Hirdetés

Rendhagyó tanórákat tartottak a pénz értékéről

Tíz-tizenhét éveseknek tartottak oktatást a pénzügyi tudatosság számukra leginkább releváns aspektusairól a CIB Bank munkatársai. A bank közelmúltban végzett, témához kapcsolódó kutatásának eredményeiből kiderült az is, hogy mik a szülők legfontosabb céljai a gyermekek pénzügyi nevelésében.

A rendhagyó tanórákon vehettek részt a gyerekek Albániában, Horvátországban, Szerbiában és Magyarországon is. Az European Money Week sorozatban a CIB Bank anyavállalata, az Intesa Sanpaolo Group, idén is aktív szerepet vállalt a kezdeményezésben és az edukációs sorozatban.

“Nagy örömömre szolgál, hogy az Intesa Sanpaolo elkötelezett a fiatalok pénzügyi oktatása iránt azokban az országokban, ahol a Csoport jelen van. Szeretnék külön köszönetet mondani munkatársainknak, akik nagy számban jelentkeztek és önkéntesként időt szántak arra, hogy helyi szinten megvalósulhasson a kezdeményezés. –  mondta el Ignacio Jaquotot, az Intesa Sanpaolo nemzetközi leánybanki divíziójának vezetője.

A „Hitelekről okosan!”, valamint az „Üzleti ötlet és együttműködés” témák köré szerveződő kezdeményezés úgy illeszkedett a tanév rendjébe, hogy az élményalapú ismeretszerzést digitális megoldások és e-learning anyagok is támogatták. A program iránt évről évre egyre nagyobb az érdeklődés: az idei, sorrendben immár negyedik alkalommal, már több mint 1200 iskola több mint 200 ezer diákja vett részt mintegy 15 ezer rendhagyó tanórán.

A CIB Bank azért tartja kiemelten fontosnak a pénzügyi tudatosság korai fejlesztését, mert a magyar lakosság kétharmada a szülők felelősségének tartja az edukációt – derült ki a bank közelmúltban elvégzett felméréséből, amelyben a fiatalok és szüleik pénzügyi kérdésekhez és a megtakarításokhoz való viszonyát vizsgálták. Ebben szeretnének szakmai támogatást nyújtani. A szülőket leginkább az vezérli a gyermekek pénzügyi nevelésében, hogy azok megtanulják a pénz értékét, továbbá a beosztást és a megtakarítás fogalmát. A 10-14 éves gyereket nevelő szülők 86 százaléka jellemzően heti rendszerességgel ad zsebpénzt, átlagosan heti 1 100 forintot. Az összeget egyértelműen a napi apróbb kiadások fedezésére szánják a szülők: iskolai büfében való vásárlásra, szórakozásra, mozira, de vannak, akik a hobbihoz és sportoláshoz szükséges kisebb dolgok megvásárlására szeretnének anyagi forrást biztosítani.

A felmérés szerint a zsebpénz a korábbi generációknál is elfogadott gazdálkodási elem volt: ha nem is rendszeresen, de sok mai felnőtt kapott hasonló pénzügyi támogatást gyerekként a szüleitől. A felhasználásra ugyanakkor akkoriban inkább az volt jellemző, hogy a gyermek spórolt valamire. Ehhez akkoriban sokan a gyerekenek szóló megtakarítási formáit használták, például a Takarékbélyeget. Ezt a kutatást egyébként a CIB Bank megbízásából az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. készítette online megkérdezéssel, 25-65 éves, önálló jövedelemmel rendelkező bankhasználók mintáján. A felmérés nem, kor, végzettség, lakóhelytípus és régió szerint reprezentatív.

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben