Hirdetés

Bojár Gábor könyvétől a Tresoritig

Interjú egy egykori startup alapítóval, aki üzletemberként “visszatért”, hogy angyal befektetővé váljon. Szabó Eszter interjúja Szilágyi Györggyel, a Tresorit alapítójával.

Szilágyi Györgyöt és Lám Istvánt még egyetemista korukban ismertem meg, amikor a GE Foundation Scholar-Leader program résztvevői voltak. Ami engem illet, 15 éven át a program „championja” voltam. Örültem, hogy 2011-ben elindították a Tresorit-ot, majd amkor 2021-ben az egész média a svájci postával kötött üzletüktől volt hangos, az örömhoz meglepettség is társult. Valami időtállót és valós értéket találtak egy megatrendben, amit a piac is azonnal felkapott. Meglátták azt, hogy mire van igény, hol vannak a fájó pontok és remekül nyúltak hozzá az felhő alapú rendszerek biztonságos használatához.

Következő találkozásunk már 2022-ben volt. Akkor Szilágyi Györggyel találkoztam, aki a Tresorit alapítóit képviselte a HUNBAN, a magyar üzleti angyalbefektetőket egyesítő szervezet egyik ülésén. Ekkor merült fel a kérdés, hogy vajon milyen utat jár be, illetve mi motivál egy startup alapítót, hogy visszatérjen és angyal befektetőként támogassa a hazai startup univerzumot. – Szabó Eszter

Mikor gondoltál először arra, hogy startup alapító leszel és nem alkalmazott egy nagy cégnél?

Elsős egyetemista koromban a tavaszi vizsgaidőszakban a kezembe került Bojár Gábor Graphi-sztori című könyve, ami sokkal érdekesebbnek tűnt, mint az egyetemi tananyag. Akkor fogalmazódott bennem meg az, hogy érdekes és kihívásos feladat egy tech startup felépítése. Azelőtt nagyon határozott voltam abban, hogy tőkepiacokkal szeretnék foglalkozni vagy private equity-ben elhelyezkedni.

Mi számodra a GE Foundation Scholar_Leader program egyetlen mondatban?

Egy inspiráló nemzetközi program, ami kitágította a szakmai horizontomat vállalati kapcsolatokon, mentoráláson és más, ambiciózus fiatalokkal való kapcsolatokon keresztül. Mind közül a legfontosabb, hogy a program során találkoztam Lám István alapítótársammal, akinek a fejében a Tresorit gondolata megfogant.

Mit tanultál az egyetemen és mit használtál ebből a Tresorit építése alatt?

Pénzügy BSc és MSc-re, valamint CEMS nemzetközi management MSc-re jártam a Corvinus-ra, valamint az EVK Szakkollégium tagja voltam az egyetemi évek alatt. Elsősorban egy átfogó üzleti és közgazdasági szemléletmódot tudtam hasznosítani, ami jól kiegészítette a társalapítók, István és Szilveszter technológiai-mérnöki hátterét. A szakkollégiumban pedig hasznos tapasztalat volt abban, hogy lehet egy tehetséges, fiatal közösséget építeni és fenntartani, ami nagyon hasonló egy startup légköréhez.

Miért jutott eszetekbe, hogy a Tresorit technológiái nemzetközi érdeklődésre tartanak számot? 

A Tresorit indításával párhuzamosan kezdődött a felhő technológia felfutása, és mi megláttuk ebben a megatrendben azt a lehetőséget, amihez kapcsolódni lehet. Akkoriban felhő-alapú rendszerektől való elsődleges félelmet a biztonság és kontroll hiánya jelentette, ami ma sincs másként. A Tresorit értékajánlata pedig rezonált a piaci igényekkel.

Nem féltetek kilépni a nemzetközi piacra?

Az első perctől kezdve nagy, skálázható, nemzetközi cégben gondolkodtunk. Ezt a magyar, vagy régiós piacra alapozva nem tudtuk volna elérni.

Miért lépett be a Tresorit két alapítója a HUNBAN-ba 2022-ben?

Az elmúlt 11 évben rengeteg tapasztalatot szereztünk cégépítésben, piacra lepésben, tőkebevonásban. Ilyen típusú tapasztalat még elég ritka itthon, és ezt szeretnénk továbbadni, és ezzel hozzájárulni a magyar startup ökoszisztéma gyarapodásához. 

Gondolkodsz másik cég alapításában?

Rövidtávon biztosan nem. Egyelőre minden energiámat a Tresorit további expanziója köti le; idén két új, izgalmas terméket is piacra dobunk.

Mentorálsz valakit? Miért?

Jelenleg nincs aktív mentoráltam. A múltban viszont kétszámjegyű mentorkapcsolatom volt EVK-ból és a CEMS-ből, illetve nekem is több mentorom volt. Nélkülük nem jutottam volna ide. Hasonlóan a HUNBAN-hoz, ez is egyfajta „visszaadás” a társadalomnak.

Köszönjük az interjút vendégszerzőnknek, Szabó Eszternek, a Nők / Üzlet / Angyalok Egyesület elnökének. Az egyesülteről, illetve a soron következő eseményeiről a weboldalukon vagy LinkedIn-en lehet többet megtudni.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások