Hirdetés

Óriási sikerrel zárult az osztrák-magyar startupperek szakmai osztálykirándulása

„Egy kicsit olyan ez, mint egy osztálykitándulás, nem?” – ez a kérdés nem egyszer hangzott el a szerdai Startup Pannonia Kick Off meetupján. Ez az alkalom egy új kezdeményezés és egy előremutató együttműködés első állomásaként jött létre, ahol az osztrák és a magyar startupközösség találkozhatott egymással.

Ötven fiatal verbuválódott össze a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara parkolójában szerda délután. A Startup Pannonia meetupja iránt túlnyomó részt győri, soproni és budapesti alapítású startupok érdeklődtek, de az ország más pontjairól is csatlakoztak a kezdeményezéshez. A program célja, hogy élénkítse a régió startupökoszisztémáját, eltekintve az országhatároktól – a Startup Pannonia ugyanis célkitűzése által lehetőséget biztosít az osztrák-magyar kapcsolatok kiépítésére is. A közös busz éppen ezért Győrből Jois (Nyulas) irányába indult, ahol Leo Hillinger, a sikeres osztrák borász és nagyra becsült befektető birtokán zajlott a délután további programja.

A szervezők közül az utazás alatt INPUT Program Startup koordinátora, Szabó Krisztián tartott velünk, és elmondta: „Meggyőződésünk, hogy egy helyi startupökoszisztéma kiépítésével nem csak a helyi tehetséges fiataloknak segítünk, hanem a gazdaság növekedéséhez is hozzájárulunk.

Olyan rendszer kiépítésére törekszünk, amelynek minden szereplője tud egy kicsit visszaadni a közös jóért, valamint új munkahelyeket teremthet.

Szeretnénk a mostani generáció sikertörténeteivel a jövő fiataljainak is példát mutatni azzal kapcsolatban, hogy nem kell ahhoz messze menni, hogy az ember boldoguljon, és megvalósítsa mindazt amire képes, amiről álmodik.”

A közös utazás remek lehetőséget biztosított arra, hogy elinduljon a networking, és mindenki a régmúlt idők osztálykirándulásain nosztalgiázzon. Megérkezésünket követően a lélegzetelállító helyszínen nagy örömmel és finom borokkal fogadtak bennünket az osztrák vendéglátóink, a Wirtschaft Burgenland Gmbh és a Hillinger borászat munkatársai.

A megnyitó keretében Tüske Tamás – a StartITUp Győr alapítója és a ViddL üzletfejlesztője – hívta fel a figyelmünket arra, hogy a két ország startupperei nagyon sokat tanulhatnak egymástól, és egy nagyszerű lehetőség ez a kezdeményezés arra, hogy az új inspirációk által új ötletek szülessenek meg. Ezután csatlakozott hozzá az osztrák szervezői bizottság részéről Michael Sedlak is, aki ismertette a Startup Pannonia célkitűzéseit. A jó hangulatú megnyitó után négy sikeres startupper előadása következett – Réti Virág, Markus Tscheik, Fekete Dániel, és Michael Prünner – a startup élet nehézségeiről és örömeiről, vállalatvezetési tapasztalataikról és saját történetükről meséltek a közönségnek.

„Fantasztikus érzés számomra, hogy másoknak tetszik annyira a munkám, hogy meghívnak egy ilyen rangos eseményre és kíváncsiak a történetemre és a tapasztalataimra. Ez megerősít abban, hogy jól csinálom, amit csinálok.” – mondta el az előadását követően Fekete Dániel, a Billingo és a POIZO startupok alapítója.

Végül az előadások zárásaként a helyszínt biztosító Leo Hillinger is magához vette a mikrofont, hogy szóljon néhány spontán, ámde annál motiválóbb mondatot az egybegyűlteknek.

„Most sokan talán irigyelnek, mert sikeres vagyok, de a legtöbben nem is gondolják, hogy emögött hosszú évek áldozatos munkája áll. Szívből kívánom  a startupot alapító fiataloknak, hogy ne a pénz és a siker lebegjen a szemük előtt. Hanem élvezzék azt, hogy azzal foglalkozhatnak, amiben hisznek és amit szeretnek.”

„A siker legfontosabb hozzávalói ugyanis az odaadás, a lelkesedés és a kitartó munka”

– ösztönözte karizmatikus beszédével a fiatal közönséget.

Végül megköszönte a szervezők munkáját, s ezzel kezdetét vette a kötetlen beszélgetés, kapcsolatépítés és tapasztalatcsere a résztvevők között, közben pedig rendkívül finom italokkal és vacsorával vendégeltek meg bennünket. Pozsgai Brigitte, az UniPie alaptója, a Start it @K&H egyik mentoráltja szerint ez a hangulat mindenkinek sokat segített a könnyed kapcsolatépítésben. Nagyon fontos egy ilyen eseményen, hogy a szervezők meg tudjanak teremteni egy közvetlen, oldott közeget, amiben a vendégek is közvetlen módon tudnak beszélgetni egymással. A szép táj, a szép hely és a jó minőségű ételek, italok mind segítenek abban, hogy az emberek könnyedén kezeljék azt a szituációt, amiben saját álmaik bemutatása mellett arra is figyelniük kell, hogy miért – vagy kiért – is mentek el az adott rendezvényre. Azt hiszem, a képeken is jól látszik, hogy ez mind adott volt.” – mondta.

Fotók: Roman Huditsch Fotografie

A rendezvény az INTERREG V-A Ausztria-Magyarország Program ATHU052 – SMART-UP projektjének keretében valósul meg. A projektet az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatja.

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben

Növekedett a hazai szabadalmi kérelmek száma, de európai viszonylatban még így is gyengén teljesít Magyarország

Tavaly jegyezték a legtöbb szabadalmi kérelmet Magyarországról, azonban – ha az Európába érkező kérelmek számát tekintjük – arányaiban ezzel még mindig csak a lista utolsó harmadában vagyunk.

Bővebben