Hirdetés

Az orvosok oktatását megreformáló magyar startup fejlesztését már világszerte használják

A diaganosztikus oktatást megreformáló InSimu csapata £250,000 értékű befektetést vont be a londoni Founders Factorytől. Az együttműködés célja, hogy a hazai egyetemek mellett az Egyesült Királyságban is bevezessük az orvosképzésbe a diagnosztikai készségek objektív mérését és folyamatos fejlesztését lehetővé tevő oktatási platform alkalmazását.

Rengeteg pénzt szánnak az egészségügyi startupokra

Az EIT Health több mint 600.000 euró összdíjazású startup programokat ír ki 2019-ben – jelentette be a Európai Innovációs és Technológiai Intézet egészségügyi kezdeményezése. Elindítja az élelmezésügyre specializálódott EIT Fooddal és a nyersanyagtudományokkal foglalkozó EIT Raw Materials-szal közösen az EIT Jumpstarter néven szelektív, versenyközpontú, üzleti képességek fejlesztésére összpontosító programot.

Londonba bizonyíthatott Közép-Kelet-Európa

A Department for International Trade (DIT) a Startup Campus londoni irodájával és a New Generation Centre együttműködésével, 2018. november 22-én szervezte meg a CEE to UK Soft-landing Tour elnevezésű eseményt. A startup és scaleup vállalkozásoknak szervezett rendezvényén 12 közép-kelet-európai Retail/FinTech és MedTech cég, valamint a Pécsi Tudományegyetem képviselője mutatkozott be az angol piac képviselőinek.

Milyen belülről London pezsgő üzleti ökoszisztémája?

Bepillantanál az Egyesült Királyság pezsgő üzleti ökoszisztémájába, vagy első kézből érkező információk érdekelnek londoni tanácsadóktól, iparági szakértőktől, inkubátoroktól, egyetemi partnerektől, akcelerátoroktól vagy pénzügyi szervezetektől? Ha innovatív MedTexh vagy FinTech megoldáson dolgozol, akkor most itt a lehetőség!

Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások