Hirdetés

Bemutatkozott a People Platform – öt startup összefogásával valósult meg

Tapasztalat, hogy nehéz különböző digitális platformokat bevezetni egy vállalaton belül és a startupokkal is óvatosabbak a cégek, azonban a felhasználók kiszolgálása az egyik legfontosabb feladat, ezért fogtunk össze – mondta többek között partneri bemutatkozóján a People Platform kezdeményezője, a Blue Colibri App alapító-ügyvezetője.

Betegellátás perceken belül, videóhíváson keresztül

A pandémia következtében minden eddiginél nagyobb igény mutatkozik a digitális megoldások alkalmazására az egészségügyben. Erre reagál a Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődött, majd a 2020-as év applikációjának választott DokiApp, amelynek köszönhetően a pácienseknek nem kell napokat, vagy heteket várniuk arra, hogy szakemberrel konzultálhassanak a problémájukról. A DokiApp-on keresztül akár néhány percen belül rendelkezésre áll egy orvos, akinek a páciens egy videóhívás során beszámolhat a panaszairól. A hívás alatt elhangzott beszélgetés pedig minden esetben titkosítva van a két fél között, így támogatva az orvosi titoktartási kötelezettséget.  

Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások