Hirdetés

Pénzintézetekkel működik együtt a bankok mumusa

transferwise

Az olcsó nemzetközi átutalásokat kínáló Transferwise első embere szerint a fintech szolgáltatások gyökeresen átalakítják a bankok piacát a következő években. Újabban már pénzintézetek is integrálják a rendszerükbe a Transferwise szolgáltatását.

A nemzetközi fintech piac egyik legsikeresebb szereplőjének számít a Transferwise. A cég társalapítója és vezérigazgatója, Kristo Käärmann a Portfolio.hu-nak adott egy interjút. Ebből például kiderült, hogy a bankok jelentős összeget vesztenek a Transferwise által bevezetett olcsó nemzetközi átutalások miatt. Ugyanakkor a feltörekvő fintech cégek Käärmann szerint nem fogják tönkretenni a bankokat.

„Nem hiszem, hogy ki fognak halni, de úgy gondolom, hogy a lakossági bankok jelentősen át fognak alakulni, teljesen máshogy néznek majd ki, mint most. Az egyik fő változás az lesz, hogy ahelyett, hogy univerzálisan mindent csinálnak, de egyikben sem teljesítenek túl jól, inkább specializálódnak majd bizonyos területekre” – véli a Transferwise alapító.

A szakember szerint a specializációval lesznek majd olyan bankok, amelyek csak hitelekkel, jelzáloghitelekkel foglalkoznak, olyan bankok, amelyek csak vállalkozásoknak segítenek, illetve olyanok, amelyek például kereskedelmi szolgáltatásokat teljesítenek.

Érdekes jóslat Käärmann részéről, hogy a bankok piaca olyannyira globalizált lehet, mint amit most az online területen, a Google és a Facebook kapcsán látunk.

„Magyarországnak sincs saját Google-ja vagy Facebookja. A bankoknál is ez lesz a helyzet: mindegy lesz, hogy Magyarországon, Olaszországban vagy Japánban használjuk őket, a szolgáltatás apróbb különbségekkel hasonló lesz. A hagyományos, helyi szereplőknek pedig ezekkel a pénzintézetekkel kell majd felvenniük a harcot úgy, hogy ráadásul a nemzetközi szereplők több pénzt és időt tudnak költeni fejlesztésekre, technológiai innovációkra” – mondja a Transferwise vezérigazgatója.

A cég egyébként bankokkal is együttműködik. Lassan két éve van megállapodásuk az N26 nevű német digitális bankkal. A N26 a nemzetközi átutalásoknál a Transferwise rendszerét használja.

„Most úgy néz ki a dolog, hogy megnyitod az N26-os banki alkalmazást, ellenőrzi, hogy a Transferwise-ot használod-e és ha igen, a két szolgáltatást összekapcsolja. Olyan ez, mint amikor a Google-n keresztül más szolgáltatásokat is el tudsz érni. Aztán amikor lebonyolítod a tranzakciót, mindkét felületen megjelenik” – magyarázza a szakember, aki szerint több más európai bankkal is tárgyalnak hasonló megoldás bevezetéséről.

Mi az a Transferwise?

A céget 2011-ben alapította Londonban az észt Taavet Hinrikus és Kristo Käärmann. Az ötletet az adta, hogy Käärmann kivándorolt az Egyesült Királyságba és haza akart utalni az Észtországban lévő Hinrikusnak. A rejtett költségek miatt viszont 500 euróval többet veszített a tranzakción az HSBC-nél, mint amennyit az interneten elérhető adatok alapján kiszámolt. Ezért inkább abban állapodtak meg, hogy egymás hazai számláira küldenek ugyanakkora összegeket, így lényegében a nemzetközi tranzakciót lokálissá tették.

Ez alapján jött létre a Transferwise nevű, személyek közötti átutalási rendszer. Ennek a lényege, hogy ha valaki pénzt szeretne küldeni külföldre, a platform helyileg fizet és az átutalást a célországban lezajló, hasonló értékű tranzakcióval fizeti ki. A tranzakció díja az utalt összeg 0,5-0,7 százaléka.

Az 1,6 milliárd dollár értékűre becsült startupnak világszerte 900 alkalmazottja van. 2016 vége óta Budapesten is működtetnek egy irodát, ahol elsősorban ügyfélszolgálati támogatással és termékfejlesztéssel foglalkoznak.

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben