Hirdetés

Stratégiai megállapodást kötött az USA és a Pénzügyminisztérium

Adóügyi információcsere megállapodást kötött Magyarország és az Egyesült Államok csütörtökön, a dokumentumot a két ország részéről Varga Mihály pénzügyminiszter és David B. Cornstein, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete írta alá.

A Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint a megállapodás a jövőben hatékonyabb fellépést tesz lehetővé a nemzetközi adókikerüléssel szemben, valamint elősegíti, hogy a multinacionális vállalatok is maradéktalanul megfizessék az adott államot megillető közterheket.

Varga Mihály pénzügyminiszter a megállapodás aláírása alkalmából közölte: Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatát a kölcsönös tisztelet, a párbeszéd és az együttműködés jellemzi.

A PM közleménye szerint a megbeszélésen a pénzügyminiszter elmondta: a két ország kormánya egyetért abban, hogy a nemzetközi adókikerüléssel és a terrorcselekmények nemzetközi finanszírozásával szemben hatékonyabb fellépésre van szükség. A tárgyaláson egyetértettek abban, hogy a magyar és az amerikai gazdasági kapcsolatok jól alakulnak: az Egyesült Államok Európán kívül Magyarország első számú exportpartnere, emellett az amerikai vállalatok az egyik legjelentősebb beruházói-befektetői közösséget képviselik Magyarországon, az itteni több mint 1700 amerikai vállalat mintegy 105 ezer magyar embernek ad munkát.

Az amerikai vállalatoktól kapott visszajelzések alapján ez a pozitív tendencia várhatóan a jövőben is folytatódik

– jegyezte meg a tárcavezető.

A közlemény szerint Varga Mihály a magyar cégek amerikai piacra lépéséről elmondta, hogy az Egyesült Államok a 15. legfontosabb befektetési célországa a hazai cégeknek, a magyar tőkebefektetések állománya 2017-ben meghaladta 464 millió eurót. Számos magyar cég van jelen az amerikai piacon, ezek túlnyomó többsége az infokommunikációs technológiák, valamint a biotechnológia terén tevékenykedik.

Varga Mihály a megbeszélésen felvetette, hogy az utóbbi években

egyre több magyar innovatív kis- és közepes vállalkozás, valamint startup kíván az amerikai piacra lépni. A kereskedői és beruházói vízumok biztosítása Magyarország számára rendkívül fontos lenne, mivel ez tovább erősítené a kétoldalú üzleti kapcsolatokat

– mutatott rá a pénzügyminiszter.

MTI

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások