Hirdetés

Te is részt veszel ebben a gazdasági innovációban, csak nem tudsz róla

Ha valaha adtál kölcsön könyvet egy barátodnak vagy kértél fúrót a szomszédtól, akkor már részt vettél a közösségi gazdaságban vagy más néven sharing economy-ban.  A technika fejlődésével a közlekedésben, turizmusban, oktatásban, divatban és még számos más területen megjelent ez a gondolkozás, és a Messzelátó egyesület hashtagkampánnyal világít rá a lényegére. 

Annak ellenére, hogy mindannyian kisebb-nagyobb mértékben a részesei vagyunk és egykor, a világ számos részén kis közösségekben, falu- és lakóközösségekben pedig még most is alapvető szokás,

a fogalom húsz éve kezdett elterjedni az eBay megjelenésével.

Véges energiaforrásaink és a túlnépesedés problémájára próbál megoldást adni azzal, hogy a meglévő javakhoz a felhasználók akkor jussanak hozzá, amikor tényleg szükség van rájuk, a hagyományos értelemben vett birtoklás háttérbe szorul. Az igazi áttörést az internet használata hozta el a megosztás alapú gazdaságban, hiszen a felhasználók igényei így könnyen találkozhatnak a “kínálattal”.

5 ok, ami miatt érdemes

1. Csökkenti a környezeti terhelést
A képlet egyszerű: minél tovább maradnak javaink körforgásban és minél inkább kihasználjuk őket, annál kevesebb új terméket kell beszerezni – hosszú távon gyártani. Főleg olyan eszközök esetében igaz ez, amiket kis kihasználtsággal birtoklunk, mint például bizonyos háztartási gépek, szerszámok, vagy a személyautó.
2. Csökkenti a kiadásokat
Úgy tűnhet ezt felesleges magyarázni. De nagyon sok olyan használati tárgyunk van, aminek a fenntartása pénzbe kerül: javítások, biztosítás, adók. Közösségi használattal, kisebb kiadások mellett is fenntartható olyan életszínvonal, ahol hozzáférhetünk olyan javakhoz, amiknek egyszemélyes birtoklását nem feltétlenül engedhetjük meg magunknak.
3. Erősíti a közösségeket
A közösségi gazdaság szakít a hagyományos ellátási lánccal, mely szerint a cégek a szolgáltatók, a végfelhasználók pedig a fogyasztók. Egy személy felléphet szolgáltatóként és fogyasztóként is. Emiatt a folyamat lényegesen olcsóbbá válik
4. Újraéleszti a személyes tanulás örömét
Megosztani nem csak anyagi javakat lehet! Képzeld el, hogy szeretnél megtanulni varrni, biciklit javítani, főzni vagy kertészkedni és nem egy tanfolyamra fizetsz be, hanem talákozol olyanokkal, akik ügyesek ezekben, majd következő alkalommal te tanítasz nekik valamit, amiben te vagy jó.
5. Formálja a gondolkodást
Segít abban is, hogy a birtoklásra ne gondoljunk többé úgy, mint státusz szimbólumra.  A minimalizmus azt mondja: csak azzal vedd körül magad, amire szükséged van. A túlfogyasztás általában abból adódik, hogy a kényszerű és szükségtelen vásárlással valamit pótolni szeretnénk.
Ma, az internet elterjedésével és az appok világában egyre könnyebb megosztanunk egymással, akár ismeretlenekkel is tárgyainkat, tudásunkat. Mi hiszünk abban, hogy a megosztás (sharing) nem megosztó, hanem összekapcsoló, és egy megosztásra épülő gazdaságban felértékelődik az emberléptékűség, közösségiség, a tanulás fontossága és megosztása, az odafigyelés és az elfogadás.
Ezáltal rendezetté teszi otthonunkat és életünket.
A Messzelátó Egyesület olyan startupokat és kisvállalkozásokat listáz Facebook oldalán és weboldalán, akik segítenek a magyar közösségben aktivizálni ezt a gazdasági formát és szemléletmódot. Érdemes figyelemmel kísérni!

Újra Budapestre jön a millió dolláros startup verseny!

Budapest újra a startupok versengésének középpontjába kerül, amikor az idei évben is megrendezik a világ egyik legnagyobb startup eseményét, a Startup Világbajnokságot. Ez a megmérettetés olyan fiatal tehetségeknek kínál lehetőséget, akik nem csupán innovatív ötleteiket és technológiai fejlesztéseiket akarják bemutatni, de nemzetközi kapcsolataikat fejleszteni szeretnék.

Bővebben

Most bárki elsajátíthatja a takarékos vezetés technikáját a hazai startupp

A takarékos vezetés sokak által ismert, de a gyakorlatban kevésbé alkalmazott technika. Dacára a statisztikáknak, amelyek rendre bebizonyítják, hogy a tudatos odafigyelés a megspórolható üzemanyagon túl az autók műszaki állapotára, a sofőrök mentális egészségére is pozitív hatással bír. Pont ezek miatt tartja fontosnak ennek az energiatakarékos szemléletnek a terjesztését a hazai közösségi autózás elindítója, a GreenGo is. A szolgáltató idén augusztusban nem csak az autózásra vonatkozóan, hanem tágabb értelemben is szeretné felhívni a figyelmet az energiatakarékosság fontosságára. Ennek érdekében a saját Facebook oldalán, játékos formában olyan tényeket oszt meg a követőivel, amelyek ismeretében ők is tudatosabb energiafelhasználók lehetnek.

Bővebben

Hazai szinten is vannak ígéretes MI fejlesztések

A mesterséges intelligencia korába léptünk, ami számos kérdést felvet – többek között azt, hogy a nagy technológiai cégek által kifejlesztett megoldásokat hogyan tudják a kisebb, akár induló startupok használni. Hazai szinten is vannak már ígéretes megoldások, amelyek az MI-t alkalmazzák, például a betegségek felismeréséhez, a növényi kártevők ellen bevetett robotoknál, a textilhulladék újrahasznosításához vagy éppen egyedi fotóadatbázis létrehozásához.

Bővebben

Hét innovatív korai fázisú csapat kapott befektetést

Az OXO csoport az elmúlt két évben az érettebb technológiai cégek akvizíciója, illetve az ilyen cégekbe irányuló tőkebefektetések mellett a korai fázisú innovatív vállalkozások finanszírozására irányuló tevékenységét is fenntartotta. Az OXO Labs az elmúlt időszakban hét innovatív vállalkozással jutott el a befektetési megállapodás aláírásáig, illetve az egyes befektetési összegek folyósításáig mindösszesen 370 millió forint értékben.

Bővebben

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben

Átadták a magyar startup által fejlesztett növénytermesztő konténer farmot

Április 26-án átadták a Green Drops Farm Kft. legújabb, saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farmját. A debreceni startup által megálmodott és forgalmazott saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farm újdonságnak számít Magyarországon, a konténerben ugyanis hidropónikus technológiával működő tornyok találhatók, amelyekben salátafélék, fűszernövények termelhetők talaj nélkül, tápoldatos vízben.

Bővebben

Budapest lehetne az új Boston? – Mit tanulhatunk az amerikai startup-ökoszisztéma történetéből

Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Auditóriumában tart előadást az innováció és tech-guru szerző, a MIT Technology Review és a Business Week tech-rovatának korábbi főmunkatársa, Robert Buderi. Az újságíró, szerző legújabb könyve, a Where Futures Converge: Kendall Square and the Making of a Global Innovation Hub kapcsán látogat a magyar fővárosba, május 4-i nyilvános előadásában arról beszél majd, hogy hogyan lehetne létrehozni a bostoni példából tanulva virágzó és fenntartható startup-ökoszisztémát Budapesten.

Bővebben

A startupok zöld technológiára és AI-ra összpontosítanak a fenntarthatóság érdekében

Az üzleti világ lassulása és az óvatosság miatt a befektetők kihívást jelentenek a startupok számára. Az innováció azonban kulcsszerepet játszhat a gazdasági fellendülésben. A hazai nagyvállalati inkubátor, a start it @K&H a tudásmegosztás és a kapcsolatépítés felgyorsításával segíti a legújabb 12 csapatát, hogy átlendülhessenek a kihívásokon. Az immár tizedik inkubációs program, amely márciusban zárult, főleg a környezetbarát megoldásokra és a mesterséges intelligencia alkalmazására összpontosított.

Bővebben

Megérkezett Magyarországra a Lightyear – korlátlan hozzáférést biztosít a tőzsdékhez, rejtett díjak nélkül

A Lightyear, az ex-TransferWise alapítói által létrehozott európai befektetési platform, ma bejelentette magyarországi indulását. A platform az első olyan eurózónán kívüli terjeszkedése, amely lehetővé teszi, hogy felhasználói többdevizás számlájukkal korlátlan hozzáférést kapjanak a globális tőzsdékhez, miközben elkerülik a rejtett díjakat. A Lightyear eddig már 35 millió dolláros befektetést vonzott be, befektetői között olyan nagy nevek találhatók, mint a Lightspeed Venture Partners és Sir Richard Branson. A magyarországi indulás újabb lépést jelent a cég globális terjeszkedésében, amelynek célja, hogy az európai befektetési piac meghatározó szereplője legyen.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások