Jánoska Rita

Jánoska Rita

ánoska Rita A StartUP! Magazin azoknak, akiknek van már startupjuk, esetleg most vágnak bele, vagy még csak tervezik az indítását.

Rovat: Programok, lehetőségek

Azeri egyetemisták Magyarországon tanulhatják meg a startup vállalkozás alapjait

Azeri egyetemisták Magyarországon tanulhatják meg a startup vállalkozás alapjait
#Startup Campus #Discover Europe
Azerbajdzsáni egyetemisták Magyarországon tanulhatják meg a startup vállalkozás alapjait a Startup Campus, az Innovation Agency Azerbaijan és a Turan Trade közös kezdeményezésében. A Discover Europe Program során az üzleti ötlettel már rendelkező fiatalok alapvető üzleti tudást és globális szemléletet kapnak egy 12 hetes workshop sorozat keretében. A program szakmai partnere a Széchenyi István Egyetem és a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA), továbbá támogatója a bp in Azerbaijan. facebook twitter linkedin
2022-ben is elindul a Discover Europe – Azerbaijan program, melynek során a résztvevők megtanulhatják többek között, hogy milyen fázisai vannak a startup életútnak, hogy hogyan validálhatják üzleti ötletüket, hogyan építsenek nemzetközi piacra lépési stratégiát, emellett kapcsolati hálójukat is bővíthetik a programban résztvevő mentorok, szakértők, befektetők és startupok által. A 12 alkalomból álló, 8 hetes online képzést Demo Day, majd pedig személyes tanulmányút zárja Magyarországon.
 
A program célja, hogy az Azerbajdzsánból vagy a világ bármely országából érkező azeri egyetemisták elsőkézből tanulják meg a startup alapítás és az európai piacra lépés játékszabályait. Fontos számunkra, hogy egy dinamikusan fejlődő ökoszisztémát segíthetünk azzal, hogy nem csak a budapesti, de kinti irodáinkon keresztül a londoni és berlini startup életbe is betekintést nyújtunk és válogatott szakembereken keresztül segítünk elültetni egy-egy üzleti ötlet magvait. A program további érdekessége, hogy az azeri projektcsapatokhoz a képzés keretében magyar hallgatók is tudnak csatlakozni, így létrehozva már az első lépésektől egy nemzetközi csapatra épülő startupot” – mondta el Kovács Zsolt, a Startup Campus ügyvezetője.
 
A márciusban induló, kifejezetten diákokat célzó képzés a szervezők tavaly ősszel, már működő startupokra fókuszáló programjának folytatása, egyben a Startup Campus Discover Europe nevű kezdeményezésének egy újabb fejezete. A nemzetközi üzleti életben is kifejezetten aktív Startup Campus, ebben a félévben az azeri innovatív projektek mellett a tervek szerint indiai, brazil és üzbég vállalkozásokat is támogatni fog hasonló kétoldalú programokkal, szolgáltatásokkal.
 

További részletek: https://www.discovereurope.az/

Olvasd el ezt is!

Közel 200 millió euró értékben nyílt új finanszírozási lehetőség a fenntarható városokat fejlesztő startupoknak

#Európa #tőkealap #fenntarthatóság #Fenntartható Városok #Egyesült Arab Emírségek #Christian Hernandez #Urban Partners
A 2150 VC két év alatt gyűjtötte össze az 197 millió eurós alapjához a tőkét, és abból 3-15 millió euró értékben fog befektetni a városok fenntartható működését célzó projektekbe.

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

#CEE #scaleup #skálázódás #Szingapúr #APAC #Lars Bjorge #Pierre Martensson #Takács Zoltán #The Scale Factory
A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

#Balogh Petya #STRT #Global Innovation Index #innovációs kultúra #K&H innovációs index #nagyvállalati innováció #színház #Végvári-Gerencsér Dorka
A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Indítsd be a logisztikai innovációdat, jelentkezz a LogConnect for Startups pályázatra!

#pályázat #beszerzés #Beszerzési és Készletezési Társaság #Care Pack Air #CPA Packing Services Kft. #ellátási lánc #LogConnect for Startups #logisztika #Logisztikai Híradó #Magyar Logisztikai #MLBKT #Sipos Roland
A pályázat kiváló bemutatkozási és networking lehetőséget kínál azoknak a startupoknak, akik már rendelkeznek legalább prototípussal, és a logisztika, beszerzés vagy ellátásilánc-menedzsment területén fejlesztenek innovatív megoldást.