Hirdetés

Őszintén a Szilícium-völgyből: idén is jön az Untold Stories Budapest

Nyitott és ingyenes lesz idén az Untold Stories Budapest, mely immár második alkalommal hozza el a startup szcéna iránt érdeklődők számára a Silicon Valley nagyágyúit. 2020. november 9-én és 10-én kendőzetlenül, őszintén beszélnek az alapítók és kulcsszereplők a nemzetközi sikersztorik mögötti történésekről, nehézségekről.

Hirdetés

A konferencia vendége lesz többek között Laura Behrens Wu, aki berlini gyakornokként alapított céget San Fransisco-ban. A Shippo azóta több, mint 60millió dolláros befektetést kapott. Marvin Liao-val, az USA egyik legsikeresebb akcelerátor és seed befeketőjének (500 Startups) egykori vezetőjével fog beszélgeti a Shippo építésének és a nemzetközi alapítók Szilícium-völgybe illeszkedésének történetéről.

Patrick Vlaskovits-tól is hallhatunk izgalmas sztorikat: a magyar-amerikai sorozatvállalkozó és a New York Times best selling írója egy magyar mérnökkel, Szántó Gáborral közösen építette legutóbbi vállalkozását, a Superpowered-öt. Gábor Kápolnásnyékről fejlesztette a mobil-audio-t új szintekre emelő technológiát, Patrick pedig az USA-ból irányított az üzleti és sales folyamatokat. A startupot nemrég felvásárolta a Splice.

Az eseményen előadnak a startupok skálázásának nagyágyúi is. Pavel Karagjaur, a baltikum egyik legnagyobb unikornisának, az itthon is működő Bolt-nak a növekedési igazgatója. Tőle arról tudhatunk meg többet, hogyan lehet egy startupot országról országra, hatékonyan skálázni. Az egyik leggyorsabban növekedő hazai startup, a Bitrise növekedési igazgatója is az előadók között van. Hendrik Haandrikman beszámol arról, hogyan érdemes átalakítani egy növekedési csapatot seed és Series B befeketetés között.

A külföldi előadók mellett – akiknek sora a fentieken kívül is folytatódik – a magyarországi startup szcéna sikeres alapítói is felbukkannak, így az AIMotive vezetője Kishonti László, Vinnai Balázs, a Codecool alapítója és az IVSZ elnöke. Fehér Gyula, az Oktogon Ventures partnere pedig a tavalyi előadókkal beszélget majd a 2020-as év és a koronavírus startup világra gyakorolt hatásairól.

A rendezvénysorozat célja, hogy Budapesten olyan nemzetközi platform épüljön, amely segítségével a régió startupjai kapcsolatokat építhetnek és komoly, példaértékű nemzetközi sikersztorik mögötti alapítóktól, befektetőktől és szakemberek történeteiből tanulhassanak. A novemberi eseményen gyakorlati tudást szerezhetnek termékmenedzsment, marketing, sales és fundraising témakörében olyan startupok alapítóitól, akik gyorsan értek el nagy növekedést.

Az Európa Média és a Startup Europe Networks mellett a Startup Hungary is társszervezője az eseménynek. Biás Csongor, a Startup Hungary igazgatója úgy fogalmazott:

“Egy nemzetközi startup konferencia sokat segíthet abban, hogy a helyi ökoszisztéma könnyebben bekapcsolódjon a nemzetközi vérkeringésbe. Olyan rendezvényt szeretnénk építeni, amely idecsalja az iparág fontos szereplőit és a régió legígéretesebb startupjait.”

Bár az esemény online lesz, a szervezők interaktív formátumot ígérnek, előadások és panelbeszélgetés mellett a startupok részt vehetnek egy 3 órás, B2B startupoknak szóló sales workshopon, illetve az összes előadás után kérdéseket tehetnek fel. Virtuális networkingre is lesz lehetőség, rapid videóbeszélgetések formájában tudnak beszélgetni a konferencia többi szereplőjével.

Az eseményre ezen a linken lehet regisztrálni: https://hopin.to/events/untold-stories-budapest-online-edition

 

Hirdetés

Netflix-díjas magyar céget vásárol fel az amerikai nagyvállalat 

Kiemelkedő eredmény a magyar innovációs szektorban: a Netflix streamingszolgáltató díját elnyerő, online ajánlórendszerek fejlesztésére szakosodott Gravity R&D informatikai cég felvásárlására végleges megállapodást kötött az amerikai tőzsdén jegyzett Taboola, a digitális hirdetési piaci  szegmens egyik legjelentősebb globális szereplője. A netezők számára személyre szabott “találatokhoz” a hátteret biztosító Taboola nemcsak a magyar céget vásárolja fel, hanem a közép-európai fejlesztői központját is Magyarországra telepíti. 

Bővebben

A többség számára 10 mobilalkalmazás bőven elég

Hazánkban már 6,2 millióan használnak okostelefont és nagyjából 6 millióan interneteznek mobiljukon a 18-69 éves korosztályban – derült ki az eNET legújabb reprezentatív kutatásából. A többség számára 10 mobilalkalmazás bőven elég, legalábbis ennyit használ hetente. A magasfokú okostelefon penetráció mellett azonban több internetes tevékenység van, ahol nem ezt az eszközt preferáljuk – ilyen például a webáruházi vásárlás vagy a levelezés, ahol a számítógépet részesítjük előnyben.

Bővebben
Hirdetés

Először Magyarországon: startup ökoszisztémára fókuszáló adat-felület

A Hungarian Startup University Programot (HSUP) megvalósító Express Innovation Agency, valamint a Dealroom.co startupokra és tech ökoszisztémákra koncentráló nemzetközi adatszolgáltatóval kötött megállapodás keretében megnyílt a startup ökoszisztéma fókuszú, közös magyarországi platform, amelynek célja, hogy fellendítse a magyar innovációt és vállalkozói szellemet.

Bővebben

A jelenlegi többszörösére szorosára kellene gyorsítani az épületfelújítások ütemét Európában

A klímavédelem érdekében a beruházási prioritások sürgős átgondolására és határozottabb közös fellépésre szólítja fel a Világgazdasági Fórum (WEF) napokban zajló davosi találkozóján a résztvevőket a Schneider Electric. Az energiamendzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat Fenntarthatósági Kutatóintézetének friss elemzése szerint a jelenlegi 2-3-szorosára kellene gyorsítani az épületfelújítások ütemét Európában, hogy sikerüljön elérni a Párizsi Megállapodásban megfogalmazott célokat.

Bővebben

Az ember a kulcs, nem az ötlet

A hazai startup világban is megtalálhatók már az angyalbefektetők, a vállalkozások nagy része azonban még nem mindig tudja pontosan, hogyan és mikor lehet alkalmas arra, hogy tőkét kapjon tőlük a szintlépéshez. A Start it @K&H ezért a hazai angyalbefektetői szféra két közismert alakját látta vendégül, hogy tapasztalataikon keresztül mutassák be a kezdő vállalkozóknak az ilyen típusú forrásbevonás sajátosságait.

Bővebben

A gyerekek digitális biztonságát védi egy magyar startup

A gyerekek digitális biztonsága szerencsére már nem új fogalom – mégis meglepő helyen kerülhet veszélybe. A kicsikről készült képek, videók online felületeken történő megosztása ugyanis veszélybe sodorhatja a gyerekek digitális biztonságát – akkor is, ha azt a szülők, az oktatási intézmény vagy éppen a nyári tábor szervezői teszik. A Start it @K&H inkubátorprogramba bekerült kidea egy olyan zárt digitális óvodai kommunikációs felület, amely többek között erre az aktuális problémára nyújt egyszerű megoldást. 

Bővebben