Hirdetés

Startupok fogtak össze a magyar zenészek és a koronavírus elleni harc támogatásáért

Két magyar startup vállalkozás, a Banding és a Photon elindította közös szolgáltatását, a “Dalok bentre” projektet, aminek keretében különleges, zártkörű koncerteket szerveznek ismert hazai előadókkal. A koncerteket online, élőben közvetítik megrendelőik számára, akik a szolgáltatás megvásárlásával nem csak egy fantasztikus közösségi élmény részesei lehetnek, de a nehéz helyzetbe került zenészeket, és egy jótékonysági akció keretében a koronavírus-járvány elleni harcot is támogatják.

A koronavírus-járvány okozta jelenlegi helyzetben különösen fontos a közösségek összetartása, legyen szó egy baráti társaságról vagy akár egy vállalatról, amihez most hasznos eszközt kínál a Dalok bentre projekt. Egy exkluzív, privát közösségi élményt, amit a videókonferenciának köszönhetően együtt élhetnek át a résztvevők.

A zártkörű, online koncertekre a cégeken kívül baráti társaságok jelentkezését is várják a szervezők. A “Meet & Greet” események mintájára működő program során a megrendelők online találkozhatnak kedvenc előadójukkal, a kizárólag számukra közvetített privát koncert mellett így egy felejthetetlen beszélgetésnek is részesei lehetnek.

A Dalok bentre weboldalán már elérhető a projekthez csatlakozott zenészek listája, akik között olyan előadók is megtalálhatóak, mint a Bohemian Betyars, Csorba Lóci (Lóci játszik), a friss lemezzel jelentkező Fran Palermo, az Ivan & the Parazol, vagy éppen Odett. A szervezők természetesen folyamatosan várják további zenészek jelentkezését is.

A kezdeményezést Szesztay Dávid zenész első szólólemezének címével is támogatta, a csapat ugyanis tőle kölcsönözte a projekthez a beszédes “Dalok bentre” elnevezést.

Koncert Nektek

„Ezekben a napokban azzal tehetünk a legtöbbet járvány megfékezéséért, ha otthon maradunk. Home office-ból dolgozunk, az ismerőseinkkel online találkozunk, de ez nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk a szórakozásról, a közösségi élményekről, a zenéről” – mesélt az ötlet eredetéről Volom Sári, a Photon alapítója és CEO-ja.

A projekt célkitűzése, hogy az otthon maradás és a social distancing ne jelentse a társasági élmények teljes nélkülözését. Ennek érdekében társult a Photon és a Banding zenei partnerkereső platform csapata, akik sikeres nemzetközi piacokra való belépés lehetőségét nyújtják zenekaroknak és DJ-knek. A Banding biztosítja a “Dalok bentre” számára az előadók és zenészek bázisát.

A zene – és úgy összességében a művészet – vészhelyzettől függetlenül nagyon fontos részét képezi egy társadalomnak, és azon belül a kultúrának. Egy ilyen bizonytalan helyzetben, mint a mostani, pedig még fontosabbak tudnak lenni ezek a kapaszkodók.

– hangsúlyozta ki Szendrey-Nagy Olivér, a Banding társalapítója.

A koncerteket a Photon profi stábja közvetíti, a stream jó minősége garantált, a nézők pedig testközelből követhetik az eseményt, akár egy meghitt klubkoncerten. Azzal a különbséggel, hogy az előadás interaktív beszélgetés is egyben, a résztvevők koncert közben csetelhetnek is a zenészekkel, akik a dalok között válaszolnak a kérdésekre, ezzel fokozva az exkluzivitás élményét.

Amikor először zenéltem egyedül stream-elve, felhívták rá a figyelmem, hogy milyen keveset mosolygok, pedig ez a „normális” fellépéseken nem így szokott lenni. Hát nem nagy élmény magamat a monitoron bámulni, mondtam, és abban a pillanatban rá kellett jönnöm, hogy bizony hihetetlenül hiányzik a produkciómból a közönség. Hiszen nem azért „majomkodok”, mert feltétlenül minden pillanatban oly’ fene nagy jókedvem van, hanem mert ha a közönség arcára mosolyt csalok, na attól viszont tényleg fene nagy jókedvem lesz, és mindenki elégedetten megy haza. Ezért várom nagyon, hogy ne kommenteknek és lájkoknak kelljen zenélnem magamon kívül, hanem látható embereknek, arcoknak, mosolyoknak.” – emelte ki Csorba Lóci, hogy számára miért fontos, hogy a koncert a Zoomon, egy interaktív platformon legyen streamelve.

Az érdeklődők a weboldalon találhatnak információt a projekthez kapcsolódó zenészekről, majd e-mailben vehetik fel a kapcsolatot a szervezőkkel. Az árajánlat megküldését követően már csak az időpont egyeztetése marad hátra, ami után nincs is több teendő: a megrendelő és az általa meghívott vendégek készülhetnek a koncertre, amit a csapat a Zoom alkalmazásán keresztül streamel.

Együtt a kultúráért és a koronavírus elleni küzdelemért

A projekt létrehozói a különleges online koncertek értékesítésével a koronavírus-járvány hatására nehéz helyzetbe került a hazai zenészeket és előadókat támogatják. ”Jelenleg a zeneipar kilátásai elég borúsak. Nagyon úgy tűnik, hogy hosszútávon új berendezkedésre lesz szükség ahhoz, hogy fennmaradhassanak a zenekarok, előadók. Erre nagyon jó megoldás a Dalok Bentre, aminek köszönhetően a koncert fogyasztó – legyen az cég vagy rajongói társaság – úgy kap stream koncert élményt, hogy közben a kedvenc zenekarai sem mennek tönkre” – fejtette ki Vitáris Iván, az Ivan & the Parazol együttes énekes tagja.

A szolgáltatás megvásárlásával azonban nem csak a magyar könnyűzenei kultúra életben maradását segíthetik elő a megrendelők, hanem a koronavírus elleni harcot is: a koncertekből származó bevétel 1% százalékát a Magyar Vöröskereszt számára ajánlják fel a Dalok bentre zenészei, valamint a Banding és a Photon csapata.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások