Hirdetés

Tanévkezdés: folytatódnak a népszerű egyetemi innovációs képzések

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőfokú képzésekkel is ösztönzi az innovációs szakemberek utánpótlás-nevelését és a fiatal vállalkozóvá válását. Az első országos egyetemi startup képzést, a Hungarian Startup University Programot (HSUP) már a tavalyi bemutatkozó tanévben közel 2100 hallgató választotta. A Budapesti Corvinus Egyetem és a Pannon Egyetem kutatási és innovációs menedzserképzéseinek eddigi két évfolyamánközel százan szereztek a munkaerőpiacon jól hasznosítható diplomát. Szeptembertől mindkét képzési forma újra elindul, a HSUP jelenleg már 26 egyetemen érhető el.

Magyarország versenyképessége, a fenntartható, tudásalapú gazdasági növekedés szempontjából is fontos az innovatív szemlélet elterjesztése. A HSUP célja, hogy már az egyetemen felkeltse a fiatalok érdeklődését a megoldásközpontú gondolkodásmód és a vállalkozás világa iránt. Már országszerte 26 egyetemen vehető fel a kreditpontokat érő két féléves képzés, amely egyedi e-learning platformon keresztül adja át az innováció alapjait, lehetőséget teremtve az új ismeretek gyakorlati alkalmazására is. Mindjárt a tavaly induló első tanévben 2095 hallgató vette fel az új tantárgyat, melynek második félévében 70 mentor szakmai támogatásával közel 100 innovatív ötlet megvalósításán dolgozhattak projektcsapatokba szerveződve. Eddig a hazai startup ökoszisztéma 24 elismert szereplője csatlakozott a programhoz, hogy szakmai felajánlásokkal és háttérrel támogassa az innovatív ötleteken dolgozó csapatokat.

A Budapesti Corvinus Egyetemen és a Pannon Egyetemen 2019-ben indult hiánypótló szakirányú egyetemi továbbképzés. A kurzusokat elvégzők kutatási és innovációs menedzser vagy kutatási és innovációs szakközgazdász oklevelet vehetnek majd át. A képzések a kutatás-fejlesztési eredmények gyakorlati hasznosítását magas fokon segítő szakemberekkel erősítik a kutatóhelyeket, a vállalkozásokat és a közszférát. A vállalati igényekre hangolt ismeretek, keresett szaktudás érdemben javítják a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Gulyás Tibor, az ITM innovációért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: „A hazai innovációs rendszer megújításának egyik legfontosabb célja, hogy az egyetemi, kutatóhálózati tudásközpontok és a vállalatok szoros együttműködésén alapuló kutatás-fejlesztési eredmények a gyakorlatban jobban hasznosuljanak. Speciálisan képzett szakemberekre van szükség a megoldásközpontú gondolkodásból született ötletek végigmenedzseléséhez. Azon dolgozunk, hogy a magyar kutatók felismeréseiből, elképzeléseiből előbb szabadalom, majd keresett termék vagy szolgáltatás válhasson. Az elmúlt években sikeresen elindított, idén szeptembertől folytatódó egyetemi szintű szakirányú továbbképzéseken elsajátítható képességeket, piaci alapú kompetenciákat a vállalati és az állami szféra is egyre inkább elismeri.”

(X)

Kép:

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben