Hirdetés

Támogató közeget teremtettek a női vállalkozók számára

Nőnapon indultátjára a Hiventures női vállalkozókat támogató programja a StartupHER. Célja, hogy a női vállalkozók és vezetők magyarországi arányán javítsanak. A több, mint négyszáz jelentkező közül a szakmai stáb tíz csapatot választott ki a programba.

Közismert tény, hogy Magyarországon rendkívül alacsony a női vezetők és a női vállalkozók aránya. Nincs ez másként az induló vállalkozások esetében sem. A Hiventures portfóliójába tartozó 200 cégből mindössze 4 olyan startup van, amelyben kizárólag hölgyek tevékenykednek. A jövő női vállalkozóinak és cégvezetőinek buzdítására alkotta meg a Hiventures a StartupHER női vállalkozói programot, amellyel egy inspiráló és segítő hazai közösséget szeretne teremteni.

A program 2019. március 8-án, nőnapon indult útjára, és a startupoknál dolgozó, saját vállalkozást működtető vagy annak beindításán még csak gondolkodó nők jelentkezését várták. Az egy hónapig tartó jelentkezési időszakban több mint 400 csapat küldte be a megvalósításra váró ötletét. A beérkezett projektek előszűrését követően 10 csapat került shortlistre, akik r

észt vehettek a Women Startup Competition kétszer egynapos bootcampjén és elsajátíthatták a vállalkozói ismeretek alapjait, segítséget kaptak a pénzügyi és üzleti tervezésben, valamint prezentációs képességeiket is tökéletesíthették a szakértők támogatásával.

A Women Startup Competition bootcampje mellett 10 elismert női mentor segítette a csapatok szakmai fejlődését és a projektek finomhangolását. A mentorok egy-egy csapat működésébe igyekeztek mélyebben is belelátni és a konzultáció alkalmával, saját tapasztalatukkal segíteni a javítandó területeken.

A program egy záró eseménnyel ért véget, ahol a shortlistre került csapatok bemutathatták az ötleteiket a Hiventures négytagú zsűrije előtt. A zsűri döntése értelmében két csapat nyerte el a StartupHER női vállalkozói program fődíját, a gyorsított bekerülési lehetőséget az inkubációs portfólióba. Ennek eredményeként

a fogantatási nehézségekre választ adó Truviva P.A.K és a szabadúszókat és munkáltatókat összekötő platformot építő Freeasy a következő hetekben, pozitív bizottsági döntés esetén a 15 milliós forintos befektetést is megkapja.

A további 7 csapat is innovatív megoldásokat mutatott be a zsűrinek. Többen is foglalkoztak VR megoldásokkal, népszerűsítették a fenntartható divatot, valamint azt is bizonyították, hogy a hölgyek és a programozás nem állnak messze egymástól. Őket a Hiventures inkubációs befektetési menedzserei kísérik tovább az úton, hogy a projektek finomhangolását követően ők is bemutathassák ötleteiket az Inkubációs Befektetési Bizottság előtt.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások