Hirdetés

Rekord számú magyar induló a nemzetközi startup versenyen

Minden eddiginél több, 27 magyar startup jelentkezett a kelet-közép-európai régió legnagyobb energetikai startup versenyére, a PowerUp! megmérettetésen a régió 24 országának közel 300 startup vállalkozása vesz részt – közölte az MTI-vel a versenyt szervező InnoEnergy csütörtökön.

Az innovatív energetikai fejlesztésekkel foglalkozó startupok számára meghirdetett nemzetközi versenyt idén ötödik alkalommal rendezik meg. A legtöbben Lengyelországból jelentkeztek, ahonnan összesen 46 pályázat érkezett. A második helyen Szerbia végzett, 29 jelentkezővel, míg Magyarország a 27 jelöltjével a harmadik helyet foglalja el. A pályázati szakaszt követően március 29. és április 25. között rendezik az országos döntőket, a magyarországi április 10-én lesz Budapesten, az Anker’tben.
A nemzetközi döntőt idén május 21-én az Impact’19 gazdasági konferencia keretein belül tartják majd Krakkóban. A döntőben külön díjazzák a „Clean Air Challenge”-témában indulókat, miután az InnoEnergy kulcsfontosságú résztvevője a 2018 októberében, Brüsszelben útjára indított Clean Air Challenge programnak. Az elismerést az a startup vállalkozás kapja, amelynek megoldása leginkább hozzájárul a légszennyezés és a szmog csökkentéséhez – írták.

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben