Hirdetés

Tánccal és technológiával gyógyít a magyar startup

Egy magyar startup olyan okos és hordozható táncpadlót fejleszt, ami segít a különböző spanyol, magyar vagy ír táncok ritmusképleteinek és helyes technikáinak elsajátításában. A jelenleg a Start it @K&H inkubátorban fejlődő DosGolpes okos táncpadlója a mozgásszervi betegségből fölépülők és az egyéb mozgásterápiás kezeléssel fejlesztett, például a viselkedészavarral élő gyermekek számára is nagy segítséget nyújthat.

A flamenco a spanyolországi Andalúziából származó zenei és táncműfaj, de még inkább egy életérzés, ami egyszerre szenvedélyes és fájdalmas; közvetíthet szerelmi vágyat vagy akár egy halott iránt érzett gyászt is. Kulturális hatása megkérdőjelezhetetlen, hiszen 2010-ben az UNESCO a „Kulturális Világörökség” részévé tették. „Aki a flamencóba belekezd, és nem adja föl az első nehézségek kapcsán, szinte biztosan beleszeret a tánc adta életérzésbe, a különleges gitártechnika és a speciális énekhang elegyébe. Mi a flamenco titka? Az, hogy a mediterrán országoknál északibb társadalmak, így a magyar, a svéd vagy épp a japán is, kulturálisan zártabbak, tehát nincsenek gyerekkorban kialakított eszközeik a mély érzelmek átéléséhez és megmutatásához. A flamenco és a mi táncdeszkánk azoknak a felnőtteknek tud sokat adni, akik érett fejjel szembesülnek azzal, hogy életük gondjai a belső világukban gyökereznek, tehát ott is kell megoldani azokat. A tánc – amellett, hogy folyamatos gyakorlásra és tanulásra inspirál –

a legjobb anti-aging módszer, hiszen boldogsághormont szabadít fel testünkben, fejleszti a ritmusérzékünket és a mozgáskoordinációnkat, ráadásul remekül oldja a feszültséget is.

Mobil táncpadlónkkal pontosan ezt az életérzést és a tánc pozitív hatásait szeretnénk átadni mindenkinek” – mondta el Megyesi Zsuzsa, a DosGolpes okos táncpadló megalkotója.

Aki flamencót táncol, jól tudja, hogy nem mindegy, milyen talajon gyakorol. „A tánctermekben gyakran belefuthatunk abba a problémába, hogy a padlózatot nem a speciális cipőkkel táncolt, kopogós táncokhoz készítik. Ha ilyen talajon tökéletesítjük a lábtechnikánkat, sajnos nagyon könnyű megsérülni. A DosGolpes okos táncpadlót kifejezetten az ilyen jellegű táncokhoz alakítottuk ki, méretéből adódóan pedig hordozható, így akár egy utazás során is hódolhatunk szenvedélyünknek” – ismertette a táncpadló lényegét Megyesi Zsuzsa. A már 10 ország táncfesztiváljain és számos startup rendezvényén bemutatott hordozható táncpadló a flamenco mellett számos egyéb tánc gyakorlására is alkalmas, hiszen minden fémmel patkolt cipővel táncolható, illetve intenzív lábmunkát igénylő tánchoz – mint például az ír vagy az amerikai sztepp – is kiváló gyakorlóeszköz. Emellett pedig használhatják ugrókötelesek, nép- és akrobatikus Rock and Roll táncosok is.

Versenyezz Michael Flatleyvel!

A Start it @K&H inkubátorban fejlődő DosGolpes eddig kétfajta okostelefonos szoftvert fejlesztett a hordozható táncpadlóhoz. Az egyik egy metronóm alkalmazás, amelynek lényege, hogy a szenzorokkal ellátott táncpadlón gyakorolva az alkalmazás jelzi nekünk, hogy mennyire tartjuk az ütemet. A most zajló fejlesztésnek két célja van. Az egyik egy olyan komplex ritmustanító alkalmazás, amely az egyes táncok főbb ritmusképleteit tanítja meg a fejlődni vágyóknak. A másik fejlesztés a táncosok egészségének megóvásában segít. Rengeteg táncos gerince és ízülete sérül meg gyakorlás és fellépés közben, mivel könnyen előfordulhat, hogy egy szép mozdulat, amit a profi táncosok akár naponta több százszor is végrehajtanak, apránként tönkre tesz valamit a lábukban, derekukban. Az új eszköz hang- és fényjelzéssel tudatja a gyakorlóval, hogy mikor egészséges az adott mozdulat, így segíti elsajátítani a karrierjük szempontjából is lényeges, egészséges mozgást. Ezekben a tudományosan megalapozott fejlesztésekben a DosGolpest a BME Média Informatikai Tanszék kutatói segítik.

Mindezek fejlesztése közben a csapat elkészített egy játékos alkalmazást is, ahol két rekorder táncos „koppintási világcsúcsával” versenyezhetünk, és lemérhetjük, hogy 10 másodperc alatt mennyit tudunk teljesíteni. A kihívás nem csekély, hiszen a világhírű ír sztepptáncos, Michael Flatley másodpercenként 35-öt képes koppintani a lábával, míg az amerikai sztepptáncos, Anthony Morigerato világcsúcsa percenként 1163 koppintás. Ennek az alkalmazásnak a legnagyobb ereje abban áll, hogy a felhőtlen, felszabadult játék kisiskolás kortól a felnőttekig nagyon gyorsan beszippantja az embereket. Így tehát jól használható akár olyan helyeken is, ahol a gyerekek tornaórán demotiváltak, vagy épp nincs megfelelő tornaterem.

Táncpadló mint terápiás eszköz

„A fejlesztések során arra is fény derült, hogy táncpadlónk a táncok gyakorlása mellett rehabilitációs és terápiás eszközként is remekül használható. A felhasználóját 10 másodpercig taposó, toporzékoló, „földelő” mozgásra indító alkalmazás

hihetetlenül jó stresszoldónak bizonyult, így kiváló eszköz lehet az olyan iskolákban is, ahol hiperaktív vagy autista gyerekekkel foglalkoznak.

Emellett a flamenco tánc kiváló lehetőséget nyújt a nemek eltérő szerepeinek táncos megélésére, ezért terápiás és önismereti tréningek módszereként is alkalmazható” – mutatta be a táncpadló további lehetséges felhasználási módjait Megyesi Zsuzsa.

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben