Hirdetés

Törvényszegő az Uber

Jogsértőnek minősítette és azonnali hatállyal betiltotta egy németországi bíróság csütörtökön az Uber amerikai fuvarközvetítő cég UberX nevű szolgáltatását, amely a taxivállalatokhoz hasonlóan hivatásos sofőrökkel üzemeltetett bérautókkal működött.

A frankfurti tartományi bíróság döntése szerint az Uber az okostelefonra fejlesztett forgalomszervező alkalmazással megszegte a személyszállítási szolgáltatások szabályairól szóló törvényt – írja beszámolójában az MTI. A fuvarok közvetítéséhez elengedhetetlen a sofőrök által üzemeltett bérautókkal végzett fuvarozásra szóló engedély, de az Uber nem rendelkezik ilyen német hatósági engedéllyel.

A vállalat felfogása szerint az alkalmazás csupán kapcsolatot teremt a leendő utasok és az egyéni vállalkozóként tevékenykedő bérautó-szolgáltatók között, valójában viszont az Uber dönti el, hogy melyik jelentkező kapja meg az adott fuvart, és az árat is az amerikai cég határozza meg.

Maga a szolgáltatás sem felelt meg az előírásoknak, ugyanis az ilyen típusú személyszállításnál a sofőrök – a taxisokkal ellentétben – csak a vállalkozás telephelyén, egyéni vállalkozó esetében az illető lakásában fogadhatnak megbízást, a próbavásárlásokkal szerzett bizonyítékok viszont azt mutatják, hogy nem tartották be ezt a szabályt. A bíróság döntése nem jogerős. Az UberX betiltását számos taxivállalat kezdeményezte közösen.

A frankfurti tartományi bíróság tiltotta meg az amerikai vállalat egy másik alkalmazása, az UberPop németországi alkalmazását is, még 2015-ben. Ez az alkalmazás nem professzionális sofőröknek közvetített megbízásokat, hanem magánembereknek, akik a szabadidejükben a saját autójukkal vállalnak fuvarokat.

Azonban az Uber egy sor további szolgáltatása továbbra is működik Németországban. Köztük van például az elektromos rollereket és kerékpárokat nagyvárosokban kölcsönző UberJump, és az UberTaxi alkalmazás, amellyel – szabályosan működő – taxit lehet rendelni.

Egész Európát el akarja látni AI harci drónokkal a német Helsing

A pár hónapja pivotált startup megnyitotta az első olyan gyárát, ahol tömegesen tudja gyártani a saját fejlesztésű harci drónjait – most éppen Ukrajnának. A Helsing víziója, hogy Európa-szerte hozzon létre még ilyen gyárakat, ahol akár tízezrével gurulhatnak le a gyártószalagról a drónok.

Bővebben

Csúnyán megbukna az AI, ha valódi betegeket kéne diagnosztizálnia

Egy amerikai kutatásban azt vizsgálták, hogy a vezető LLM-modellek képesek-e szimulált orvos-beteg beszélgetésekben kideríteni minden szükséges információt a páciens állapotáról, és felállítani a helyes diagnózist.

Bővebben

Közös edukációs kampányba fog Balogh Petya és a Lightyear

A kampány keretében a két szereplő plakátokon, videókban és webinárokon igyekszik majd emelni a magyar pénzügyi és befektetői tudatosság szintjét. Balogh Petya egyúttal most egy olyan kezdeményezés mellé áll, amely nem köthető saját cégeihez vagy befektetői portfóliójához.

Bővebben

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben