Sikeres közösségi finanszírozási kampányt zárt a magyar Beeco
A több mint 1,5 millió forintos tőkét az ökotudatos közösséget építő startup a mobilapplikáció további funckiókkal való bővítésére fogja felhasználni.
A több mint 1,5 millió forintos tőkét az ökotudatos közösséget építő startup a mobilapplikáció további funckiókkal való bővítésére fogja felhasználni.
Pontosan egy éve érkezett meg a TIER szolgáltatása Magyarországra, ekkor került ki az első 150 darab, cserélhető akkumulátorral felszerelt elektromos roller Budapest utcáira. A környezettudatos közlekedési megoldás azóta elérhetővé vált Siófokon is, a vállalat pedig további városok autósforgalmának csökkentéséhez is szeretne hozzájárulni. Az első év tapasztalatai kiemelkedően pozitívok, hiszen az alkalmazásnak több mint 110.000 felhasználója volt hazánkban, akiknek 80 százaléka helyi. A világ vezető mikromobilitási szolgáltatójának járművei jól illeszkednek a magyar közlekedési rendszerhez, amit a felhasználási adatok is jól mutatnak.
A divatipar modern kihívásain és fenntartható gyakorlatain dolgoznak majd a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) legújabb, Fenntartható divatmárka menedzsmentje szakirányú továbbképzésén végzett hallgatók. Az intézmény portfóliójának megújítására a piaci változások miatt volt szükség: a luxusiparban ma már kiemelt szerepet kapnak ugyanis a társadalmi felelősségvállalási projektek, amelyek menedzsmentje új ismereteket igényel. A METU képzésén végzett szakemberek fenntarthatósági szempontok alapján lesznek képesek megreformálni a textil-, és divatipar ellátási láncait.