Óriasi lehetőségek kapujában a Microsoft

Rendkívül jól pozícionálta magát a Microsoft a felhőalapú szolgáltatásokban és a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek kiaknázásra, ugyanis vállalatok számára nyújtott platformjai segítségével rendkívül hatékonyan képes biztosítani a cégeknek az ehhez szükséges infrastruktúrát. Ennek köszönhetően sikerült elmozdulnia a cégnek a Windows operációs rendszerre és az Office szoftvercsomagra épülő bevételszerkezettől egy sokkal diverzifikáltabb irányba, ahol kulcsfontosságú szegmensek akár 50%-kal is képesek növekedni éves alapon.

Vállalatvezetők gyakran hangoztatják, hogy ezek a fent említett technológiák még csak gyerekcipőben járnak, így nagy tér állhat még a Microsoft előtt, hogy meglovagolja ezt a hullámot. Jelenleg a részvényárfolyam éppen egy korrekciós fázist készül maga mögött hagyni, így érdemesnek látjuk a mostani szinteken vételi pozíciót nyitni.

Az aranytojást tojó tyúk

A vállalatoknak nyújtott felhőalapú szolgáltatások az a szegmens, amely a vállalat növekedését egyértelműen húzza, mostanra a teljes árbevétel 28%-át teszi ki. Ezeket főként az Azure névre keresztelt felhőalapú platform (ennek segítségével lehet alkalmazásokat készíteni, telepíteni, futtatni a felhőben a Microsoft adatközpontjain, gyakorlatilag a céges IT infrastruktúra kiszervezése), az Office 365 csomag (a klasszikus Microsoft Office szoftverek, amelyek itt felhőalapú szolgáltatásként érhetőek el), a Dynamics 365 csomag (felhőalapú ERPS és CRM rendszer), a LinkedIn vállalati szegmense és egyéb felhőalapú szolgáltatások teszik ki.

Az innen származó bevételeket 2017 első gazdasági negyedévétől bontja le külön a cég (a szokásos szegmensenkénti bontáson túl), ebből is látszik, hogy nem is olyan régóta váltak ezek a szolgáltatások a növekedés fő motorjává. Míg a 2017-es gazdasági év elején alig több mint 3 milliárd dolláros árbevétel származott a vállalatoknak nyújtott felhőalapú szolgáltatásokból, a most zárult gazdasági második negyedévre ez már 9 milliárd dollárra ugrott. Ez egyébként közel 50%-os növekedést jelentett év/év alapon, ráadásul kisebb gyorsulást is az előző negyedéves növekedési ütemhez képest. Eközben ráadásul a bruttó marzs is fokozatosan emelkedett a szegmensben, a 2017-es gazdasági év eleji 49%-ról a mostani 62%-ra. Ez jórészt az Azure platform egyre javuló marzsának volt köszönhető, ami a vállalat szerint tovább javulhat az elkövetkező időben. Az Azure-ból származó bevétel pedig 76%-kal nőtt év/év alapon, így több negyedévet követően most nem is lassult az impozáns növekedési ütem. Ez alapján pedig úgy tűnik, hogy még egy jó darabig masszív profitnövekedést fog biztosítani a cégnek ez a szegmens.

Ezt egyébként a vállalati ügyfelek rendelésállományának növekedése is alátámasztja, ami 22%-os növekedést mutatott árfolyamszűrt alapon a legutóbbi negyedévben, ami gyorsuló növekedés az elmúlt három negyedév 16-19% közötti növekedési üteméhez képest. A vállalat szerint egyre több nagy ügyfél választja a Microsoft által kínált felhőalapú szolgáltatásokat, miután egyre többen ismerik fel és el az ezekben rejlő lehetőségeket. Legutóbb a Pfizert, a Mastercardot vagy a Walgreens Boots Alliancet emelte ki negyedéves gyorsjelentésében a cég.

Az ezüsttojást tojó tyúkok

A vállalat történetek legnagyobb akvizíciójára került sor, amikor a bejelentette 2016 júliusában, hogy 26,2 milliárd dollárért felvásárolja a LinkedIn üzleti közösségi hálózatot. A LinkedIn beintegrálása előtt nagyjából 20%-os év/év alapú árbevétel-növekedést mutatott fel a közösségi hálózat, a Microsoft rendszereivel való integráció után ez az utóbbi negyedévekben 30% fölé emelkedett. Ez a legutóbbi negyedévben már 1,7 milliárd dolláros árbevételt jelentett, a Microsoft teljes bevételének 5%-át. Ugyan maga az üzlet a hosszútávú növekedést célzó fejlesztések miatt még veszteséges, a menedzsment erősen optimista a jövőbeni kilátásokkal kapcsolatban, így a közösség hálózat még fontos profitnövekedési motorjává válhat a jövőben a cégnek.
A LinkedIn-éhez hasonló növekedési ütemet mutatott az elmúlt negyedévben a Microsoft által gyártott hardware eszközök értékesítéséből származó bevétel (+32% év/év), amit főként a Surface termékcsalád vártnál nagyobb népszerűsége hajtott (teljes árbevétel 6%-a). Az új Surface Go, amely gyakorlatilag laptop és tablet is egyben különösen nagy népszerűségnek örvendett, ami a cég szerint a mostani negyedévben is 20% feletti növekedési ütemet biztosíthat ennek a szegmensnek. Fontos hozzátenni, hogy a hardware-értékesítések marzsa érdemben kisebb lehet, mint a szoftverértékesítéseké, így középtávon nem ez a szegmens lehet a meghatározó a profitnövekedés szempontjából.

Mesterséges lassulás a PC piacon

Az utóbbi negyedévekben az Intelnél kapacitáshiányok léptek fel a PC-knél használt processzorok esetében, ami visszafogta ennek a piacnak a növekedési ütemét. Emiatt a Windows operációs rendszerek értékesítéséből származó árbevétel 2%-kal esett vissza év/év alapon az utóbbi negyedévben, miközben ez az utóbbi negyedévekben inkább 10%-os növekedést mutatott. Ez nagyjából 500-600 millió dolláros árbevétel-kiesést jelenthetett a cégnek, amit azonban a későbbiekben még realizálhat, amint beéri magát az Intel a processzorok gyártásával. Mivel ez a szegmens az árbevétel 15%-át adja, ez részben elég volt ahhoz, hogy az utóbbi negyedéveket jellemző 16-19% közötti növekedési ütem 12%-ra essen vissza.
A fenti területeken túl a Play Station és számítógépes játékokból származó bevételek (főként Xbox) és a Google-éhez hasonló hirdetési bevételek (Bing böngésző) azok, amik fontos szerepet játszanak még a Microsoft növekedésében:

* a körcikkekben levő százalékok az adott terület év/év alapú növekedési ütemét mutatják a 2019-es gazdasági második negyedévben, nem pedig az adott szegmens részarányát a teljes árbevételen belül (ezt pusztán a körcikk nagysága szemlélteti)
Forrás: Erste, Microsoft negyedéves jelentések alapján

Óvatos a konszenzus

Az Intel processzorok kínálati korlátjának negatív hatása a PC piacra 1-2 negyedéven belül halványulhat, ami ismét lökést adhat a bevételek növekedésének. Eközben a növekedés egyéb motorjaiban (vállalatoknak nyújtott felhőalapú szolgáltatások, LinkedIn, Hardware érétkesítések) továbbra sem vár érdemi lassulást a menedzsment, miközben az üzemi marzs tovább tágulhat a felhőalapú szolgáltatások egyre nagyobb térnyerésének köszönhetően.
Ezek fényében az elemzői konszenzus által várt 12, illetve 7%-os üzemi eredmény bővülés nem tűnik túl acélosnak a soron következő két negyedévre, így könnyen lehet még tere pozitív meglepetéseknek. Ez pedig további katalizátora lehet a részvényárfolyam emelkedésének.
Ehhez pedig jelenleg egy 24-es előremutató P/E ráta párosul, ami a következő évek 10% feletti várható növekedését tekintve egyáltalán nem tűnik drágának.

Technikai kép

A decemberi nagyobb korrekció az amerikai részvénypiacon a Microsoft részvényeit sem hagyta érintetlenül, a 100 dolláros lélektani szint alá azonban csak átmenetileg szúrt le az árfolyam. Innen mostanra sikerült visszakapaszkodni a 200 napos és a rövidtávú mozgóátlagok fölé, ráadásul éppen a 102-108 dollár közötti bázisból igyekszik kitörni. Ezzel most jó alkalom kínálkozik vételi pozíció nyitására, veszteséglimitáló stop megbízásnak a 100 dolláros támaszszintet használva. Felfelé első körben a 115 dollárnál lévő rés majd a 116 dolláros történelmi csúcs szabhat gátat, ahova egyébként a technikai alakzatból számolt célár is esik. Ezt a szintet profitcélként használva azonban csupán kevésbé kedvező, 1:1 arányú hozam/kockázatú pozíciót kapunk, így érdemes inkább profitcélként a jelenlegi elemzői célárak átlagát, 126 dollárt használni. Ehhez ugyan új történelmi csúcsra kéne mennie az árfolyamnak, de az erős fundamentális trendeket tekintve ez könnyen benne lehet a pakliban.

Az Erste Befektetési Zrt. felügyeleti szerve a Magyar Nemzeti Bank.Az ajánlást az Erste Befektetési Zrt. a kibocsátóval nem közölte.
Az elemzésben közölt információk forrását az adott grafikon vagy táblázat alatt külön jelezzük.
Az elemzés készítése során használt módszertannal, értékeléssel, valamint a becslés, előrejelzés, célárfolyam készítésekor használt feltételezésekkel kapcsolatos további információkat az Elemzési hirdetményben találhat. Az Elemzési hirdetmény ezen túlmenően magyarázatot ad az ajánlások (Long, Short) jelentésére.
Elemzési hirdetmény
Az ajánlás a következő időtartamra (befektetési időtartam) vonatkozik: Az ajánlás a célárfolyam teljesüléséig, vagy a stop-loss aktiválódásáig érvényes.
Az ajánlás tervezett aktualizálása: Társaságunk az általa korábban kiadott elemzéseket külön nem aktualizálja. Amennyiben olyan tényező merül fel, amely a korábban kiadott elemzés módosítását indokolja, új elemzést bocsátunk ki. Erre tekintettel, kérjük vegye figyelembe a fent megjelölt befektetési időtartamot, amelyre ajánlásunk vonatkozik.
Kockázati figyelmeztetés: Felhívjuk figyelmét arra, hogy az értékpapírokba történő befektetés különböző kockázatokat hordoz magában, ezért befektetési döntése meghozatala előtt körültekintően értékelje az egyes értékpapírok termékparamétereit! Társaságunknál elérhető termékekről részletes tájékoztatás – mely tartalmazza az adott termékekben rejlő kockázatokat is – a weboldalunkon található Általános Terméktájékoztató anyagokban érthető el:
http://ersteinvestment.hu/hu/termekek.html
A társaságunk által terjesztett befektetési ajánlások listája a következő helyen érhető el, ugyanitt megtalálhatók az adott instrumentumra esetlegesen adott korábbi ajánlások is:
https://www.erstemarket.hu/elemzesek/elemzoi-ajanlasaink

A Toyota feladta a leckét Elon Musknak

A Toyota zöld, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás teherautók fejlesztését célzó Portal projektje újabb mérföldkőhöz érkezett. Bemutatták ugyanis  a hidrogén-üzemanyagcellás teherautó-prototípusának első példányát. Ezzel feladták a leckét a Tesla vezér Elon Musknak, aki korábban szójátékkal élve bolond celláknak nevezte az üzemanyagcellákat (fuel cell – üzemanyagcella, fool cell – bolond cella).

Bővebben

Zsarolóvírusokat és szerverhozzáféréseket is árulnak a webes feketepiacon

A kiberbűnözés 3 billió dolláros kiadást jelentett világszerte 2015-ben, és az előrejelzések szerint ez az összeg 2021-re 6 billióra emelkedik. A kiadások alatt az incidensek utáni összes költséget értjük.  Az ESET szakemberei összegyűjtötték, hogy milyen szolgáltatások érhetők el a dark weben, és ezek mekkora kiadást jelentenek a kiberbűnözők számára.

Bővebben

Startupot allapított az Aranyélet és a Válótársak sztárja

Egy zárt Facebook csoport jól bevált működésén felbuzdulva alapította meg startupját Lengyel Tamás és Gosztonyi Csaba. A Szabadszínész egy digitális castingplatform, egy szakmai piactér, amely a munkavállalókat és a munkáltatókat egymás számára láthatóvá teszi, részrehajlástól mentesen – függetlenül a kapcsolati rendszertől és a földrajzi elhelyezkedéstől.

Bővebben

Még két napig jelentkezhetünk a félmilliós fődíjra vállalkozási ötleteinkkel

Március 20-án zárul a jelentkezés a Győrben megrendezésre kerülő vállalkozási ötletversenyre. A vidéki városban a legjobb ötletek között közel egymillió forintot osztanak ki, emellett értékes belépőjegyek és ingyenes irodahasználat is gazdára talál majd a zsűri által arra legérdemesebbnek tartott ötletgazdák között.

Bővebben

Véget vet a magyar startup az önmagunk diagnosztizálásából fakadó felesleges pániknak

Alig két éve indult útjára a hazánkban úttörő egészségügyi mobilalkalmazás, a MediCall, de felhasználóik száma már több, mint 13.000, ráadásul 200 millió forintos tőkebefektetést kapott decemberben az alkalmazást fejlesztő cég. A telefonos alkalmazás a jövő egészségügyi szolgáltatását hozza el Magyarországra, forradalmasítva az orvos-beteg kapcsolattartást és a páciensek folyamatos, várakozási idő nélküli, szakszerű ellátását.

Bővebben

Hihetetlen adatátviteli kapacitása van a Microsoft és a Facebook tenger alatti kábelének

A világ legmagasabb kapacitású tengeralatti kábelének sebességén végzett egy korszakalkotó tesztet az Infinera, és arra jutottak, hogy a lehetséges adatátviteli sebesség akár 20%-kal gyorsabb lehet, mint azt a kábel lefektetésénél feltételezték a mérnökök és a tervezők. A kísérlet során a kutatók 26,2 Terabits/másodperces rekord átviteli sebességet ért el azon a közel 6600 kilométer hosszú transzatlanti kábelen, amely a Facebook és a Microsoft közös tulajdonában van.

Bővebben

Európa sokat profitál a nyitott beruházási politikájából

Számos kulcságazatban nő a harmadik országbeli tulajdonban lévő vállalatok aránya az Európai Unióban, ahol Kína és más feltörekvő gazdaságok egyre több pénzt fektetnek be – derül ki az Európai Bizottság jelentéséből. A friss értékelés szerint az uniós cégek eszközeinek több mint 35 százaléka harmadik országbeli tulajdonban van, ami azt jelzi, hogy az európai uniós befektetési rendszer az egyik legnyitottabb a világon.

Bővebben

Nemzetközi startup nagyágyúk jönnek Budapestre

Idén tavasszal is jön a Startup Safari fesztivál Budapesten!  Az eseményt április 17-19. között rendezik meg. Az érdeklődők helyszínről helyszínre vándorolva ismerkedhetnek meg a számukra érdekes cégekkel, szakmákkal, emberekkel, elsősorban az infokommunikációs szektor, a kreatívipar, a startup-kultúra, valamint az ezek köré csoportosuló üzleti szolgáltatások és társadalmi ügyek területéről.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások