Hirdetés

Rekord mennyiségű pénzt fektettek a német fintech vállalatba

160 millió dollárt, tehát több, mint 40 milliárd forintot fektettek a legsikeresebb német fintech startupba. A 850 000 ügyféllel rendelkező cégbe az Allianz biztosító és a kínai Tencent is megbízott. Potenciálisan hatszorosára fog növekedni így a cég a kövezkező 2 évben.

Lenyűgöző és példátlan, ahogy az N26 lakossági bankot épít fintech alapon a semmiből gyakorlatilag. Az Allianz biztosító és a kínai Tencent üzenetküldő és fizetési platform végrehajtották Németország eddigi legnagyobb tőzsdén kívüli fintech befektetését. 160 millió dollárt, azaz több mint 40 milliárd forintot fektettek a 850 ezer felhasználót kiszolgáló legsikeresebb német fintech startupba.

A N26

Az N26 2015 januárjában lépett piacra Németországban, majd másfél évvel később megszerezték a banki engedélyt is. 17 európai országban nyújt szolgáltatást és ügyfelei jellemzően a – szolgáltatók számára rendkívül vonzó – 18-35 éves korosztály. A társaság előrejelzése szerint a fizetési forgalma 2018-ban eléri a 13 milliárd dollárt. A bank növekedése ugrásszerűen felgyorsult és 2017 második félévétől naponta 1500-2000 új ügyféllel szerződnek.

A jelenlegi befektetéssel együtt összesen 215 millió dollárt kaptak. Ez a befektetés két ok miatt is stratégiai jelentőségű: egyrészt az új tulajdonosi háttér további fejlődési potenciál lehetséges, valamint a tőzsdei bevezetés is egyre közeledik.

Miért szállt be a Tencent és az Allianz?

A Tencent egyik erőssége a legújabb, diszruptív technológiák, így például a mesterséges intelligencia kiterjedt használata. Az N26 ettől az együttműködéstől a felhasználók egyedi igényeinek jobb kiszolgálását, illetve a mesterséges intelligencia alapú szolgáltatások bevezetését várja.

Az Allianz érdeklődését pedig minden bizonnyal az N26 digitálisan érett ügyfeleinek gyorsan növekvő tábora keltette fel.

Hova tart az N26?

Három éven belül nemzetközi szinten, s így valamennyi országban – ahol jelen vannak, vagy lesznek hamarosan – 5-10 százalékos piaci részesedést kívánnak elérni. A cél, hogy 2020-ra elérjék az 5 millió ügyfelet. Feltételezhető lenne, hogy Európa és az Egyesült Államokon túlra terjeszkedik, mivel Tencent befektetése képbe jött, de ez most nem szerepel a menetrendben az alapító szerint.

„Ez a kapcsolat és befektetés nem feltétlenül jelenti azt, hogy Ázsiába megyünk” – mondta.

Forrás: https://techcrunch.comhttps://fintechzone.hu

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben