljuk, hogy a kezdő vállalkozások elvárják a rugalmasságot, ám nem találnak erőforrásaikhoz és igényeikhez igazodó, megfizethető alternatívát az irodapiacon. Számtalanszor előfordul, hogy – ha bár szűkösen is, – de még akár ötfős csapatok is inkább a közösségi irodát választják, hiszen a növekedéssel járó extra feladatok mellett arra már egyáltalán nincs kapacitásuk, hogy egy saját irodában a WC-papír rendeléssel, a nyomtató karbantartásával, esetleg a kávégép feltöltésével bajlódjanak” – nyilatkozta Klementz Kata, a Loffice közösségi irodák társalapítója. Ez is azt bizonyítja, hogy az olyan egyszerű, gyors, instant megoldásokra, mint a közösségi irodahasználat vagy a rövid távú szolgáltatott irodabérlés, a kis cégek életében is egyre nagyobb szükség mutatkozik.

A népszerű szolgáltatott irodamodell előnye az, hogy a bérbeadó minden, az üzemeltetéssel és karbantartással kapcsolatos feladatot és terhet átvállal, így a bérlőnek egy olajozott gépezetben már csupán a székébe szükséges belehuppannia. A recepciós beléptetéstől, a postai levelek átvételén keresztül, akár a gyümölcskosár bekészítéséig minden, a működéshez szükséges apró feltételt a saját igényeire szabottan, egy gördülékenyen működő, jól szervezett és automatizált csomagban kap meg a bérlő.

“A Loffice 2020 májusában nyíló, közösségi koncepción alapuló 8. kerületi irodaépületében,

amellett, hogy “butik” szemlélettel igyekszünk minél felhasználóbarátabb módon kialakítani a startupok részére is már előfoglalható kisiroda-csomagjainkat, arra is törekszünk, hogy a coworking iroda szellemiségét és előnyeit minden, a szolgáltatásunkat igénybe vevő személyre és cégre kiterjesszük.

Fontos szempont, hogy a nagyobb irodákat bérlő cégek munkatársai is otthon érezzék magukat a közösségi- és rendezvényterekben, sajátjukként használják azokat, örömmel vegyenek részt a közös ebédeken, regisztráljanak a szakmai eseményekre, vagy csatlakoznak be egy péntek délutáni, lazább fröccsözésbe” – mondja Énekes Zsófi, a közösségi iroda kommunikációs menedzsere.

Fotó: Loffice facebook

 

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben