Hirdetés

Platformfüggetlen mobilfizetéssel jön a Norvég startup

Magyarországra is terjeszkedik a világ egyik leggyorsabban fejlődő fintech cége, a norvég Auka. A 2010-ben alapított Norvég startup rugalmas és platformfüggetlen megoldása piacvezetővé válhat a közeljövőben.

Az idei év elején újdonságként megjelent pénzforgalmi irányelv (PSD2) arra kötelezi a bankokat, hogy hozzáférhetővé tegyék számlavezetési rendszereiket – megfelelő engedélyekkel rendelkező harmadik felek számára. Ezzel feleslegessé válik a kártyák beiktatását a tranzakciókba, hiszen a megfelelő applikációk közvetlenül a számlákhoz férhetnek hozzá – számol be az újdonságokról az mfor.hu. A pénzintézetek lehetősége, hogy korszerű technológiák közbeiktatásával megtartják a versenyelőnyüket. -véli Daniel Döderlein, az Auka vezetője. Ha lemaradnak az utóbbi évek innovációikról, akkor veszélybe kerülhet a stabilitásuk.

A skandináv típusú mobilfizetés azt jelenti, hogy a fogyasztó a telefonja és egy app segítségével bármilyen általa választott fizetési módot alkalmazhat, platformtól és bankkapcsolattól függetlenül. Azért terjedtek el ilyen mértékben, mert rugalmasabbak, mint az egyetlen pénzintézetre vagy egyetlen platformra kidolgozott megoldások. A technológiai és online óriásvállalatok – például a Google vagy a Facebook – is hasonló módon fejleszti a fizetési megoldásait.

Ez a megközelítés olyannyira sikeres, hogy három skandináv országban már 65 százalékos piaci lefedettséget értek el a teljes népesség körében. A legtöbb európai bank jelenleg azon hezitál, hogy az Apple Pay, Samsung Pay, Android-Pay vagy a Masterpass rendszerek valamelyikét alkalmazza. Ezek azonban nem platformfüggetlenek, és nem is különösen rugalmasak.

„A bankoknak ezek a rendszerek nem hoznak új ügyfeleket, a kártyatulajdonosok ugyanúgy megszokott kártyáikat fogják használni, és a boltoknak továbbra is be kell fektetniük valamilyen hardver-eszközbe” – magyarázza a problémákat Daniel Döderlein.

 

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben