Hirdetés

Teltház előtt prezentáltak a női startupperek Kolozsváron

A Woman Startup Competition azért jött létre, hogy lehetőséget biztosítson a női startuppereknek, vállalkozóknak, hogy bemutatkozzanak, és találkozzanak potenciális befektetőikkel. A tizenkét országon végigvonuló elődöntő sorozat romániai állomását tartották meg tegnap Kolozsváron.

Az első díjat ezúttal a WellCode, nyerte el, akiknek a csapata egy olyan oktatási platformot fejlesztett ki, amely interaktív kurzusokat kínál a kódolás elsajátítására. A romániai startup, alapítója Bianca Costin, arra törekszik, hogy a felhasználók a programozást lépésről lépésre sajátíthassák el a kezdetektől, a profi szintig. A platform az elméleti ismeretekre fókuszál, ahol a felhasználó kvízekkel és interaktív tanulással tesztelve halad tovább a kódolással kapcsolatos fejlettebb tartalmakhoz. A WellCode csapata 2018. szeptember 15-én Londonban versenyezhet az európai roadshow végső győzelméért, amelyen egy 5 napos képzésben és mentorálásban is részt vesznek majd, a döntő, azaz a “Demo Day” előtt.

Ebben az évben egész Európában megrendezésre kerülő 12 elődöntőből, a romániai verseny második helyszínként szerepelt, ahol 14 jelentkezőből, az online zsűri által végül nyolc csapat került kiválasztásra.

„Az hogy a legkülönbözőbb iparágakból kerültek ki ötletek Kolozsváron, az ottani startup szféra növekedésének bizonyítéka.” – mondta Müller Tamás, a Women Startup Competition alapítója.

„A kódolást oktató platformoktól kezdve a biotechnológiáig jelentek meg ötletekkel és nagyszerű volt látni, hogy sok női alapító bukkant fel olyan témákban, amelyeket hagyományosan férfiak uralnak.”

Mind a nyolc startup, amelyet női alapító vagy CEO képviselt, lenyűgöző elődásokkal prezentálta ötleteiket teltház előtt, amit befektetők, üzleti mentorok és az iparág szakértői hallgattak végig. A pitch-ek előtt, a versenyzők rövid szakmai tanácsadásban és mentorálásban részesültek olyan neves női vállalkozók által, mint Xenia Muntean, aki ügyvezetője és alapítója a Planable-nek és mentora a Silicon Valley-i Draper University-nek.

A második helyezést egy biotechnológiai startup, a GenetiX, nyerte el, amely növeli az emberek várható élettartamát genetikai tesztek és táplálkozási tanácsadás révén. Harmadikként, pedig a Doorie.io végzett, amely mobil applikáción keresztül kínál, személyre szabott szállodai szolgáltatásokat.

Annak ellenére, hogy Romániában egyre növekvő számban alakulnak meg startupok, a nők továbbra is nagyon alacsony arányban vesznek részt a startup közösségben. A 2017-es női vállalkozói Mastercard Index szerint Románia 25,3%-os női cégtuljadonosi aránnyal, 54 országból, a 28. helyen áll. A döntés, hogy a második Women Startup Competition elődöntő Kolozsváron kerüljön megrendezésre, segítette szakmai képzésben, tudás és ötlet megosztásban, a közösség és helyi kapcsolatok építésében az ottani motivált, ambiciózus női vállalkozókat.

A következő elődöntő március 9-10-én kerül megrendezésre a finnországi Vantaa-ban. A jelentkezés még nyitva áll azoknak a startupoknak a számára, amelyeknél az alapító tagok legalább 50%-os arányban nők vagy női ügyvezetővel rendelkeznek. A további elődöntők listáját, és a jelentkezéshez szükséges információkat a hivatalos oldalon érhetők el – még a budapesti elődöntőre sem késő jelentkezni!

Most bárki elsajátíthatja a takarékos vezetés technikáját a hazai startupp

A takarékos vezetés sokak által ismert, de a gyakorlatban kevésbé alkalmazott technika. Dacára a statisztikáknak, amelyek rendre bebizonyítják, hogy a tudatos odafigyelés a megspórolható üzemanyagon túl az autók műszaki állapotára, a sofőrök mentális egészségére is pozitív hatással bír. Pont ezek miatt tartja fontosnak ennek az energiatakarékos szemléletnek a terjesztését a hazai közösségi autózás elindítója, a GreenGo is. A szolgáltató idén augusztusban nem csak az autózásra vonatkozóan, hanem tágabb értelemben is szeretné felhívni a figyelmet az energiatakarékosság fontosságára. Ennek érdekében a saját Facebook oldalán, játékos formában olyan tényeket oszt meg a követőivel, amelyek ismeretében ők is tudatosabb energiafelhasználók lehetnek.

Bővebben

Hazai szinten is vannak ígéretes MI fejlesztések

A mesterséges intelligencia korába léptünk, ami számos kérdést felvet – többek között azt, hogy a nagy technológiai cégek által kifejlesztett megoldásokat hogyan tudják a kisebb, akár induló startupok használni. Hazai szinten is vannak már ígéretes megoldások, amelyek az MI-t alkalmazzák, például a betegségek felismeréséhez, a növényi kártevők ellen bevetett robotoknál, a textilhulladék újrahasznosításához vagy éppen egyedi fotóadatbázis létrehozásához.

Bővebben

Hét innovatív korai fázisú csapat kapott befektetést

Az OXO csoport az elmúlt két évben az érettebb technológiai cégek akvizíciója, illetve az ilyen cégekbe irányuló tőkebefektetések mellett a korai fázisú innovatív vállalkozások finanszírozására irányuló tevékenységét is fenntartotta. Az OXO Labs az elmúlt időszakban hét innovatív vállalkozással jutott el a befektetési megállapodás aláírásáig, illetve az egyes befektetési összegek folyósításáig mindösszesen 370 millió forint értékben.

Bővebben

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben

Átadták a magyar startup által fejlesztett növénytermesztő konténer farmot

Április 26-án átadták a Green Drops Farm Kft. legújabb, saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farmját. A debreceni startup által megálmodott és forgalmazott saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farm újdonságnak számít Magyarországon, a konténerben ugyanis hidropónikus technológiával működő tornyok találhatók, amelyekben salátafélék, fűszernövények termelhetők talaj nélkül, tápoldatos vízben.

Bővebben

Budapest lehetne az új Boston? – Mit tanulhatunk az amerikai startup-ökoszisztéma történetéből

Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Auditóriumában tart előadást az innováció és tech-guru szerző, a MIT Technology Review és a Business Week tech-rovatának korábbi főmunkatársa, Robert Buderi. Az újságíró, szerző legújabb könyve, a Where Futures Converge: Kendall Square and the Making of a Global Innovation Hub kapcsán látogat a magyar fővárosba, május 4-i nyilvános előadásában arról beszél majd, hogy hogyan lehetne létrehozni a bostoni példából tanulva virágzó és fenntartható startup-ökoszisztémát Budapesten.

Bővebben

A startupok zöld technológiára és AI-ra összpontosítanak a fenntarthatóság érdekében

Az üzleti világ lassulása és az óvatosság miatt a befektetők kihívást jelentenek a startupok számára. Az innováció azonban kulcsszerepet játszhat a gazdasági fellendülésben. A hazai nagyvállalati inkubátor, a start it @K&H a tudásmegosztás és a kapcsolatépítés felgyorsításával segíti a legújabb 12 csapatát, hogy átlendülhessenek a kihívásokon. Az immár tizedik inkubációs program, amely márciusban zárult, főleg a környezetbarát megoldásokra és a mesterséges intelligencia alkalmazására összpontosított.

Bővebben

Megérkezett Magyarországra a Lightyear – korlátlan hozzáférést biztosít a tőzsdékhez, rejtett díjak nélkül

A Lightyear, az ex-TransferWise alapítói által létrehozott európai befektetési platform, ma bejelentette magyarországi indulását. A platform az első olyan eurózónán kívüli terjeszkedése, amely lehetővé teszi, hogy felhasználói többdevizás számlájukkal korlátlan hozzáférést kapjanak a globális tőzsdékhez, miközben elkerülik a rejtett díjakat. A Lightyear eddig már 35 millió dolláros befektetést vonzott be, befektetői között olyan nagy nevek találhatók, mint a Lightspeed Venture Partners és Sir Richard Branson. A magyarországi indulás újabb lépést jelent a cég globális terjeszkedésében, amelynek célja, hogy az európai befektetési piac meghatározó szereplője legyen.

Bővebben

Startupok: az igazi megmérettetés nem a befektetők, hanem az ügyfelek előtt zajlik

A McKinsey tanácsadó cég tanulmánya szerint amennyiben a hazai startupok a többi európai országhoz hasonló arányban és mértékben tudnának növekedni, 2,5-5 milliárd eurónyi pluszforrást tudnának bevonni a szektorba. Ennek jelentős hányada – mintegy  egy milliárd euró – a helyi gazdaságban hasznosulna.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások