Hirdetés

Ősszel is támogatja a vállalkozó anyukákat a Womentoring

Több éve fut nagy sikerrel a Design Terminal Mentorprogramjának kifejezetten nőknek szóló kezdeményezése, amely abban segíti a várandós és kisgyermekes női alapítókat, hogy hogyan tudják összeegyeztetni a vállalkozást és a családot. A Womentoring 2022-es őszi szemeszterére szeptember 19-ig lehet jelentkezni.

Magyarországon az átlag startup alapító 30+-os, magas iskolai végzettségű férfi. A vállalkozások mindössze 29%-a számol be arról, hogy van női társalapítója, és csak 12%-uk teljesen női alapítású. Ezeken a nem túl mutatós számokon szeretne emelni célzott programjával a Design Terminal.

Az innovációs ügynökség már több, mint 250 programban mutatott irányt több, mint 2500 startupnak.

A munka egyik legfontosabb terepe az évente két szemeszterrel induló Mentorprogram, melynek 3 hónapja alatt személyre szabott segítséggel fejlődhetnek az induló vállalkozások.

4 éve kifejezetten a nőkre fókuszáló kezdeményezés indult ezen belül. A Womentoring során a szervezők a női alapítókat, kismamákat és kisgyermekes anyukákat segítik abban, hogy felismerjék: a vállalkozói lét akár kisgyermek mellett is opció lehet, és ezáltal könnyebben helyezkedjenek el a szcénában. A programot szemeszterről szemeszterre az aktuális igények alapján finomhangolja a Design Terminal, idén ősszel azok az anyukák vannak fókuszban, akik éppen várandósak vagy kiskorú gyermek mellett szeretnének vállalkozni.

A legutóbbi Mentorprogram szemeszter résztvevői közül többen emelték ki, mennyi kiaknázatlan lehetőség van a női ötletekben, vállalkozásokban. „Minden olyan kezdeményezés, amely azt mutatja meg, hogy ennek igenis teret kell adni, rendkívül hasznos” – mondja a brit Sarah White, az angolul tanuló gyerekek számára közös platformot biztosító Little Bridge startuptól. „Jó, hogy léteznek terek, ahol egymással beszélgethetünk a hasonló kihívásainkról” – ez már Gloria Kraus véleménye, aki cégével zajfogó sapkákat fejleszt kisbabák számára.

A 2022-es őszi szemeszterben is várják a programra azokat, akik rendelkeznek egy startup ötlettel vagy már elindították vállalkozásukat, de hiányzik a megfelelő üzleti tudásuk vagy kellő magabiztosságuk. A Womentoringra szeptember 19-ig tudnak jelentkezni a várandós nők és azok az anyukák, akiknek gyermekei még nem töltötték be a 18. életévüket.

JELENTKEZZ A WOMENTORING PROGRAMBA!

A nyolcalkalmas képzés heti négy órát vesz majd igénybe, amely alatt a Design Terminal gyermekfelügyeletet biztosít az irodájában. Pénzügyi és üzleti terv készítésében, jogi kérdésekben, vezetői készségek elsajátításában, időmenedzsmentben kapnak majd segítséget, valamint a befektetésszerzéshez elengedhetetlen pitchekre is felkészíti őket a program.

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben