Hirdetés

Okos bevásárlókocsi, ami kiiktatja a pénztárokat a boltokból

Az Amazon önkiszolgáló üzleteiről már beszámoltunk, és azóta sok szó esett arról, hogy hogyan veszik majd fel ezzel a megoldással a kisebb kereskedők a versenyt. Most a Carper nevű startup rukkolt elő egy alternatív megoldással – ami a vásárlók számára egy sokkal ismerősebb élményt nyújt.

Az amerikai startup olyan bevásárló kocsikat fejleszt, ami belismeri a termékeket – hiszen három oldalról kamerákkal figyeli, mi kerül bele, van benne egy tömegérzékelő illetve egy vonalkód leolvasó is. A vásárlás végén a fizetés is a kocsival történik, hisz felszerelték egy bankkártya leolvasóval is. 

„Ha besétálsz egy élelmiszerüzletbe, akkor azt veszed észre, hogy az elmúlt 100 évben nem sok minden válotzott, és ez nagyon érthetetlen. Taxit rendelünk az okoseszközünkkel, ha szállást foglalunk csak megnyitjuk a telefonunkon az oldalt, de ha bevásárolunk még mindig sorbanállással töltjük az időnket” – beszélt motivációikról az alapító, Lindon Gao a TechCrunchnak.

A startup termékei már két üzletben elérhetőek New Yorkban. A startup kiemelte azt az eredményt, hogy a fogyasztók 18%-kal többet vásárolnak az okos kosárnak hála, így az üzleteknek érdemes beruháznia rá, mert várhatóan megtérül. Azt mondják ez annak is köszönhető, hogy a pénztáros feladatokat ellátó munkaerő felszabadul, és segít a vásárlóknak a sorok között, illetve azért is lehet, mert a kocsi kijelzője folyamatosan ajánlásokat tesz nekik, illetve tájékoztatja a kedvezményes ajánlatokról.

Jelenleg egyébként 3 millió dolláros befektetéssel gazdálkodnak.

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben