Hirdetés

Terjeszkedés és kapcsolatok motiválják a startupokat

Kilenc csapat jutott be a Design Terminal Mentorprogramjának tavaszi szemeszterére. Egy norvég, egy lengyel és egy magyar startupot kérdeztük arról, mi sarkallta őket a jelentkezésre.

Tizenkilenc országból, négy különböző kontinensről jelentkeztek a startupok a Design Terminal tavaszi Mentorprogramjára, az USA-tól Észtországon és Szerbián át Libanoning. Nemzetközi csapatok már a virtuális térbe vonulás előtt is szívesen jelentkeztek a programba: többek közt brit, svéd és barbadosi startup is. A földrajzi kötöttségek megszűnése pedig még a korábbiakhoz képest is látványosan dobott a külföldiek jelentkezési kedvén.

A kimondottan intenzív kiválasztó tábor, a három napos Power Camp után kilenc csapat maradt fenn a rostán. „Számtalan hasonló programon vettünk már részt, de mind közül ez volt a legerősebb megmérettetés – mondja a Goscore alapítója, Max Gordienok. –

Nehéz volt kitűnni, és így még hálásabbak vagyunk, hogy bekerültünk.

Hogy egy belarusz alapítók által Norvégiában működő és Nyugat- valamint Észak-Európában már sikereket elért startup miért jelentkezik egy magyar inkubációs programba, arra Max kikezdhetetlen érvvel reagál: rengeteg potenciált látnak a kelet-európai piacon. „A Goscore egy hitelbírálati algoritmus, amely egyszerre segít a bankoknak abban, hogy új ügyfeleket szerezzenek és az ügyfeleknek, hogy igazán személyre szabottan és rugalmasan tudjanak válogatni a pénzintézetek ajánlatai között. Ebben a térségben az emberek sokkal ritkábban váltanak bankot. Éppen emiatt lesz számunkra érdekes, hogy hogyan reagálnak a mi megoldásunkra.”

A kíváncsiságon túl magabiztos networking célok is vezérelték a lengyel Privacy Optimization csapatát, amikor beküldték jelentkezési lapjukat a Design Terminalhoz. „Az előzetes információnk is az volt, és a Power Campen is bebizonyosodott, hogy a DT kiváló kapcsolati rendszerrel rendelkezik”– mondja Simone Dalle Nogare, a Santander bankot is ügyfelei közt tudó cég CFO-ja.

A startup megoldása egy olyan szoftver, amely intézmények számára nyújt egyszerű és gyors segítséget adatvédelmi szabályok megsértése esetén, csökkentve ezáltal a magas büntetések kockázatát. A csapat egyik tagja, Aleksandra Danielewicz adatvédelmi jogász, aki a barátainak panaszkodott a probléma kezelésének komplexitásáról és nehézségeiről – így született meg a startup ötlete.

Likespace alapítói szintén személyes tapasztalatok mentén találták meg azt a piaci rést, amire érdemes építeni. Ők ugyan nem külföldről csatlakoztak a Mentorprogramhoz, de üdítő színfolt a Budapest-központú hazai startup ökoszisztémában, hogy több vidéki városhoz is köthető a működésük. Bányai Gábor és Dunaveczki Attila Sopronban ismerték fel azt, hogy a coworking irodák vidéken kevésbé életképesek, mint mondjuk a fővárosban. A freelancerek egyre magasabb száma és később a covid-helyzet is arra sarkallta őket, hogy keressék ennek megoldását. A Likespace egy olyan kétoldalú piactér, ahol a szabad helyiségekkel rendelkező cégek és a tökéletes irodai környezetre vágyók igényei találkoznak egymással.

Pók Enikő Budapestről, Richter Ildikó pedig Bajáról csatlakozott az alapítókhoz – nevetve mesélik, hogy ők ketten a Design Terminal Power Campjén találkoztak először.

A teljes csapatot ez az intenzív három nap kovácsolta össze igazán”

– mondja az egyik alapító, Gábor. – Azóta pörgünk ezerrel az ötlet minél pontosabb megvalósításán.”

A Mentorprogram ebben a szemeszterben is három hónapon keresztül támogatja üzleti modelljük, termékük fejlesztésében az induló vállalkozásokat, azok egyedi igényei alapján. A startupok palettáján a mesterséges intelligencia, az okosvárosok, a data és analytics, a sharing economy, az oktatás, az IT és a fintech területe is képviselteti magát.

A Mentorprogram legfrissebb híreiért és még több csapatinfóért kövesd a Design Terminal Facebook oldalát.

 

 

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben