Hirdetés

Szabadúszó plattform nyerte meg a női vállalkozók hazai versenyét

A Women Startup Competition, amely a női vállalkozók és a nemek közötti egyenlőséget támogató vállalkozásokat helyezi előtérbe, európai elődöntőinek “hazai” állomására érkezett Budapesten, bemutatva a legújabb, megvalósítás és piacra lépés küszöbén álló termék és szolgáltatás ötleteket és a lelkes ötletgazdákat. A budapesti elődöntőt a Work.buzz csapata nyerte.

A háromszoros túljelentkezés mellett  kiválasztott kilenc versenyző csapat közül a Work.buzz bizonyult a legjobbnak, ezzel bejutott a Women Startup Competition novemberben megrendezésre kerülő londoni döntőjébe. Oroszország, Lengyelország, Csehország,  Németország, Ausztria és Izrael fővárosaiban, és Magyarországon is 2 perces ”elevator pitch” keretében mutatkoznak be a versenyzők, visszajelzés és a döntőbe való, egyenes ági bejutás reményében.

Az egyes országokban megrendezendő versenyekre iparág függetlenül várják a jelentkezéseket, a versenyre való nevezés egyetlen feltétele, a csapat alapítók nemek szerinti harmonikus (50-50%-os) megoszlása, vagy a többségben női (> 50%-os) alapítói hányad. A beauty-tech egy al kategóriaként fut a versenyen belül, de a beauty akcelerátor programra online is lehet jelentkezni bárhonnan Európából. Az Avon nemzetközi csapatával közösen, októberben kerül kiválasztásra az a néhány csapat, akik az akcelerátor programban részt vehetnek majd.

“Az, hogy elindult egy ilyen szintű nemzetközi együttműködésünk az Avon globális csapatával, hatalmas lehetőség a szépségipar, e-commerce, divat területén tevékenykedő startupoknak. A legjobb csapatok személyre szabott iparág-specifikus mentorálást kapnak majd, de segítenek akár a termékfejlesztésben, validálásban is. Továbbá a megállapodás értelmében az Avon nyitott az üzleti együttműködésre is, amennyiben olyan termékeket vagy szolgáltatásokat találnak. Egy startup korai fázisában hihetetlenül értékes lehetőség, ha bekerülhetnek egy globális cég disztribúciós vagy marketing/PR csatornáiba vagy esetleg szolgáltatásuk beépül az Avon működésébe ” – nyilatkozta Veidner Alexandra, a WSC CEO-ja.

A nyertes Work.buzz csapat terveit a közönség is hatalmas tapssal díjazta. A startup a munkaerőpiac megváltozására reagál, hiszen a szabadúszók száma világszerte folyamatosan nő. A Z generációnak már a 46%-a szabadúszó.

Egy platformot fejlesztett ki különböző feature-ekkel, mely segít a szabadúszóknak, pályakezdőknek, állást/pályát változtatóknak, hogy megmutathassák magukat az online térben. Egyúttal összeköti a szabadúszókat és a vállalatokat, hogy az így komplexé tett vállalati kompetenciamenedzsment-rendszer segítségével a vállalatok mind a belső, mind a külső humán erőforrásaikkal hatékonyan tudjanak gazdálkodni.

Tulajdonképpen egy personal branding tool a freelancereknek, HR management platform a vállalatoknak.

A Women Startup Competition londoni döntőjétől elsősorban kapcsolatépítési lehetőségeket várnak, és nemzetközi törekvéseiket nagyban segítheti majd a külföldi megmérettetés, csak úgy, mint a stakeholderekkel való találkozás.

A budapesti elődöntő nyertes csapatai

  • I. work.buzz – egy platformot különböző feature-ekkel, mely segít a szabadúszóknak, pályakezdőknek, állást/pályát változtatóknak, hogy megmutathassák magukat az online térben. Egyúttal összeköti a szabadúszókat és a vállalatokat, hogy az így komplexé tett vállalati kompetenciamenedzsment-rendszer segítségével a vállalatok mind a belső, mind a külső humán erőforrásaikkal hatékonyan tudjanak gazdálkodni. Tulajdonképpen egy personal branding tool a freelancernek, HR management platform a vállalatoknak.Az munkaerőpiac teljes átváltozáson megy keresztül. A szabadúszók száma világszerte folyamatosan nő. A Z generációnak már a 46%-a szabadúszó világszerte, illetve csak az USA-ban kb. 57 millió szabadúszó dolgozik már.
  • II. Casp – big data által vezérelt okos geotermikus fűtési rendszer vezérlés, mely kb. 25%-kal csökkenti az energiafelhasználást
  • III. KIDER – személyre szabott gyerek és családi program ajánló app, mely célja, hogy a program kereséssel fölöslegesen eltöltött idő helyett is a családok együtt lehessenek

A budapesti zsűri tagjai

Radeczky Zoltán – AVON

Deák Enikő – HiVentures

Szirtes Marcell – GB & Partners Kockázati Tőkealap kezelő Zrt

Weiszbart Zsolt – Day One Capital

Heal Edina – Egyenlítő Foundation

Kecsmár Zsuzsa – Antavo

Müller Tamás – WSC alapító

“Öröm azt látni, hogy ennyi tehetség van itthon és hogy egy magyar kezdeményezés ilyen sok embernek tud segíteni Európában. 7 év eseményszervezés és mentorálás alatt mi is rengeteget tanulunk, fejlődünk a csapatokkal együtt. Szinte már minden mentorálás és verseny alatt már látom magam előtt a csapatok következő lehetséges lépéseit és a bennük rejlő piaci potenciálokat, és persze a versenyek után nem áll meg az élet és továbbra is segítünk azoknak a csapatoknak, akik ezt igénylik a következő lépéseihez.” – Müller Tamás, WSC alapító

A nevezésről bővebb információ a www.womenstartupcompetition.com   oldalon elérhető.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások