Hirdetés

Okos gyárat nyit a Mercedes Kecskeméten

Egyedülálló, csúcstechnológiás gyárat nyit hamarosan a Mercedes Kecskeméten. Itt debütál a full-flexibilis gyártósor, és különböző okoseszközök használatát is bevezetik. A gyártás 2020 végén indulhat el.

Az egész Mercedes-Benz világban az első full-flexibilis gyár lesz a magyarországi. Ez azt jelenti, hogy ugyanazon a gyártósoron egyszerre vagy egymás után lehet bármilyen platformra, bármilyen meghajtású autót felvezetni.

A dolgozók munkáját digitális és okos eszközök segítik majd .

– mondta el Ludvid Orsolya kommunikációs igazgató.

A Mercedes-Benz Cars Kecskeméten épülő új autógyára nem kevesebb, mint 2500 új munkahelyet teremt. Ludvig Orsolya hozzátette, a már működő autógyár szomszédságában létesülő új gyár karrierlehetőséget kínál a meglévő munkatársaknak is, mivel körülbelül 300 csoportvezetőre, számtalan műszakvezetőre lesz szükség.

MTI

 

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben

Növekedett a hazai szabadalmi kérelmek száma, de európai viszonylatban még így is gyengén teljesít Magyarország

Tavaly jegyezték a legtöbb szabadalmi kérelmet Magyarországról, azonban – ha az Európába érkező kérelmek számát tekintjük – arányaiban ezzel még mindig csak a lista utolsó harmadában vagyunk.

Bővebben