Hirdetés

Több, mint 50% energiát spórol meg a az innovatív csapat italhűtője

A Start it @K&H háza táján ismét óriási fejlődésen ment keresztül egy csapat: a V-Chiller a hazai győzelem után most az InnoEnergy PowerUp! nemzetközi döntőjén is bizonyíthat. A V-Chiller a jelenlegi hűtőknél hatékonyabb, gyorsabb és kisebb vákuumhűtője ugyanis nemcsak azonnali hűtést tesz lehetővé, de egyben teljesen mentes az üvegházhatású gázoktól, így azok 2030-ig történő kivezetése után a jövő hűtéstechnológiája lehet.

Mit csinál egy mai huszonéves, ha elmegy egy fesztiválra, és a hőségben nem kap behűtött sört: feltalál egy azonnali hűtést lehetővé tevő mobil hűtőt. A Start it @K&H-ban fejlődő V-Chiller csapata pontosan ezt tette, ugyanis vákuum hűtéstechnológia alkalmazásával egy olyan kisméretű hűtőberendezést alkotott, amely kevesebb, mint egy perc alatt képes lehűteni az üdítőket. „Ma már természetes, hogy pillanatok alatt fel tudunk melegíteni valamit, de mit tehetünk akkor, ha hűteni akarunk nagyon gyorsan? Nos, ezért gondoltunk újra egy, már meglévő technológiát, a vákuumhűtést, mégpedig úgy, hogy az eddig főként a friss étkezési termékek – mint például a leveles zöldségek – gyorsfagyasztásánál alkalmazott ipari hűtéstechnológia alkalmazásával a jelenlegi hűtőknél hatékonyabb, kisebb, gyorsabb és környezettudatosabb berendezést hoztunk létre” – tájékoztatott Amir Wasily, a V-Chiller technológiai vezetője.

A V-Chiller azonnali hűtést megvalósító eszköze több mint 50%-kal kevesebb energiát használ a hagyományos italhűtőkhöz képest, miközben teljes mértékben kiküszöböli a fluor tartalmú üvegházhatású gázok (fluorozott szénhidrogének, HFC-k) használatát, amelyek alkalmazását globálisan 2030-ig fokozatosan megszüntetik. A cég ambíciója ezért nem kisebb, minthogy a kitűzött dátumig a jelenleg a világon használt hűtők, fagyasztók és klímaberendezések mintegy 50 százalékát vákuumhűtést alkalmazó berendezésekre cseréljék.

Az InnoEnergy PowerUp! energiaipari startup verseny hazai döntőjének megnyerése után a V-Chiller a Krakkóban most zajló nemzetközi döntőben is bizonyíthat, ahová 14 ország leginnovatívabb energetikai startup csapata kapott meghívást. Egy sikeres döntős szereplés, a győzteseknek járó 50 000 eurós főnyeremény és a felkínált befektetői kapcsolatok lehetővé tehetnék a V-Chiller számára akár a nemzetközi továbblépést is.

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben