Hirdetés

Beszáll a Recartba a Lead Ventures

Eddig több mint 200 millió dollár pluszbevételt generált ügyfeleinek a budapesti Recart. A mobil marketing platform webshopok ezreinek segít egyebek között azzal, hogy valós idejű viselkedési adatokat elemezve veszi rá az érdeklődő vevőket a félbehagyott vásárlások befejezésére. A Lead Ventures által kezelt Enter Tomorrow kockázati tőkealaptól érkező befektetést a társaság részben automatizált online marketingszoftverének továbbfejlesztésére fordítja, részben pedig értékesítése felfuttatását fedezi belőle.

Tesla, Nestlé, Pepsi, Red Bull – négy nagyágyú azok közül, amelyek az Egyesült Államok második legnagyobb, immár az eBay-t is leköröző e-kereskedelmi platformját, a Shopify-t használják. Ezen egymilliónál is több online bolt működik, köztük Cristiano Ronaldo és Robbie Williams hivatalos webshopja, amelyek egyaránt a Recart ügyfelei.

A budapesti mellett New York-i irodát is működtető vállalkozás most 3,5 millió dolláros befektetést kap. Ebből 2,5 millió érkezik a Lead Ventures által kezelt Enter Tomorrow kockázati tőkealaptól, 250-250 ezer az Oktogon Ventures-től, illetve a Day One Capitaltől. A többit magánbefektetők adják össze annak érdekében, hogy még nagyobb hatékonysággal tudja kezelni az online üzletek egyik legégetőbb problémáját, az ügyfelekkel történő kapcsolattartást.

Recart 2016-ban egy súlyos probléma megoldására építette a termék első verzióját, nevezetesen arra, hogy a megkezdett vásárlások több mint háromnegyedét sosem fejezik be a vevők: a folyamat félbemarad, a kiválasztott cikkek pedig a kosárban.

„Ennek többnyire nem az az oka, hogy az emberek elvesztik az érdeklődésüket a termék vagy a vásárlás iránt, hanem általában valami külső tényező” – osztja meg a 2016-ban elindított vállalkozás alapfelismerését Tóth Soma alapító-ügyvezető. A kosárelhagyások számát csökkentő automatizált üzeneteket a világon elsősként a Recart tette elérhetővé a Facebook Messengeren keresztül meg 2017 végén.

Mára a Recart a teljeskörű marketing automatizációban segít a főként a Shopify ügyfelei közé tartozó online boltoknak, hogy hatékonyabban tarthassanak kapcsolatot vásárlóikkal. Valós idejű viselkedési adataik megfelelő elemzéséből kiindulva az érdeklődő vevők elég jó találati pontossággal szólíthatók meg úgy, hogy a webshopok valamilyen módon megtarthassák őket, vagy egyéb módon – például egy személyes kedvezmény felajánlásával – jussanak hozzá az elúszni látszó bevételekhez. Ehhez a Recart olyan online marketingplatformot fejlesztett ki, amely a vásárlókkal folytatott e-bolti kommunikációt és marketingtevékenységet automatizálja különböző üzenetküldő felületeken, mint Facebook Messengeren, de már SMS-ben is megoldotta, hogy kétirányú beszélgetéseket kezdeményezzen a vásárlókkal, akik személyre szabott ajánlatokat kaphatnak, kérdéseket tehetnek fel. „Ez nem csupán a vásárlás befejezését könnyíti meg, hanem hatékonyabbá teszi az információgyűjtést és javítja a vásárlói lojalitást” – szögezi le Tóth Soma.

Jól illusztrálja a technológia életképességét, hogy miközben a promóciós e-mailek elérése folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, a Messenger üzenetek 85-90 százalékos megnyitási és 20 százalékos kattintási rátával dicsekedhetnek. Még jobb a helyzet az SMS-eknél, ahol az iménti két arány 98, illetőleg 40 százalék. Mivel a WhatsApp-nak a Messengernél is több a felhasználója, a harmadik negyedévtől ebben az alkalmazásban is működni fog a megoldás. A tervek szerint jövőre nyitnak az Apple Business Chat és az SMS-környezetnél gazdagabb RCS felé, amennyiben – várhatóan 2022 elejétől – elérhetőek lesznek bennük a marketingcélú üzenetek.

Az amerikai jelenlét bővítésén kívül a fejlesztői csapat létszámának pár hónapon belüli megduplázására használják fel azt a befektetési összeget is, amellyel a MOL és az MFB Invest befektetői részvételével létrejött Enter Tomorrow kockázati tőkealap száll be a cégbe, amelyben 2019-ben már az Oktogon Ventures, a Day One Capital és két angyalbefektető is fantáziát látott „A pandémia körülbelül öt évvel gyorsította fel a digitális vásárlások térnyerését a kereskedelemben” – indokolja az Enter Tomorrow szerepvállalását Haszonics Balázs, az alapot kezelő Lead Ventures pénzügyi igazgatója. A szakember szerint a vírus megjelenése nélkül az Egyesült Államokban jövőre érte el volna az e-kiskereskedelem azt a 840 milliárd dolláros értékhatárt, amelyet az ismert körülmények között már tavaly átlépett.

Haszonics Balázs magabiztos a tekintetben, hogy az e-kereskedelemhez hasonló nagyságrendű, földrengésszerű változások várhatóak az üzenetküldő szolgáltatások piacán is, hiszen szakértői becslések szerint 2023-ra már a föld lakóinak 70 százaléka rendelkezik mobilhozzáféréssel. Nem meglepő, hogy a friss és hiteles pénzügyi információkat, üzleti híreket, elemzéseket és tőzsdei adatokat közlő Marketwatch prognózisa szerint 2025-re 2 milliárd dollárosra duzzadhat a chatmarketing piaca. Ezen válhat addigra meghatározó szereplővé a versenytársaknál átfogóbb és hatékonyabb megoldást kínáló Recart, amely már jelenleg is az elsőszámú üzenetküldő opció a Shopify App Store-ban: eddig több mint 155 ezer kereskedő használta a megoldást.

Az ember bármikor beavatkozhat a mesterséges intelligencia működésébe – erre ad garanciát az Unió AI szabályozása

Komoly nyomon követési és naplózási rendszert kell annak kiépítenie, aki bizonyos területeken mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert szeretne forgalmazni az EU-ban.  Az új uniós rendelet, az AI Act ezt azért is írja elő, hogy bármikor közbe tudjon lépni az ember az AI működésébe, ha szükséges. Összefoglaltuk a Pokó Diána mesterséges intelligencia és technológiai szakjogásszal készült interjúnkat.

Bővebben

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások