A Sifted által nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján az Andreessen Horowitz arra a lóra tett, ami kriptobarát szabályozást ígért neki. 2024 nyara előtt ez Nagy-Britannia volt, utána már az Egyesült Államok és főleg Donald Trump.
A brit Üzleti és Kereskedelmi Minisztérium öt éven át tartó, proaktív lobbizásának megkoronázása volt, hogy 2023 júniusában az USA egyik vezető VC-je, az Andreessen Horowitz bejelentette: Nagy-Britanniában nyitja meg első tengerentúli irodáját, ami a kriptovaluták és blokklánc technológiák fejlesztésének támogatására fókuszált. Ez derül ki azokból a dokumentumokból, amiket a Sifted szerzett meg a brit információszabadsági törvény alapján benyújtott kérelem útján.
Az Andreessen Horowitz a kriptobarát lóra tett
Ahogyan korábban megírtuk,
2025. január 24-én az Andreessen Horowitz bejelentette: bezárja a brit irodáját, ezzel gyakorlatilag pedig ki is vonul erről a piacról.
A döntés indoka Anthony Albanese, a VC kriptodivíziójának operatív igazgatója szerint, hogy a január 20-án beiktatott régi-új amerikai elnök, Donald Trump kriptovaluta-politikáját segítsék.
A Sifted által kikért dokumentumok szerint ennél picit bonyolultabb a helyzet. Röviden úgy lehet összefoglalni:
az USA és a UK politikai változásainak hála gyakorlatilag felcserélődtek a szerepek a kriptopiachoz való hozzáállásban, az amerikai VC pedig egyszerűen arra a lóra tett, ami kriptobarát szabályozást ígért neki.
Amikor még Nagy-Britannia tűnt úgy, hogy élen fog járni a kriptoszabályozásban
2024 júliusa előtt ez egyértelműen Nagy-Britannia volt: a Rishi Sunak vezette konzervatív brit kormány rengeteg energiát ölt abba, hogy meggyőzze az Andreessen Horowitz-ot a kriptobarát mentalitásáról.
Erről tanúskodik Kevin Hollinrake, az akkori vállalkozásért, piacokért és kisvállalkozásokért felelős államtitkár és Brian Quintenz, a VC kriptodivízió politikai vezetőjének tavaly februári találkozója, ahol az utóbbi pont a kritpopiac világos szabályozása iránti elkötelezettséget említette meg az egyik okként, amiért az Andreessen Horowitz megjelenik a brit piacon.
A Pénzügyminisztérium gazdasági titkára, Bim Afolami nem sokkal ezután nyíltan kriptobarát kijelentéseket tett, előirányozva a kriptopiac nyárra várható, innovációbarát szabályozását.
Ahogyan ígérte, annak életbe lépése után „rengeteg kriptopénzes tevékenység törvényi definíciót kap. A tőzsdeműködtetés, a letétkezelés és számos más szolgáltatás végre szabályozás alá kerül.”
Ellenben a demokrata Joe Biden irányította USA akkoriban kifejezetten kriptoellenes politikát folytatott: az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete a demokrata elnökség alatt több mint száz végrehajtási eljárást indított a szektor ellen.
A gyakorlatot Brian Quintenz így bírálta:
„A szabályozási egyértelműség hiánya a rossz szereplőket segíti és a jó szereplőknek árt az Egyesült Államokban, mivel azok, akik követik az etikai és szabályozási jó gyakorlatot, versenyhátrányba kerülnek.”
Így nem csoda, hogy a kriptoban érdekelt Andreessen Horowitz a britekben látta a lehetőséget a terjeszkedésre…
Hogyan lett Trump az Andreessen Horowitz új kriptobajnoka?
… egészen tavaly nyárig, az amerikai elnökjelölti kampányban Trump újbóli felemelkedéséig, illetve a konzervatív brit kormány bukásáig.
2024 júliusától a Keir Starmer vezette munkáspárti kormány semmilyen gesztust nem tett eddig a kriptopiaci szereplők felé.
Bim Afolami utódja, Tulip Siddiq – a Sifted kriptopiaci forrásai szerint – egyetlen kriptoszereplővel sem ült le beszélgetni, és több találkozót is lemondott velük. „A látszat sokat számít az üzletembereknek, főleg akkor, ha amerikai kockázati befektető vagy”
– mondta a Siftednek az egyik bennfentes forrás.
Tulip Siddiq, a brit Pénzügyminisztérium jelenlegi gazdasági titkára egyelőre nem sokat tett a kriptopiac jóindulatának elnyeréséért. Forrás: Chris McAndrew / Wikimedia Commons
Ezzel szemben Donald Trump Amerikában magát a kriptovaluta bajnokának állította be az elnökjelölti kampányban, sőt, még családi kriptovállalkozást is indított. A kampány során az Andreessen Horowitz egyre közelebb pozícionálta magát Trumphoz: a VC társalapítói már tavaly nyáron nyíltan támogatták Trumpot, dollármilliókkal tolták meg a republikánus elnökjelölt kampányát, decemberben pedig Trump azt is bejelentette, hogy az Andreessen Horowitz berkeiből fog kinevezni embereket egyes szakpolitikai pozíciókra.
Így lesz például Sriram Krishnan, a VC korábbi általános partnere a Fehér Ház tudományos és technológiai politikáért felelős hivatalának mesterséges intelligenciáért felelős vezetője, illetve Scott Kupor, az Andreessen Horowitz ügyvezető partnere a kormányzati alkalmazottakért felelős hivatal igazgatója.
Sriram Krishnan egyébként pont az Andreessen Horowitz most bezárandó, brit irodájának a vezetője volt. A képen az iroda megnyitóján beszél. Forrás: Sriram Krishnan / LinkedIn
Az i-re a pontot az tette fel, hogy beiktatása után pár nappal, idén január 23-án a régi-új amerikai elnök már ki is adott egy elnöki rendeletet „Amerika vezető szerepének megerősítéséről”, ami 2026-ra irányozza elő az USA kriptoszabályozásának bevezetését.
Erre rá egy napra pedig az Andreessen Horowitz már be is jelentette a brit irodájának bezárását arra hivatkozva, hogy „az új [amerikai] kormányzat erős politikai lendülete miatt” az Egyesült Államokra összpontosítson.
A Sifted által nyilvánosságra hozott információkkal kapcsolatban egyébként sem Brian Quintenz, az Andreessen Horowitz kriptodivízió politikai vezetője, sem a jelenlegi brit gazdasági titkár, Tulip Siddiq nem kívánt nyilatkozni.
NYITÓKÉP: Donald Trump régi-új amerikai elnök 2024 decemberében egy Phoenix-i rendezvényen. Forrás: Gage Skidmore / Wikimedia Commons