Hirdetés

A startupok a krízisben is keresik az innovációt

A startup világ továbbra is pezseg: a Start it @K&H inkubátorprogramba idén tavasszal 38 csapat jelentkezett, a döntősök kiválasztása pedig online fog megtörténni, először az inkubátor történetében. A digitális átállás most elengedhetetlen, amit nagymértékben megkönnyít a Global Accelerator Network (GAN) 1 millió dolláros szolgáltatáscsomagja. A programban részt vevő startupok élete sem állt meg, a vírushelyzethez igazodó stratégia újraalkotása mellett többen közülük a maguk eszközeivel igyekeznek hozzájárulni a koronavírus és annak gazdasági hatásai elleni harchoz.  

Ezek az innovatív cégek is segíthetnek a nehéz helyzetben

A sokat emlegetett világjárvány nemcsak az egészségügyre, vendéglátásra, de egyre több ágazatra ró negatív hatásokat. Ezért a Start it @K&H inkubátorban fejlődő startupok alapítói közül többen döntöttek úgy, hogy szolgáltatásukkal, felajánlásaikkal gyors és hatékony segítséget nyújtanak a nehéz helyzetbe került cégeknek, felhasználóknak.

Hipszter forradalmárok a friss startup kampányában

Érdekes és izgalmas játékkal indul az egyetemistáknak szóló startup, a Unipie. Összesen nyolc márciusi forradalmár portréját készítették el szakáll nélkül és öltöztették a mai hipszterek ruháiba, hogy megmutassák a korabeli forradalmat is olyan emberek csinálták, akik Budapest belvárosi kávézóinak asztalai mellett szedték össze a saját programjukat.