Hirdetés

Palkovics László: Az önvezető járművek magyar fejlesztése az amerikaival egyenértékű

Az önvezető járművek magyarországi kutatása és fejlesztése az amerikaival egyenértékű – fogalmazott Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője az MTI-nek San Franciscóból telefonon adott interjújában.

A miniszter szerdán érkezett ötnapos látogatásra az Egyesült Államokba, azzal a céllal, hogy elmélyítse a kétoldalú tudományos kapcsolatokat és népszerűsítse a magyar innovációt. Elsőként csütörtökön a kaliforniai Szilícium-völgyet kereste fel, ahol magyar és amerikai tudósokkal találkozott, valamint előadást tartott a tekintélyes Berkeley egyetemén és látogatást tett két kutatólaboratóriumban is.

„A fizika történelmével találkoztam, megható volt szembesülni azzal, ami az elmúlt 140 esztendőben történt itt” – idézte fel Palkovics László az MTI-nek a Berkeley Egyetem lézergyorsító laboratóriumában csütörtökön tett látogatását. Mint elmondta: a laboratóriumban – angol nevének rövidítése: BELLA – 13 Nobel-díjas fizikus dolgozott, és itt készítették el az első lézergyorsítót. „Ez azért érdekes, mert éppen most fejeződik be a szegedi lézerkutató intézet építése, üzembe helyezése – fűzte hozzá a miniszter.

A BELLA-labor egyik munkatársa magyar: Tóth Csaba a lézerfizika és kvantumelektronika szakértője, akivel Palkovics László találkozott is. A tárcavezető még hat másik magyar tudóssal folytatott eszmecserét. Valamennyien tagjai az Egyesült Államok Szilícium-völgyi Innovációs és Tudományos Társaságának, amelyet a San Francisco térségében tevékenykedő magyar tudósok, mérnökök, orvosok és innovációs szakemberek hoztak létre 2018 júniusában.

Palkovics László az MTI-nek elmondta: a társaság küldetése a magyar tudósok kapcsolattartásának elősegítése, közös projektek megkönnyítése, a magyarországi és amerikai tudományos műhelyek közötti kapcsolatok fejlesztése. A miniszter kivált fontosnak mondta a találkozást a társaság szakembereivel, mert – mint hangsúlyozta – sokat tesznek a magyarországi kutatókért.

„Magyar kutatókat hívnak ide, Kaliforniába, hogy megismerkedjenek a startup-kultúrával és azzal, hogyan működnek ezek a rendszerek”

– fogalmazott a tárcavezető. Palkovics László csütörtökön előadást tartott a Berkeley Egyetemen, ahol – az egyetem meghívására – részt vett a magyarországi önvezető autók gyártásáról és teszteléséről rendezett szimpóziumon. „A zalaegerszegi tesztpályával a világon egyedülálló, a jövő közlekedését és technológiáját alapjaiban meghatározó infrastruktúra épül Magyarországon” – hangsúlyozta a  hallgatóság – szakemberek, egyetemi oktatók és hallgatók – előtt. Az előadás után az MTI-nek így fogalmazott: „be tudtuk mutatni, hogy az önjáró járműrendszerek kutatása és fejlesztése Magyarországon az amerikaiéval egyenértékű”.

A Berkeleyn elmondott beszédében a miniszter többek között kitért arra is, hogy Magyarországon 1700 amerikai vállalat működik, több mint százezer embernek adva munkát.

„Az amerikai közvetlen beruházások összértéke a tíz évvel korábbihoz képest másfélszeresére nőtt, csaknem 3000 millió dollár értékű”

– emelte ki.

Pénteken Palkovics László jelentlétében a Kalifornia Egyetem Irvine-ban lévő kutatóközpontjában együttműködési megállapodást írnak alá a szegedi, az Irvine-i és egy párizsi egyetem között. A közös kutatások arra irányulnak, hogyan lehet az atomerőmű kiégett fűtőelemeit gyorsan lebontani. A kutatásban a szegedi ELI Alps lézerlaboratórium vesz részt.

Los Angelesből Palkovics László Bostonba utazik, ahol szintén egyetemi kutatókkal, tudósklubok képviselőivel, üzletemberekkel találkozik.

 

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások