Öt tipp kezdő angyalbefektetőknek
Az, hogy sikerre vittél egy vállalkozást, még nem jelenti azt, hogy az asztal másik oldalán, üzleti angyalként is meg fogod állni a helyed. Hogy ezt megkönnyítsük, adunk pár tippet.
Az, hogy sikerre vittél egy vállalkozást, még nem jelenti azt, hogy az asztal másik oldalán, üzleti angyalként is meg fogod állni a helyed. Hogy ezt megkönnyítsük, adunk pár tippet.
Az Ötlet Inkubátor program célja, hogy tehetséges fiatalok számára vállalkozásépítési ismereteket, alapvető gazdasági tájékozottságot, üzleti tudást, gyakorlati tapasztalatot és értékes kapcsolati hálót nyújtson.
Népszerű magyar zenekarok mellett nemzetközi és hazai szakmai előadókkal, valamint interaktív programokkal várja a látogatókat július 28. és 30. között a II. MCC Feszt Esztergomban.
Dan Lauer, az amerikai vállalkozó, az UMSL- Accelerate innovation and entrepreneurship center alapítója és vezetője a Mathias Corvinus Collegiumba látogat, és ennek keretében előadást tart sikereiről és kudarcairól a cégbirodalma felépítéséhez vezető úton.
Egyetemi csapatok számára írt ki ötletversenyt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a T-Systems Magyarországgal közösen, melynek fődíja: részvétel a 2019-es Smart City World Congress-en, Barcelonában. Az IDC piackutató cég előrejelzései szerint a smart city megoldásokra három éven belül 158 milliárd dollárt költenek világszinten.