Hirdetés

Önkéntes programok népszerűsítése, segélyhívó app, úszó zöldpark a betondzsungelben – ilyen ötletekkel könnyítenék meg a városlakók életét az Ideathon versenyzői

Képriportunk a hatodik alkalommal megrendezett Ideathon startupötletversenyről.

November 15-én és 16-án hatodik alkalommal rendezték meg az Ideathon startupötletversenyt az Ideathon Kft. és a StartITup Győr közös szervezésében, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében. Az iparkamara mellett az esemény főtámogatói az MBH Fintechlab és az Enterprise Europe Network voltak, további támogatóként jelent meg az InnoMaker Partners.
A verseny célja, hogy egy-egy meghatározott téma kapcsán az összeálló csapatok kidolgozzanak egy innovatív ötletet, amit a rendezvény végén szakmai zsűri előtt prezentálnak. A kétnapos alkotási folyamat során a csapatok feladatokon és workshopokon keresztül, mentorok segítségével jutnak el az ötlettől a megoldásig. Idén megújullt formában rendezték meg a versenyt, amit annak neve is tükröz: az Ideathon 6 Rapid Edition a korábbiaknál rövidebb, fókuszáltabb programot kínált a versenyzőknek, akik így igazán intenzív munkával tárhattták fel az adott problémát, hozhattak rá ötleteket és dolgozhattták ki a megoldást, miközben új ismereteket sajátíthattak el.
Az idei verseny fókuszában a városok jövője állt: az összeállt 9 csapat a közlekedési dugóktól kezdve, a zöldterületek hiányán át, egészen a közösségi terek fejlesztéséig hoztak innovatív megoldásokat. A versenyzőket 10 elismert szakember segítette mentorként, az esemény lebonyolításához pedig műsorvezető, facilitátorok és önkéntesek is hozzájárultak.
A kétnapos programot a versenyzők a szakmai zsűri előtti pitch-deckkel zárták: Csernátony Fanni, a Cellux Lab / MOME service designere, Mülek Andrea, a Pioneers szenior innovációs tanácsadója, valamint Partos Boldizsár építészmérnök, a ZegZug társalapítója értékelte az elkészült munkákat.
A Floatin’Oasis a tóval vagy folyóval rendelkező városokban élők számára dolgozott ki a közösségi kapcsolatok erősítését szolgáló koncepciót úszó zöld parkok és skálázható, természetközeli közösségi terek létrehozásával. Az EASYWATER a háztartásokban előforduló szürkevíz otthoni hasznosíthatóságára alkotott egy víztisztító rendszert. A VolunTér egy social kredit alapú platform ötletét dolgozta ki az önkormányzatok és a civil szervezetek önkéntes programjainak népszerűsítésére. A MakerSpacer a családok mentális és lelki egészségéért, ille kreativitásuk megőrzéséért kíván szolgáltatást nyújtani.
A MatchmyDrive élmény alapú applikációt talált ki annak érdekében, hogy a városlakók a fenntartható közlekedést használják. A ProtectWay a KRESZ kibővítésével, egy közoktatási tantárggyal és egy nemzetközi, videós érzékenyítő anyaggal tenné felelősségteljesebbé a sofőröket. Az SOS csapata a segélyhívások egyszerűsítését tűzte zászlajára, így növelve a fogadható hívások számát és a hívók társadalmi felelősségtudatát. A RiDeal a tömegközlekedés használatát jutalmazó appot álmodott meg. A Heaven Green pedig innovatív digitális detox parkok létrehozását vázolta fel a városokban.
A zsűri értékelése alapján az Ideathon 6 Rapid Edition nyertese a VolunTér lett.
A második helyezett az SOS lett…
…a dobogó alsó fokát pedig a Floatin’Oasis csapata érdemelte ki.
A Startup Campus különdíját az Easywater
… a rendezvény networking különdíját pedig Szerencsés Dániel, Németh Adrienn és Papp Dávid kapta meg.

KÉPEK: Tüske Tibor

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben