Hirdetés

Svéd térképészeti innovációt vásárolt fel a Facebook

A svéd Mapillary blogján megjelent hír alapján a BitPort írta meg, hogy mostantól a Facebook vállalatcsoport kötelékében tevékenykednek tovább. A tranzakció tényét az amerikai vállalat is megerősítette, ugyanakkor a felvásárlás pénzügyi részleteiről és a távlati tervekkel kapcsolatban egyelőre nem sokat tudni.

A Mapillaryt 2013-ban alapította a svéd Jan Erik Solem azzal a céllal, hogy a világ térképészeti alkalmazásai számára a lehető legpontosabb, utcaszintű adatbázist kínálhassák. A startup ötlete abból állt, hogy nem önerőből próbálja meg előállítani mindezt, hanem együttműködő önkéntesek seregére támaszkodva.

A munkában részt vevő felhasználók és szervezetek által beküldött képekből a cég algoritmusa térképészeti szoftverek által is használható 3D-s térképet „fércel össze”. Ezeken nem csak az épületek és utak elhelyezkedése szerepel, de például az önvezető technológiák elterjedéséhez elengedhetetlenül fontos útjelző táblák, közlekedési jelzések is. (Utóbbiak téves azonosítása ugyanis egyelőre komoly rizikófaktor jelent.)

Az akvizícióról tájékoztató bejegyzés szerint a Mapillary életében szinte minden változatlan marad: a cég továbbra is nagy lendülettel gyűjti be majd az adatokat és folytatja a nyílt alapokon nyugvó együttműködést más területen érdekelt szervezetekkel, cégekkel is. Egy fontos változás viszont azonnal életbe lép. A Mapillary adatkészlete eddig nem üzleti célú felhasználásra teljesen ingyenes volt. Mostantól viszont már azoknak sem kell fizetni, akik kereskedelmi céllal használnák a cég adatait. Azaz a Facebook innentől „állja a cechet”.

Kitáruló fejlődési utak

A Facebook a felvásárlással persze nyilvánvalóan így sem jár rosszul. A folyamatosan frissülő adatkészlettel könnyen megerősítheti olyan futó termékeit, mint például a Marketplace, de a későbbiekben nagyon jól jöhet a most megszerzett know-how a virtuális- és kiterjesztett valósághoz kötődő tervek megvalósításában. Már csak azért is, mert ezen a területen alig néhány hónapja is volt már egy bevásárlás. A közösségi polip egy másik európai startupot, a Scape Technologiest is felszippantotta, amely vizuális alapú helymeghatározási rendszert fejleszt.

Forrás: Bitport

Kép: https://www.geospatialworld.net/

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben

Csillag Péter: Nem új jogszabályokra van szükség az európai ökoszisztéma jobb működéséhez, hanem a meglévő korlátozások lebontására

A HunBAN elnöke szerint ha az amerikai vámpolitika azt eredményezi, hogy Európa végre összekapja magát, és egységesebb piacot hoz létre, ez még jól is jöhet számunkra. Ehhez viszont az uniós döntéshozóknak hagyniuk kéne a piacot érvényesülni, és jól kihasználni a technológa adta lehetőségeket. Erről is beszélgettünk Csillag Péterrel.

Bővebben