Szabad kereskedelem indul Vietnámmal

Már nem csak Szingapúrral, hanem második délkelet-ázsiai országként Vietnammal is szabadkereskedelmi és beruházásvédelmi egyezményt köt az Európai Unió. Az egyezmény a kétoldalú árukereskedelem vámterheinek csaknem teljes, progresszív módon történő lebontásával jár majd.

Az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács jóváhagyta a dokumentum aláírását, amely Hanoiban lesz, az EU részéről Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos, illetve Stefan-Radu Oprea, a tanács soros elnökségét betöltő Románia illetékes minisztere lesz jelen.

Az Európai Bizottság szerint a szerződés rendkívül előnyös az uniós és vietnami vállalatok, fogyasztók és munkavállalók számára, miközben maximálisan tiszteletben tartja a munkajogi és környezetvédelmi előírásokat.

Jean-Claude Juncker, a brüsszeli testület elnöke rámutatott, hogy Szingapúr után Vietnam a második délkelet-ázsiai ország, amellyel az EU hasonló megállapodást köt, és ez megnyithatja az utat a két régió közötti még szorosabb együttműködés előtt.

“Az aláírás politikai nyilatkozat is a nyitott, tisztességes és szabályalapú kereskedelmi rendszer melletti kiállásról”

– hangsúlyozta.

A hatályba lépéshez az aláírást követően a szabadkereskedelmi szerződést még hivatalosan is jóvá kell hagynia az EU két társjogalkotó intézményének, az Európai Parlamentnek és a tagállami kormányok tanácsának. A beruházásvédelmi megállapodás ratifikáció külön eljárásban történik majd.

Dübörög a fintech a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) stratégiai partnerként részt vesz az elektronikus fizetési stratégia megalkotásában, az innovatív fizetési megoldások terjesztésében – erről az intézmény vezetői csütörtökön írtak alá együttműködési megállapodást az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) vezetőivel.

Bővebben

Elon Musk szerint egy majon az agyával irányította a számítógépet

Ma hajnalban – ugyan kis csúszással – de megtörtént a várva várt élő tájékoztató, amit Elon Musk ambiciózus agyi-számítógépes interfész cége, a Neuralink tartott. Kiderült, hogy olyan eszközön dolgoznak, amely lehetővé teszi a számítógépek és a telefonok irányítását közvetlenül az emberi agy által. A tájékoztatót Elon Muskon kívül a Neuralink elnöke, Max Hodak nyilatkozott.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások