Hirdetés

Több tízezer embert támogat a Design Terminal a vírushelyzetben

Közhasznú online sorozattal, virtuális képzésekkel, ötletversenyekkel valamint azonnali pénzadományokkal is segítette a közösséget az elmúlt két hónapban a Design Terminal. Ha mindezt számokban akarjuk megfogalmazni, az így hangzik: közel 27ezer néző, több mint 20ezer jelentkező, 2,5 millió forint. A villámgyors reagálással, alkalmazkodással, összefogással, innovatív és hatékony megoldásokkal nem csupán a vállalkozók számára, de annál sokkal szélesebb társadalmi rétegnek nyújt segítséget a DT hazánkban, határainkon túl és nemzetközi terepen is. 

Mindenkit próbára tevő két hónapon vagyunk túl, mely során közös kihívás volt, hogy a lehető leginkább csökkentsük a válság hatásait. A Design Terminal, küldetéséhez híven vette fel a kesztyűt a jelenlegi nehézségekkel szemben, és segítette a startupokat, kis- és középvállalkozásokat, és ezen túlmenően a leginkább nehéz helyzetbe kerülő társadalmi csoportokat.

Túlélési kisokossal a vállalkozásokért

Közel 27 ezren látták a Design Terminal közszolgálati jellegű videósorozatának négy részét a facebookon. A Túlélési Kisokos – Elsősegély startupok és kisvállalkozások számára című széria a számadatok és a nézői visszajelzések alapján elérte célját, vagyis eljutott azokhoz, akiket a legnehezebb helyzetbe sodort a válság. A magyar vállalkozások támogatást, tudást, ötleteket kaptak hiteles és tapasztalt szakértőktől a túléléshez, újrakezdéshez. Az online bekapcsolódó nézők feltehették az őket leginkább foglalkoztató kérdéseket a műsor résztvevőinek, így az összes rész interaktív, élő diskurzus mentén zajlott, melyben mindenki aktívan részt tudott venni a képernyők előtt.

A sorozat részei visszanézhetők a Design Terminal facebook oldalán!

A sorozat állandó műsorvezetője Gundel Takács Gábor volt, aki olyan szakértőkkel beszélgetett mint például Fehér Gyula (Oktogon Ventures), Tomán Szabina (Toman Lifestyle), Dr. Cséfalvay Zoltán (volt OECD nagykövet), Pistyur Veronika (Oktogon Ventures), Várdy Zoltán (a TV2 volt vezérigazgatója), Lakatos Dávid (Formlabs) és Susánszky Ádám (Zing Burger). A résztvevők arról számoltak be, hogy izgalmas beszélgetésekben vettek részt, amin keresztül jó érzés volt az érdeklődőknek iránymutatást adni. „Nagy felelősség  olyan kérdésekre választ adni, amelyek most a cégalapítók többségének kétségbeesést okoznak. Ebben a krízisben  keretezte jól az alaphelyzeteket a Design Terminal sorozata, és jó érzés volt megtapasztalni, hogy a tények és nehézségek figyelembevétele mellett is tudtunk lehetőségekről, alkalmazkodásról, optimista szcenáriókról beszélgetni” – fogalmazott Pistyur Veronika.

Virtuális mentorprogram és válságkezelés

A Design Terminal már a válság kitörése utáni első pillanatban alkalmazkodott az új kihívásokhoz, a tempót és minőséget pedig azóta ennek szellemében diktálja. Tematikájában és formátumában tevékenységének zászlóshajója, a Mentorprogram is villámgyorsan újult meg. Teljes mértékben az online térbe tették át a startupokat szakmai tudással támogató program tavaszi szemeszterét, melyhez formabontó képzéseket, workshopokat és izgalmas közösségépítő programokat állítottak össze.

Annak érdekében, hogy minél pontosabb képet kapjon a nemzetközi startup világ vírusválság okozta helyzetéről, a Design Terminal korábban Startup Krízis kérdőívet indított. Erre 22 országból 240 válasz érkezett, a konklúziók pedig nagyban segítették a szervezőket abban, hogy célzott és a jelenleg leghasznosabb képzési tervet állítsanak össze a Mentorprogramban résztvevő csapatok számára.

Ilyen volt a Virtuális Power Camp!

Összefogás a Kárpát-medencében

Virtuálisan rendezték meg – először a programsorozat története során – a Kárpát-medencei magyar vállalkozók találkozóját is, mely a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága szervezésében, a Design Terminal szakmai együttműködésével jött létre immár ötödik alkalommal.

200 külhoni magyar vállalkozó vett részt a szomszédos országok magyarlakta területeiről: Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból és Kárpátaljáról. A találkozó célja az volt, hogy szakmai segítséget nyújtson a határon túli területeken is nehéz helyzetbe került magyar vállalkozások számára, valamint elősegítse a külhoni magyarság és az anyaország közötti kapcsolatok szorosabbra fűzését.

A Kárpát-medencei hálózatnak már mintegy 300 külhoni magyar vállalkozó a tagja. A május elején megrendezett, kétnapos online találkozón 77 erdélyi, 43 felvidéki, 53 vajdasági és 27 kárpátaljai vállalkozó vett részt.

Így érezték magukat a résztvevők!

2,5 millió forintnyi adomány a krízis kezelésére

A közösségekről és összefogásról szólt az azonnali, 2,5 milliós pénzadomány felajánlása is . Másfél millió forinttal támogatta a Design Terminal a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet az egészségügyi dolgozók megsegítése érdekében, ötszázezer forinttal az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítványt, és az innováció fontosságát szem előtt tartva további ötszázezer forintot a 3D nyomtatás a koronavírus ellen” civil összefogás számára ajánlott fel.

Két hackaton nagy érdeklődés mellett

A vírus elleni védekezésben kulcsszerepet betöltő szakemberek és intézmények, így például az egészségügyi, oktatási és gazdasági szektor támogatása volt a fő célja a Hack the Crisis 48 órás, online hackathonnak, melyet több mint 30 országban rendeztek meg, és melyben a Design Terminal kiemelt partnerként és szervezőként vett részt. A hazai fordulóra összesen több mint 800 fő jelentkezett, és 12 csapat jutott be a végső válogatásba.

Nemzetközi kurátorként a DT-t kérte fel az Innovációs és Technológiai Minisztérium az EU vs. Virus páneurópai hackathonra. Közel 250 fő hazai jelentkező, vagyis 50 csapat részvételével zajlott az esemény. Az Európai Bizottság és az Európai Innovációs Tanács a tagországokkal közösen szervezte a kreatív online versenyt, melyen a koronavírussal kapcsolatos társadalmi kihívások leküzdésére alkalmas innovatív megoldásokat keresték. A páneurópai hackathonra több, mint 20 ezer jelentkező regisztrált. Összesen 2160 projekt érkezett be a szervezőkhöz, amelyből a nemzetközi zsűri 117 innovatív megoldást jutalmazott. Három magyar csapat is sikerrel szerepelt a hackathonon, kettő közülük bejutott az első hat kiemelt kategóriagyőztes közé.

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben