Hirdetés

Serkenti az innovációs vállalkozásokat a GVH döntése

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta az informatikai képzési szolgáltatásokat nyújtó CodeCool Kft. felvásárlásához kapcsolódó versenykorlátozásokat értékelő eljárását; a versenyhivatali döntés lehetővé teszi, hogy startupok értékesítésekor olyan feltételeket kössenek ki, amelyek biztosítják, hogy az innováció feltalálói és kidolgozói később ne támasszanak versenyt ugyanazon ötletükre alapozva – közölte a hivatal pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A versenyhatóság szerint is az utóbbi években Magyarország – különösen Budapest – is központjává vált a startup tevékenységnek. A legtöbb startup számára a növekedés egy pontján a pénzügyi befektető megjelenése biztosítja a továbbfejlődés lehetőségét, ami a vállalkozás teljes vagy részbeni értékesítését jelenti. Általános gyakorlat, hogy a vevők az ilyen vállalati tranzakciók során kikötéseket tesznek, amikkel a vállalkozásokból kiváló tulajdonost (eladót) néhány évig távol tartják attól a piactól, amelybe a vevő a vétel révén beszáll. Ezt a fajta versenytilalmat a versenyszabályozás – bizonyos keretek között – jogszerűnek ismeri el, de csak a vállalkozásból teljesen kilépő tulajdonosokra vonatkozóan – mutat rá a hivatal.

A startupok esetében az eladó ötletgazdák kisebbségi tulajdonosként gyakran továbbra is a vállalkozásban maradnak a pénzügyi befektetők mellett, és csak egy későbbi fázisban várható esetleges teljes kilépésük.

A GVH mostani döntésében egyértelművé tette, hogy a kisebbségi tulajdonosként a cégben maradó ötletgazdák jogszerűen kötelezhetők arra, hogy ne támasszanak párhuzamos versenyt a startup cégnek kisebbségi tulajdonuk fennállási ideje alatt, és annak megszűnését követő két évig sem.

A GVH döntésével a startupokba való befektetést, és ezzel a gazdaság számára kiemelkedő értéket termelő innovációs tevékenységet serkenti, mindamellett, hogy a pénzügyi befektetések értékének fennmaradását is támogatja – mutat rá közleményében a hivatal.

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben