Hirdetés

Tíz évvel ezelőtt ezt vártuk 2019-től

A Microsoft 2009-es promóciós filmjében 2019-be repítette a nézőket. Most kiderült, hogy az optimista utópiának ugyan van valóságalapja, de messze nem jelentett olyan sokat az elmúlt 10 év, mint amennyit vártak tőle.

A sci-fi műfaja gyakran együtt jár a technikai fejlődés viszonylag optimista előrejelzésével. A múlt század közepén például az emberek meg voltak győződve arról, hogy a 21. században a repülőgépek és a légiközlekedés fognak dominálni. A valóság pédig – mint látjuk – még mindig messze van a víziótól. A Microsoft videója is nagyon más képet mutat, kevés köze van a technológiai fejlődés jelenlegi állapotához.

Hatalmas kijelzők csatlakoznak egymáshoz zökkenőmentesen, és tulajdonképpen minden kijelzővé alakulhat – még a kávéscsésze is. Annak ellenére, hogy az okostelefonok óriási fejlődésen mentek keresztül, nem tudták megugrani a Microsoft által vázolt képet: abban az időben a Windows-gyártók szupervékony, teljesen szegély nélküli, hitelkártya formátumú telefonokról álmodtak, amelyek alkalmasak nagyobb kijelzőkön való megtekintésre is.

Azonban van olyan eleme, ami által nyomokban tettenérhető a jelenkor technológiája: például a valósidejű fordítás, a zökkenőmentes hangbevitel és beszédfelismerés, illetve például a kamera képfelismerése.

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben

Növekedett a hazai szabadalmi kérelmek száma, de európai viszonylatban még így is gyengén teljesít Magyarország

Tavaly jegyezték a legtöbb szabadalmi kérelmet Magyarországról, azonban – ha az Európába érkező kérelmek számát tekintjük – arányaiban ezzel még mindig csak a lista utolsó harmadában vagyunk.

Bővebben